Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 143.

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ezért a rovat változatlan formában megy tovább, még mindig rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

El Hijo de La Cumbia: Genero Genero (CD)

 

Cumbiából sosem elég – ezért megörültem, hogy erre a hétre is jut a kedvenc latin zenémből. A formációnak azonban – a jól hangzó neve ellenére – nem Dél-Amerikában van jelenleg a főhadiszállása, hanem a svédországi Malmőben. Argentínából ide költözött a produkció szülőatyja és lelke, Emiliano Gómez, aki magát zenei antropológusnak tartja, és részben neki köszönhetjük a nueva cumbia létrejöttét. Ami alatt azt érjük, hogy az eredeti cumbiát elkezdték mindenféle városi muzsikával keverni, lásd dancehall, hip-hop, ésatöbbi. Ennek köszönhetően a fiatalok magukénak érzik ezt a zenét, és manapság a cumbia népszerűbb, mint valaha.

 

Az új lemez gyakorlatilag mindannak az összegzése, amit Emiliano Gómez az utóbbi években utazásai és koncertjei alatt megismert. Új dallamok, stílusok, ritmusok – egy interjúban azt mondta, hogy számára ez a lemez gyakorlatilag új kezdetet jelent, és a Genero Genero korong meghallgatása után ezzel a kijelentésével egy pillanatig sem vitatkozom. Ez a korong nem azért tekinthető fontos lépésnek, mert az alap cumbiát keveri valami mással, hanem mert megmutatja, mennyire rugalmas a cumbia, szinte bármit mellétehetünk, még mindig működőképes marad, olyan, ami képes megtölteni a táncparketteket, és az utolsó hangjegyig modern, kortárs muzsika.

 

Mindezek után az a legkevesebb, hogy egy nagyon változatos dalcsokrot kapunk, amiben fontos szerepet kapnak azok a vendégek, akik többsége nem első ízben szerepel az El Hijo de La Cumbia lemezein. Jó példa minderre az egyik kislemezes dal, a „Che Revolution”, amiben a kubai La Dame Blanche vendégeskedik, és amiben dancehall és húzós cumbia ötvöződik az effektekkel megtámogatott ének alatt. Legalább ennyire izgalmas lett a „Ritmo Realidad”, amiben a mexikói Mexican Institute of Sound elektronikája, Alika y Nueve Alianza dancehallja, és nem utolsó sorban Celso Piña harmonikája olyan egyedi muzsikát eredményez, amiben mind a hagyomány, mind a kortárs jelleg megtalálható. Harmadikként a „Feliz naranja” című instrumentális számot említem, mert ebben karibi cumbiát játszanak, de olyan vehemenciával, hogy koncerteken biztosan mindenki táncra perdül tőle.

 

Remélem a következő lemezre nem kell tíz évig várnom, és a mostanihoz hasonló minőségű jó lesz – és persze jó lenne koncerten megtapasztalni azt, hogy tényleg mennyire ellenállhatatlan a nueva cumbia.

 

Kinek ajánlom: új cumbiát, latin zenét kedvelőknek kötelező hallgatnivaló.

2018-ban megjelent album (Nacional Records)

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/elhijodelacumbia

 

 

 

Cesare Dell’Anna - GirodiBanda: Guerra (CD)

 

Az idei Sziget után rájöttem, hogy hiányzik a jóféle olasz muzsika, az a rájuk jellemző életöröm, ami biztosan a rengeteg napfény hatására generálódik, és gyakorlatilag mosolygós zenét eredményez. Amikor elkezdtem keresgélni, hogy mégis milyen lemezről írjak, találkoztam egy szokatlan világzenei lemezzel, amelyen Ravel és Muszorgszkij átiratok is szerepeltek. Úgy gondoltam, hogy aki ilyesmire képes, az vagy őrült, vagy olyan tudással rendelkezik, amit kár lenne kihagynom.

 

A mostani album tíz év szünet után jelent meg, és egyedül az nem változott az együttesnél, hogy továbbra is rézfúvósokból álló nagyzenekarként határozzák meg magukat – és ez esetükben tényleg nagyon sok zenészt jelent. A booklet alapján megpróbáltam összeszámolni őket, de nem sikerült, húsz körül mindig eltévesztettem – és hasonlóképpen jártam a vendégénekesekkel. Apropó booklet – a képanyag alapján teljesen nyilvánvaló, hogy ezt az albumot Madonnának (Szűz Máriának, Jézus anyjának) szentelték, valamint van két szám, aminek a címében megemlítik („Bella Madonna” és „Madonna Te Lu Mare”). További jellemzője a társulatnak, a politikus szövegek használata, mint például a „Trump@, Cavallo di ritorno palestinese” (ebben Claudio „Cavallo” Giannotti énekel, a Mascarimirìből), amely a mostani amerikai elnök és a palesztinok viszonyával foglalkozik. Meg úgy általában a háború, a migráció, tényleg nagyon sok téma érdekli őket.

