Molnár Krisztina Rita: A tűz ösvénye

Két év telt el a Térforgó sorozat első kötete (A víz ösvénye) óta, nagyon vártam már a folytatást, és nem kellett csalódnom. Ugyanolyan szép és megérintő lett, de közben más is – elvégre ez nem a vízről, hanem a tűzről szól…

Molnár Krisztina Rita ír gyerekeknek és felnőtteknek is, verset, novellát, regényt egyaránt, de még amit a fiatalok is olvashatnak, az is szebb, mint a felnőtt szépirodalom túlnyomó része. A Térforgó gyerekeknek is való, hiszen gyerekekről is szól, tisztán és érthetően, és a megértést nagyban segítik Simonyi Cecília finom, enyhén gyermekies hatást keltő illusztrációi. De csak arról tudok beszámolni, hogy felnőtt fejjel milyen olvasni.

A sorozatban egy mozaikcsalád életébe pillanthatunk be. Szemben az első kötettel, itt nem két családtagon van a hangsúly, mindannyiukról megtudunk ezt-azt, idővel legalábbis, amikor rááll az olvasó, hogy felismerje, mikor épp ki beszél. Ebben a könyvben ugyanis nincsenek leírások, csak párbeszédek ill. monológok, de még azt sem jelzi az írónő, hogy kit hallunk. Ám mindig ki lehet szálazni, hogy épp ki beszél. Ettől olyan egy kicsit A tűz ösvénye, mintha rádiójátékot hallgatnék.

A család Kenézlőn tölti a Szilvesztert, egy kis borsodi faluban, ahol még megvan a hétköznapok mágiája, ám egyre fogynak a lakói. A tűz számtalan különféle formájában jelenik meg a kisregényben – hol visszaemlékezésként egy gyermekkori lakástűzre, hol malac pirul rajta, hol a szívekben, az arcokban, a fejekben lakozik. Vagy épp a pálinkában. Vagy a tűzhelyben és a gyufában, ahova, hasonlóan az első kötet két lillafüredi szobrához, elrejtett valakit Molnár Krisztina Rita. E két szereplő külön hangon szól – egyikük például időmértékes verselésben.

Akárcsak az első kötet, ez is elképesztően gazdag és gyönyörű. Itt a szereplők közti emberi viszonyok, kinek-kinek a maga nyűgje, álma, élethelyzete az, ami legfőképpen formálja a beszélgetéseket, az eseményeket. S bár akadnak civódások, súrlódások, problémák, melyeket ennek a családnak sem könnyű fel- vagy megoldania, A tűz ösvénye elsősorban a családi tűzhely melegéről szól, de úgy, hogy fel is idézi, oda is varázsolja az olvasó szívébe.

Mindig elképeszt, hogy Molnár Krisztina Rita hogy látja és láttatja az életet és az embereket. Hogy milyen mélységekben képes felidézni a gyerekkoromat, ráébreszteni arra, hogy élni jó, hogy az élet tele van csodákkal – s hogy mindezt giccstől és nagyotmondástól mentesen képes megtenni. Olyan írónak tűnik fel előttem, akinek bölcsessége, megértése és szeretete szinte csak mesebeli vagy legendás lényeknél fordul elő, élő, két lábon járó embernél alig – s közben nyilvánvaló, hogy ő maga végképp itt él, nagyon is két lábbal áll a földön, és látja, mi történik országban-világban, mert ez is ott van A tűz ösvényében. Melyet ilyenkor télen különösen jó olvasni, elmerengeni egy-egy mondatán, belemerülni az egyszerűségükben is rejtett részletekkel teli képekbe, s még jobb tovább adni a lángját.