Főkép

„Valóban, Beetee, ahhoz képest, hogy a Sikolyok Fellegvárának nevezik, határozottan kevés szórakozást nyújt” – hangoztatja csalódottságát a kínzómester droid az orgyilkosdroidnak, de aggodalomra semmi ok, ez a történet csak a Darth Vader erőszakosságán edződött robotoknak lesz móka és kacagás. Mindenki másnak maga a borzalom: a Ktath’atn fellegvárába látogatunk el, ahol a királynő évente egyszer nagyszabású fogadást rendez, hogy találkozzon a Galaxis legizgalmasabb élőlényeivel. Aki pedig a kedvére van, annak teljesíti egy kívánságát... márpedig az Erő-érzékeny Luke Skywalker bizony elég izgalmas a királynő számára. Doktor Aphra és Luke együtt utaznak a Fellegvárba, ám közel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt előre eltervezték. Mondjuk úgy, hogy a horrorisztikus helyet nem véletlenül sikolyokról nevezték el...

 

Újabb sorozatokon átívelő, crossover eseményhez érkeztünk; ezúttal a Star Wars mellett a Doktor Aphra figuráival a főszerepben. Ami számomra rögtön rá is világított, hogy miért élveztem mondjuk a Vader lezuhan vagy a Lázadó börtön köteteket annyira a mostanival együtt: mert sokkal érdekesebbek lesznek azáltal, hogy a szereplőket kimozdítják a megszokott közegükből, az ismert karakterek közti dinamikából, és egy olyan új szituációba helyezik őket, ahol újra fel kell építeniük a kapcsolatukat a többi emberrel. Különösen Aphra esetében feltűnő mindez, mert bár neki a saját története sem volt rossz, most mégis azt éreztem, hogy a szerzők sokkal jobban ki tudták bontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket, sokkal érdekfeszítőbb volt azt figyelni, hogyan viszonyul a többi alakhoz (legyen szó akár a humoros oldalról, akár a bizalmi kérdésekről). De Luke is rég volt már igazán fókuszban – most végre újra megmutatkozik, hogy a vívódó, helyét nem találó Jedi-növendékre sokkal jobban is lehetne építeni; problémái talán most először keltik fel valóban az érdeklődést.

 

Ráadásul ez az új helyzet, amibe a szereplők kerülnek, maga is rejt annyi ötletet, hogy még véletlenül se legyen ismerős. A Sikolyok Fellegvára a maga horrorisztikus-sötét világával, bizarr figuráival és egyedi látványával (erről majd később) nem annyira tipikus Star Wars helyszín. Talán a dathomiri boszorkányok bolygójára emlékeztet leginkább, de még annál is egyedibb – mindenki a gonoszt szolgálja, mindenki gyilkolni akar, minden pillanatban elszabadulhatnak az indulatok, és persze nagyon nem egyszerű elmenekülni innen. Az elnyomás alatt szenvedő lakosok, a színpadias jelenetek, na és maga a királynő, aki nem csupán egy különc uralkodó, jól összerakott díszletet eredményez, jó volt végre kimozdulni a sivatagos bolygókról.

 

Maga a látványvilág pedig különösen ügyesen eltalált. A legelső számban Marco Checchetto rajzaival kezdünk, amik engem rögtön lenyűgöztek. A fellegvár vörös-fekete képei, az animés stílusú, de ide nagyon is illő ruhák (nem hittem volna, hogy Luke-ot valaha is látni fogjuk ilyen formális ruhában), a gazdagon illusztrált hátterek miatt az egyik legjobb Star Wars rajzolót köszönthettük – kár, hogy csak egy számig maradt (bár még visszatér az Obi-van és Anakin miniben). Utána jött Salvador Larroca, akinek a nagyon filmes hatású, realisztikusságra törekvő arcait egyre nehezebb tolerálnom; valamint Andrea Broccardo, aki viszont mintha a rajzfilmek esztétikája felé nyúlt volna. Ez utóbbi mintha már nem illett volna annyira a Sikolyok Fellegvárába: bár volt, amikor nagyon jól mutatott (Luke és a királynő párbajánál, ott tényleg szemet gyönyörködtető), de sokszor mintha túl komolytalannak érződött volna ehhez a nagyon is komoly történethez.

 

Talán pont a lezártsága miatt esett olyan jól ez a kicsit mellékvágány-kaland. Az biztos, hogy maximum Aphra sorozatára lehet hatással, így nagy jelentőséggel nem vádolható a cselekmény, ugyanakkor ennek ellenére mégsem éreztem tétnélkülinek: a helyszín és a szituáció szokatlansága elég hamar képes arra, hogy megragadja a figyelmet, ami után csak élvezzük, ahogy egyre rosszabb helyzetbe kerülnek a szereplők. Néhány kötet óta mintha kevésbé lennék lelkes a Star Wars képregények miatt, de ez újfent kellemesen szórakoztató volt. Hátha nem okoznak majd a következők sem csalódást...