 

Tíz év komponálás, gyakorlás, koncertezés után cseppet sem meglepő, hogy a Guerra című album zeneileg változatos lett, jóval eklektikusabb, mintsem azt egy szabvány rezesbandától elvárnánk. Gyakorlatilag egy folyton változó zenei környezet veszi körül az erre fogékony hallgatót, ahol teljesen hétköznapi megoldás, hogy az egyik pillanatban még a helyi tűzoltózenekar vasárnapi térmuzsikáját halljuk, majd gördülékenyen átváltunk klasszikus zenére, hogy aztán kikössünk olasz pizzicánál, vagy balkáni melódiánál. Mindezt gördülékenyen, hitelesen, tele szívvel, jókedvvel. Náluk még a szomorkásabb számokban is van valami plusz, amitől jobban érzem magam (Matonna te lu mare).

 

Szokás szerint bajban vagyok, amikor kedvenceket kell megneveznem, mert ez tényleg nagyon jól sikerült, magas színvonalú anyag lett. Azért a „Pizzica di San Marzano” élményszámba megy, hiszen alapban nem rézfúvósokra találták ki a pizzicát. Miként a Bolerót sem ilyen hangszerelésben, átköltésben ismertem, de szerintem ez sokkal szórakoztatóbb és izgalmasabb az eredetinél (Bolero di aradeo). Harmadikként szintén egy feldolgozást, az Edit Piaf előadásában közismert „Padam padam” nótát nevezem meg.

 

Kinek ajánlom: igazi rezes csemege, mindenkinek ajánlom.

2018-ban megjelent album (11-8 Records)

Az együttes weboldala: http://www.cesaredellanna.it

 

 

 

Jodelfisch: Neue Gezeiten (CD)

 

Újabb német együttes, akikről még sosem hallottam korábban. Így viszont tényleg bármiféle előítélet nélkül hallgattam meg az idei lemezüket, pusztán a zenére hagyatkozva, lévén németül nem beszélek, és a szövegekből csupán pár részlet került a CD mellé csomagolt füzetbe. Első hallásra úgy éreztem, mintha a romantika egyik elképzelésének, jelesül Rousseau jelszavának megvalósulásának, a vissza a természethez némileg módosított változatához lenne szerencsém. Egészen pontosan pár művész, akik sokéves tanulás (mindenki legalább két-három hangszeren játszik) és muzsikálás után megcsömörlöttek a nagyvárosoktól, elindultak vidékre, falura, hogy ott ebben a „romlatlan” környezetben új inspirációt kapjanak. A végeredmény egy kifinomult zene, ami közelebb van a népzenéhez, lévén nagyrészt abból táplálkozik, viszont hiányzik belőle a nyersesség és életöröm. Ez első nekifutásra pusztán tetszetős, szép, művészi, és amiből hiányzik az áradó energia.

 

Második-harmadik alkalommal aztán lehullik a népieskedő függöny, és elvarázsolt tündérországba kerülünk, amely legalább annyira csodálatos hely, mint amilyennek Zsákos Bilbo látta Völgyzugolyt. Ahogy egyre bentebb haladunk ebben a mesebeli erdőben, egyre újabb szépségekkel találkozunk, meglepődve azon, mily messzi tájakról kerültek ide daltöredékek, és az itt élő muzsikusok, hogyan formáltak új, fülnek tetsző kompozíciókat ezekből a szélfútta hangokból. A tájékozódást némileg megkönnyíti a középen található hevenyészett térkép, amiből kiderül, hogy finn polkától kelta-angol dalig mennyi minden került a kezük közé, sok más egyéb mellett valcer és a középkori ének. Megnyugtató zene ez, ami nem zárja ki a táncot, de legalább ekkora örömöt okoz a figyelmes hallgatása, kivált a gyönyörűséges, helyenként többszólamú énekszó, amely hegyipatakok tisztaságával vetekszik. A mellékelt videó jó példa erre a könnyedségre, ahogyan a különféle elemeket összekeverik.

 

Kinek ajánlom: az újdonságokra, különlegességekre vágyóknak, és azoknak, akik rajonganak a tiszta női énekért.

2018-ban megjelent album (Beste! Unterhaltung)

Az együttes weboldala: http://jodelfisch.com/