Szobotka Tibor: Megbízható úriember

Nagy öröm volt pár hete, amikor kiderült, hogy a Jaffa Kiadó Szobotka Tibor regényeinek újrakiadását tűzte ki céljául, és a Menyasszonyok, vőlegények után nem sokkal meg is jelent a második kötet, a Megbízható úriember. Gyorsan be is szereztem egyet, hogy mielőbb elolvashassam.

 

Mivel ez már a második kötet, amit Szobotka Tibortól olvasok, mondhatom, hogy nem voltak illúzióim. Szókimondásra, polgárpukkasztásra, valamilyen, nem a hagyományos keretek között működő kapcsolat leírására számítottam a fülszöveg alapján, és nem kellett csalódnom. Már a kezdő mondatok is nagyon izgalmasra sikerültek:

 

„Hogyan lesz az ember strici?

Nem úgy, hogy a nők szeretik őt, hanem úgy, hogy ő szereti a nőket.”

 

És innen nincs is megállás, a történet egyre mélyebbre húz az örvénybe, néhol a mocskos alvilágba, egy olyan miliőbe, amelybe főhősünk, Gontran Alfréd, azaz Fred boldogan tengeti a mindennapjait. Nem a szó szoros értelmében vett strici, mert nem futtat lányokat, és nem ebből él, hanem abból, hogy hozzácsapódik nőkhöz, akikkel eltartatja magát. A munka, mint pénzkereseti mód, meg sem fordul a fejében. Jó kiállású, érdekes személyiség, aki után bolondulnak a nők, személyes varázsereje és magához való esze miatt úgy érzi, többre hivatott, mint hogy kétkezi munkával elrontsa az életét, de közben vágyik egy társadalmi megbecsüléssel és biztos egzisztenciával járó posztra. Ez a kettősség hajtja előre, a nulla energiabefektetéssel elérhető minél nagyobb jólét. Barátnőit is így választja ki (egy kivételével), akiben látja a gondtalan jövője biztosítását. Lola, a vissza-visszatérő partnere többször is a segítségére siet szorult helyzetében és megmenti a nyomortól. Kapcsolatuk egyoldalú, Fred inkább kiélvezi az ezzel járó előnyöket, számtalanszor becsapja a nőt, aki mégis mindig ott van a háttérben, várva az alkalmat, hogy segíthessen.

 

Nagyon érdekes része az 1939-ben játszódó regénynek, amikor Fred Angliába szegődik el a táncműsorával. A háború előszele egyre hangsúlyosabban söpör végig Európán, minden forrong, mégis sikerül a férfinak Londonból Párizsba, majd Zürichbe eljutnia, hogy aztán onnan hazatérhessen még Lengyelország lerohanása előtt. A szigetországi néhány hónapban szinte az olvasó elhiszi egy pillanatra, hogy van esély egy normális életvitel kialakítására, hiszen Fred dolgozni kezd, esténként táncol egy bárban, majd hazatér a családhoz, akiknél szobát bérelt. Nem egy klasszikus munka ugyan, de mégis megvan benne az állandóság, a kiszámíthatóság, ami eddig nem volt jellemző az életére. Ám az első cinkos kacsintásra, a könnyen megszerezhető ropogós fontok látványára azonnal felrúgja ezt a monotonitást, és új kaland után néz.

 

A balatoni nyaralás során megint éreztem egy halvány reménysugarat, amikor megismerkedett Karolával, egy önálló, gondolkodó, forradalmi nézeteket valló nővel, akivel teljesen másfajta minőségű kapcsolatot alakíthatott volna ki, mint az elődeivel; megkockáztatom, hogy esetleg egyenrangút is. (A kapcsolataiban általában ő dominál, az ő akarata érvényesül, kivétel a gróf esetében, ahol még a férfi prostitúció is megemlítésre kerül – ott kivételesen egyszer megtapasztalja, milyen a másik oldalon állni, és alárendelt félnek lenni. Nem is nagyon ízlik neki, amint lehet, elmenekül ebből a helyzetből.) Ám egy váratlan haláleset miatt ez az esélye is elúszott, és maradt a jól bevált módszer: a lelkiismeret-furdalás nélküli élősködés másokon.

 

Gontran Alfréd egy igazi antihős, kíméletlenül gázol át mások érzésein, hogy a saját igényeit kielégítse. Munkakerülő, lusta, de közben valahogy mégis szerethető figura. Nem egy visszataszító karakter, akinek mindenáron elvárja az olvasó a bukását, de azért néha jólesett volna egy-egy nagyobb pofon az élettől neki, amelyeket aztán rendre nem kapott meg. Még sincs hiányérzetem a regény elolvasása után, mindennek így kellett történnie, és azt gondolom, a későbbiekben is lesz majd lehetősége megfizetni a bűneiért.

 

Szobotka Tibor nagyon különleges dolgot tud: nem fél olyan témákhoz nyúlni, melyek megbotránkoztathatják az embereket. Bármikor képes elmerülni a konvencióktól mentes világba, és hitelesen ábrázolni azt. A címadásait külön szeretem, ezt a gúnyt és játékosságot egyszerre, mellyel megragadja a jellemek, kapcsolatok jellegét, minőségét. Nagyon várom a következő megjelenést; én már látatlanban azt mondom, biztosan érdemes lesz beszerezni és elolvasni azt is. Ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, aki szereti szépirodalmat és nem riad vissza egy olyan antihőstől sem, aki képtelen a jellemfejlődésre, de közben valahogy mégis szerethető.