Főkép

Lázadó börtön, mondja a cím, már rögtön meglepetést okozva: van a lázadóknak börtöne? Bizony, méghozzá nem is akármilyen! Persze, ha belegondolunk, teljesen logikus, hogy a lázadók nem akarnak olyanok lenni, mint a Birodalom, ezért foglyaikat és bűnözőiket nem kivégzik, hanem „csupán” börtönbe zárják. De vajon tényleg célravezető ez így? Tényleg jó ötlet lehetőséget adni arra, hogy kegyetlen gyilkosok, aljas árulók és mindenféle gonosztevők egyszer kiszabaduljanak, és bosszút álljanak a lázadókon? Ezzel a kérdéssel küszködik Leia hercegnő is, miközben valaki átveszi az uralmat a szigorúan őrzött létesítmény felett. Látszólag nincs választása: vagy maga végez a börtön lakóival, vagy valami sokkal rosszabb dolog történik. Vajon hogyan fog dönteni?

 

Szeretem a morális dilemmákra épített történeteket. Az ekultura.hu hasábjain elég sokszor lelkendeztem már kedvenc zombis képregény-sorozatom, a The Walking Dead kapcsán, melynek lényegében minden kötete ilyen, de arra nem igazán számítottam, hogy a Star Wars is nyit ilyen irányba – különösen nem mondjuk az első kötet kalandközpontúsága után. Ehhez képest a Lázadó börtön gyakorlatilag végig arról szól, hogy mit is jelent valójában „lázadónak” lenni. Csupán annyit, hogy szemben állunk a Birodalommal? Vagy inkább egy olyan magatartásformát, egy olyan erkölcsi rendszert, amit minden körülmények között megtartunk? Persze így leírva egyértelműnek tűnik a válasz, de egészen addig, amíg az élet (vagy ez esetben: Jason Aaron) nem szembesíti hőseinket a kérdés nehézségével, addig hajlamosak vagyunk elfeledkezni a fontosságáról.

 

Hiába a rengeteg akció, mégis úgy érzem, hogy a kötet inkább az elgondolkodtató kérdésfelvetések terén izgalmas. Gyakorlatilag mindvégig Leiát követjük (Han és Luke alig-alig szerepelnek ezekben a füzetekben, akkor is csupán hangulatoldó comic reliefként funkcionálnak), az ő érzelmei, gondolatai és más karakterekkel való interakciói kerülnek a fókuszba, ami így szokatlanul szikár és sűrű struktúrát ad a cselekménynek. Nincs felesleges kitekintés, nincs szétaprózódás a különböző történetszálak között – Aaronnak van ideje kényelmesen kifejteni a sztorit, ami érezhetően jót tesz a hangulatnak is.

 

A mostani kötet a négy résznyi börtönös sztori mellett két érdekességeket is tartalmaz: az eredetileg a 15. füzetben megjelent epizódot Ben Kenobi naplójából, valamint egy önálló történetet, ami egy Coruscanton tevékenykedő lázadó kémről mesél, meglepően hatásosan (kivételesen Kieron Gillen írása). A naplórészlet ezúttal kevésbé nyűgözött le, mint legutóbb, de azért így sem panaszkodok sokat, jópofa kaland volt – azzal együtt is, hogy Mike Mayhew realista arc- és figuraábrázolását azért nagyon kell szokni. Az olykor egészen fényképszerű rajzokat még a néha kissé rajzfilmes gesztusok egészítik ki, csak hogy teljes legyen a furaság, de még így sokkal eredetibb, mint Angel Unzueta arcok terén elég elnagyolt illusztrációi az önálló kémtörténetben.

 

És ha már rajzok, végre ezen a téren is nagyon lelkes tudok lenni. Történt ugyanis, hogy egy tényleg izgalmas rajzstílussal rendelkező illusztrátort kapott a sorozat (igaz, csak erre a sztorira, de ne legyek telhetetlen). Míg a Vader lezuhan kapcsán azon mérgelődtem, hogy milyen átlagosnak néz ki minden rajz, ezúttal ez szóba sem jöhet: Leinil Yu (akit a magyar rajongók pár Új Bosszú Angyalai kötetből ismerhetnek) képei tele vannak érdekes részletekkel, szokatlan megoldásokkal és nem mellesleg sokkal hangulatosabbak, mint bármely korábbi rajzoló munkái. Ügyesen játszik a sötétséggel és a részletgazdagsággal: ezúttal tényleg érzem a lepukkantságot, figurái sokkal nyersebbek, ráadásul a színezők nagyon jól eltalálták ezt a narancsos-téglavörös tónust, ami mindent átjár. (Csak Dodsonék szerintem borzasztó arckifejezéseit tudnám feledni a borítón.)

 

Bizonyos tekintetben nem szólt másról ez a kötet, minthogy a crossover befejezését valahogy feloldják, ami egyfelől csalódás (mert az eseményben, amit spoiler miatt nem akarok nagyon konkretizálni, szerintem sokkal több lehetőség rejlett), másfelől viszont mégis sikerült egy élvezetes történetben megoldani ezt a kérdést. Hatásos arányban keveredik benne az izgalom, a rejtély, a mondanivaló, és még ezen felül nagyon stílusosan is van rajzolva. Ennél többet nem is nagyon merek remélni, úgyhogy tényleg ki merem jelenteni, hogy a Lázadó börtön a magyarul megjelent Star Wars képregények egyik legjobbja. Vajon lesz még ennél is jobb?