Főkép

India. Egy kisebb kontinensnyi méretű ország, több ezer éves történelem, egymilliárd főt meghaladó lakosság, több száz népcsoport és beszélt nyelv. Elképzelhetetlen gazdagság (a felhalmozott aranytartalékoktól a Taj Mahalig) és elképzelhetetlen nyomor is jelen van az országban, mindössze egy-egy lépésnyire egymástól. A világ nyolc leggazdagabb embere közül négy indiai, miközben a lakosságnak közel 70%-a kevesebb, mint napi 2 dollárból él. India a modern világ call centere, és számtalan elismert indiai kutató dolgozik szerte a világban, ugyanakkor az ország még mindig komolyan küzd az olyan mindennapos társadalmi problémákkal, mint a becsületbeli gyilkosságok vagy az özvegyégetés. Hogy szervezel meg egy demokratikus választást egy olyan országban, ahol kiemelkedően magas az írástudatlanok aránya? Hogy biztosítod, hogy egy milliókat foglalkoztató bürokratikus rendszer ne süllyedjen a korrupció mocsarába?

 

Félreértések elkerülése végett: Gáthy Vera India című munkája egy tankönyv, aminek minden indológus polcán ott a helye, viszont ennek megfelelően nem egy könnyen olvasható mű. Elvetemült India-rajongóknak mindenképp ajánlott, de bárki szemezhet belőle az általa preferált témában, ugyanis a könyv szinte minden területet felölel India jelenlegi helyzetével kapcsolatban (szakmai ártalom talán, de hiányoltam egy természeti-környezeti kérdésekkel foglalkozó fejezetet).

 

A könyv központi témája – ha lehet ilyet mondani – India történelme, ahogy erre az alcím (A múltból a jövő felé) is utal. Gáthy szisztematikusan vezeti végig az olvasót a 9000 éves indusi kultúrától kezdve a négy történelmi birodalmon keresztül a független Indiáig, nem sajnálva a vallás, a művészetek vagy éppen bizonyos társadalmi kérdések irányába tett jókora kitérőket sem. Merthogy ezek nélkül nem lehet Indiáról beszélni.

 

Az ország történelmének bemutatása után elérkezünk napjaink Indiájához, melynek – a terjedelmi korlátokhoz képest – Gáthy igen részletesen mutatja be a politikai, gazdasági, valamint társadalmi helyzetét. Kezdetben a független India vezetői egy egységes indiai nemzet megteremtéséről álmodtak, ahol nem számít, hogy valaki hindu, muszlim, keresztény, szikh vagy más vallású, ahogy egyenlőek a férfiak és a nők is, és mindenkinek jár az egészségügyi ellátás, az oktatás és a szavazás joga. Mára azonban az országban egyre nagyobb hatalmat nyernek a szélsőjobboldali hindu pártok, melyeknek némileg más elképzelései vannak az ország egységességéről.

 

Ezen a ponton szeretnék megemlíteni egy érdekességet, egy kétségbeejtő tényt és egy dolgot, ami ijesztő volt számomra a könyv olvasása közben.

 

Az érdekesség az indiai politikai rendszerrel kapcsolatos. India, ha úgy vesszük, a Föld legnagyobb demokratikus állama – az, hogy egy több mint egymilliárdos országban rendszeresen és tisztán megtartják a választásokat (ráadásul az utóbbi két alkalommal elektronikus szavazási rendszeren keresztül!), önmagában is lenyűgöző tény. Azonban ha még hozzávesszük azt is, hogy a népesség jelentős százaléka írástudatlan, illetve hogy a szavazás lebonyolításához nem egyetlen napra van szükség, hanem hónapokra (hiszen az esős évszak idején van, hogy települések hetekre megközelíthetetlenné válnak), akkor még inkább elismerésre méltó ez a teljesítmény. Mondhatnánk, hogy India a demokrácia koronája. Csakhogy van egy kis bökkenő.

 

Kétségtelen, hogy az indiai politikai rendszer tekinthető a demokrácia koronájának is, ugyanakkor az is vitán felül áll, hogy a bürokrácia és a korrupció koronájának is kell tekintenünk Indiát. Az ország közigazgatási rendszerét minden szinten annyira átszövi a korrupció, hogy az már a mindennapok része. Ebben a milliárd lakosú országban ugyanis az egyik legbiztosabb és legjobban fizető állás az bármi, ami az államigazgatáshoz kapcsolódik – legyen az hivatali, rendőri vagy politikai munka. Valahol érthető, hogy mindenki a saját családjának és barátainak segít, miközben a saját zsebeit is szeretné minél jobban megtömni, ugyanakkor ez olyan komoly problémát jelent a gigantikus méretű bürokratikus rendszer működtetésében, mellyel még egyik indiai kormánynak sem sikerült sikerrel harcba szállnia.

 

A harmadik pont is részben ide kapcsolódik, ez pedig nem más, mint a közvélemény radikalizálódása a jobb oldal javára. Ahogy korábban említettem, az eredeti honatyák vágya az volt, hogy az országban egy egységes, indiai nemzetet építsenek fel, vallásra és nemre való tekintet nélkül. India kulturálisan rendkívül sokszínű, rengeteg népcsoport és nyelv van jelen az ország területén, és a vallásokból is változatos a felhozatal, ugyanakkor kétségkívül többségben vannak a hindu valláshoz tartozóak. És erre építenek az egyre erősödő szélsőjobboldali pártok: hogy India nem az indiaiaké, hanem hinduké, és mindenki más pusztuljon onnan, ha kedves az élete. Ennek érdekében minden módszert bevetnek: nem ritkák a szikhek, muszlimok vagy keresztények ellen szóló fegyveres támadások sem, de a szélsőjobbos pártok már sok iskolát és egyetemet is tartanak fenn, ahol a történelemnek az általuk preferált, hamis változatát tanítják, a kellően fogékony fiatalokat pedig nyári táborokban „képzik” tovább ideológiailag. Az erőszakot politikai eszközként használják fel, és természetesnek veszik, hogy a nők kevesebb joggal rendelkeznek a férfiaknál (hiszen a hindu hagyomány így diktálja), ahogy azt is, hogy a rendszerben nincs helye a kaszton kívülieknek. Bár a szerző éppen csak egy rövid bepillantás erejéig foglalkozott a kérdéssel, számomra meglehetősen ijesztő volt olvasni ezekről az erőszakos ideológiai túlkapásokról.

 

Összességében egy rendkívül alapos műről van szó, mely igyekszik bemutatni, hogy honnan jött és hol tart ma India, mind gazdasági, mind politikai, mind társadalmi-kulturális szempontokból. Segít elhelyezni a mai Indiát a világ politikai és gazdasági térképén, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy mennyire keveset tudunk itt Európában ennek a szinte kontinensnyi országnak az évezredes történelméről. Úgyhogy érdemes szemezgetni belőle.