Főkép

Nem tudom pontosan meghatározni, hogy mi vonz az Anne-Mari Kivimäki személyéhez köthető zenékhez. Beszéljünk szóló produktumról, Puhtiról vagy folktronica négyesről, gyakorlatilag minden lemezén jelen van, és megérint bennem valamit az elveszetett szülőföld, a régen elmúlt évtizedek felidézésének hangulata. Az előző cikkemben írtam (egészen pontosan itt), hogy végére ért a kitűzött feladatnak, befejezte a doktori projektjét. Ennek az évekig tartó munkának, kutatásnak, restaurálásnak, újraélesztésnek befejezése után jött a soron következő Suistamon Sähkö album, amit személy szerint a továbblépés első állomásának gondoltam, és éppen ezért módfelett kíváncsi lettem a tartalmára. Előzetesen egyedül azt sejtettem, hogy nem indulnak el egyik pillanatról a másikra teljesen új irányba, vagyis nem fogják teljesen mellőzni a karéliai zenei hagyományokat.

 

A lemezindító „Hummani hei” gyönyörűséges szerzemény, nyilvánvalóan slágergyanús, mert a fogós dallama azonnal rögzül a hallgató fülébe. Az átdolgozásnak köszönhetően azonban legalább annyira messze van az eredetitől (itt megnézhető), mint Makó Jeruzsálemtől. Az elektronika sokkal gyorsabb tempót diktál, az effektekkel megvariált szövegmondás, az ismétlődő refrén, a minimalista módon jelenlévő harmonika pedig egyértelműen mindenkinek a tudomására hozza, hogy a felvétel már a XXI. században készült, és az alkotók szerint ez tekinthető a folktronica stílusnak – és további kesergés vagy elmélkedés helyett inkább mindenki menjen táncolni.

 

Az albumra két kivételtől eltekintve saját szerzemények kerültek fel, és ugyan slágerességben nem érnek fel a nyitó tételhez, de ettől eltekintve nagyon jók. Az meg külön pontot érdemel, hogy a Kivimäki-Grundström szerzőpáros olyan érzékeny témákkal is foglalkozik, mint az 1918-as finn polgárháború (Tampere -18). Hamarjában nem emlékszem olyan magyar előadóra vagy szerzeményre, amely pártatlanul foglalkozik az 1918-20 között megesett hazai eseményekkel. Amikor mindkét oldal borzasztóságokat követett el, és amit utólag a mindenkori hatalom a saját olvasatában sulykolt az ország népébe. Vagy ahogyan a szöveg mondja:

„We had concentration camps.

We should talk more of it, see and admit all the traumas and taboos it caused.

It can happen again. They were ordinary people, it all started with hate speech.”

 

Nem mondom, hogy nincs benne áthallás a mai politikával. Viszont ha onnan nézem, akkor ez a fajta politikusabb szövegelés teljesen összhangban van az együttesre jellemző rappeléssel, ami visszatérő eleme ennek a lemeznek. A legszebb az egészben, hogy a számok többségének olyan zenéje van, amely egyaránt megállná a helyét egy táncházban vagy egy házibulin.

 

Az eddig leírtak alapján egy pillanatig sem kétséges, a Suistamon Sähkö együttes tagjai az Etkot, Pectopah Ja Etnoteknoa című albumon megtalálták a saját, egyedi hangjukat, amely a finn népzenéből és történelemből táplálkozik. A végeredmény azonban valami új, egyedi világzene, amely táncra buzdítja a hallgatót.

 

Abban teljesen biztos vagyok, hogy élőben még jobbak, mint a stúdióban, hiszen akkor érvényesül a két énekes mozgása-tánca, és négyen olyan hangulatot csinálnak, amely elengedhetetlen az emlékezetes koncertekhez.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Hummani hei, Silkkiä vaan, Jyskyjärven kautta, Tampere -18

2018-ban megjelent album (Kihtinäjärvi Records)

A kiadó weboldala: http://www.suistamonsahko.fi/

 

 

A zenekar tagjai:

Anne-Mari Kivimäki – harmonika, ének

Reetta-Kaisa Iles – ének

Tuomas Juntunen – ének

Eero Grundström – elektronika, ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Hummani hei
  2. Jyskyjärven kautta
  3. Rappaus putoaa
  4. Suistamo FM
  5. Moloskavitsa
  6. Kalman laulu
  7. Roavos
  8. Suojärvi-kuume
  9. Silkkiä vaan
  10. Viimeistä päivää
  11. Tora
  12. Tampere -18