Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Ismét egy számomra ismeretlen szerző legelső prózakötetébe botlottam, aminek fölöttébb örülök, mert ez mindig egy nagyon jó kísérlet, hiszen ilyenkor nincs viszonyítási alap, nincsenek korábbi művek, amikkel össze kellene vetnem, ami netán befolyásolná a kialakuló véleményemet. Meglehetősen pozitívan szoktam állni az efféle írásokhoz, és bár a kötet eléggé soványka, mégis teljes megelégedéssel töltött el elmerülni ezekben a történetekben.

Mesterházy Balázs egy létező településre, a Tolna megyei Gyönkre invitálja olvasóit egy (inkább több) „sörunikumos keringőre”, hiszen a Gesztenye placc nem más, mint a falu központjában lévő legfőbb vendéglátóipari egység, a presszó, vagy inkább kocsma, ahonnan indul és ahová érkezik az élet, ez mindennek a kezdete és a vége. Itt tanyázik nap mint nap a férfilakosság jó része, olyanok, mint egy nagy család, mulatságosabbnál mulatságosabb dolgok történnek velük. Pontosan ez a vidám alaphangulat adja meg ennek a novellafüzérnek a sava-borsát, ez az egész kötet erőssége, hogy – bár Gyönkön sem kolbászból van a kerítés –, mégsem kesergünk, hanem inkább sírva nevetünk a megformált karaktereken.

No igen, a karakterek. Itt van például Bébé és Kétessipszilon, akik már tíz éve érettségiztek a helyi gimnáziumban (igen, a falunak van egy kéttannyelvű gimnáziuma, ezt a szerző többször is hangsúlyozta), mégis visszajárnak Gyönkre, a Gesztenyébe. Bébé annyira szeretett odajárni, hogy – bár alapvetően jó tanuló volt – elhatározta, inkább megbukik, csak ne kelljen elhagynia az iskolát (ez a terve végül nem sikerült). Kétessipszilon pedig onnan kapta a becenevét, hogy bemutatkozáskor mindig hangsúlyozta, hogyan kell leírni a nevét, nem mintha bárkinek efféle szándéka lett volna. A helyi lakosságot képviseli a kocsmában többek között Hanzika, akinek a fizetését a postás egyenesen a kocsmába vitte, a pultos lányok aztán elintézték a rezsi kifizetését, adtak némi zsebpénzt Hanzikának, a többi pedig a felgyülemlett tartozások fedezésére szolgált.

Persze, felmerülhet sokakban a kérdés, hogy mi szórakoztató van abban, hogy több mint 200 oldalon keresztül olyanokról olvassunk, hogy hatszázakárhány fröccsöt isznak meg egy este az alkeszek (a kocsmárosnő azóta is minden este imába foglalja a nevüket, hogy ilyen remek bevételt csináltak neki), vagy amikor Kicsibé (Bébé testvére) az árokparton találja a kábult Bagdit és hazacipeli. Mindezek bizony nem tűnhetnek túl bizalomgerjesztőnek, de higgyétek el, hogy Mesterházy Balázs tolmácsolásában mindez sokkal szórakoztatóbb.

Sokan érzik úgy, hogy a kortárs magyar irodalom műfaja erősen depresszív, éppen ezért nem is szívesen veszik kézbe ezeket a köteteket. Jó hír a számukra, hogy ez a novellafüzér kilóg ebből a sorból, lehet, hogy nem tökéletes alkotás, de remek kikapcsolódást nyújthat a számukra.