Zenék a nagyvilágból – BandAdriatica: Odissea (CD) – világzenéről szubjektíven 158/1.
Írta: Galgóczi Tamás | 2019. 01. 02.
Ugyan ez az első alkalom, hogy BandAdriatica album került a kezembe, a dél-olasz együttes nem teljesen ismeretlen számomra, mivel a Finisterre kiadó egy korábbi válogatáslemezén már hallottam őket (erről itt írtam), és akkor eldöntöttem, hogy a jövőben őket is figyelni fogom. Így amikor 2018 decemberében kijött az új stúdiólemez, nem volt kérdés, hogy mivel töltöm az év utolsó napjait.
Amennyire értem, az együttes alapkoncepciója a saját népzene keverése a Mediterráneum muzsikájával. Ez a mostani albumon gyakorlatilag az olasz csizma sarkának, valamint a Balkán és Észak-Afrika zenéjének összegyúrását jelenti, amit persze megfűszereznek még olyan érdekességekkel, mint mondjuk a jazz és a rock.
A sokszínűségen igazából nem csodálkozom, hiszen már a címválasztás (Odissea) egy Homérosz által évezredekkel korábban megírt tengeri utazásra utal (Odüsszeia). Természetesen szó sincs arról, hogy Odüsszeusz kalandjait mesélnék el zenében, én inkább úgy gondolom, hogy a cím arra utal, egyfajta felfedező utazásra megyünk, amely során kedvező szelek segítségével felkeressük az Itáliával szomszédos partokat. Aztán persze egészen más is lehet a megfejtés, de olaszul nem tudok, így a szövegek nem segítenek a helyes értelmezésben.
A kirándulás ska elemeket hordozó muzsikával indul (L’idea), aztán a fúvósokat felváltja a harmonika és a húzós ének. A nóta kimondottan vidám hangvételű, tipikus parti vagy koncertindító darab, olyan lüktetéssel, ami csak a jobb Madness vagy PASO szerzeményekben van meg. A hazaérkezés (vagyis az albumzáró szám) legalább ennyire parádés. A „L’abbraccio di Cariddi” a leghosszabb a lemezen, és ennek megfelelően alaposan telepakolták ötletekkel. Kezdésként a balkáni rezesek fújják a magukét, a háttérben Morris Pellizzari szólózik gitárján, aztán picit átmegyünk jazzos felfogásba, majd a káosz felé húznak a zenészek, hogy egy nagy crescendo után jöjjön a meglepetés. Visszacsempészik az alapdallamot, és az utolsó bő egy perc olyan, mintha egy ismeretlen Therion dalt hallanék, nagyjából a Deggial album környékéről, kórussal, mindennel.
A két szerzemény között pedig ott van a Mediterráneum, mint az önmagába visszatérő, egyszerre indulási és érkezési pont. A két állomás közötti vándorlás nyilvánvalón gazdagít bennünket, élményekkel, zenével, örömmel, katarzissal, szomorúsággal – és nem utolsó sorban a változással. Imádom ezeket a fúvósok által felvezetett dallamokat (például „Scilla”), a rockos alapokat, azt a zenei nyitottságot, ami a muzsikusokat és az Odissea kompozícióit jellemzi. Őket is szívesen megnézném élőben.
Meghallgatásra ajánlott számok: L’idea, Odissea, Poseidon on the Rocks, L’abbraccio di Cariddi
2018-ban megjelent album (Finisterre)
Az együttes weboldala: http://www.bandadriatica.com/
A zenekar tagjai:
Claudio Prima – organetto (olasz harmonika), ének
Emanuele Coluccia – alt szaxofon
Andrea Perrone – trombita
Vincenzo Grasso – klarinét, tenor szaxofon
Gaetano Carrozzo – harsona
Morris Pellizzari – gitár, saz, ngoni
Giuseppe Spedicato – basszusgitár
Ovidio Venturoso – dob
Közreműködők:
Giovanni Chirico
Antonio Castrignanò
Redi Hasa
Simone Giorgino
Roberto Chiga
Lioness Afreeka
Federico Buttazzo, Alessandra Ferrari, Aldo Orlando, Maria Scogna – kórus
A lemezen elhangzó számok listája:
- L’idea
- Focu
- Scilla
- Migrante
- Kalypso
- Odissea
- Argo
- Stella della notte
- Poseidon on the Rocks
- L’abbraccio di Cariddi