Főkép

Pár éve volt szerencsém Milen Ruszkov első magyar nyelven megjelent kötetéhez, mely a Nyakig a természetben címet viselte. Kellemes olvasmányélményként maradt meg bennem, egy olyan könyvnek, aminek van egy jól felépített története, igazi maró humora, de ami ezekkel együtt sem igazán világmegváltó. Így mindenképpen olvasni akartam még a szerzőtől, amint módomban áll, és igen nagy reményekkel vágtam bele a Felmagasztosulásba, amelyet a fülszöveg bolgár kritikusok véleményére alapozva az egyik, ha nem a legjobb bolgár regénynek titulál. Nos, kétséget kizáró módon egy igazán eredeti könyvet kaptam.

 

Szerencsére napestig lehetne sorolni a remek fordításokat és a remek fordítókat egyaránt, de azt hiszem, hogy a Felmagasztosulás valami teljesen más kategória, mint amivel eddig találkoztam. Lévén nem tudok bolgárul, fogalmam sincs, hogy milyen lehet az eredeti szöveg, vagy hogy ahhoz mennyire hű a magyarítás, de hogy ezt a könyvet gyakorlatilag nemcsak lefordítani kellett, hanem konkrétan újra megírni egy olyan nyelvezetre, ami leginkább a székelyre hasonlít, de arra is csak igen-igen kifacsart formában. Le a kalappal Krasztev Péter munkája előtt. Ez azért is érdekes, mert maga a szöveg a főhős, Gicso monológja, aki végeérhetetlen és igazán vicces litániaként adja elő azokat a dolgokat, amik megestek vele kalandozásai során.

 

De hogy mit is csinál ez a jóember tulajdonképpen? Az még sokszor neki sem világos. A történet egy óriási mítoszrombolás, ami lerántja a leplet a bolgár nemzeti hősökről, és arról a korszakról, amikor ez a sokat szenvedett nép felszabadult a sok évszázados török uralom alól. Ruszkovnak semmi sem szent, és kegyetlenül tart görbe tükröt saját nemzete számára. Gicso leginkább egy alkoholista csavargó, aki különösebb terv vagy életcél nélkül bolyong az országban, egy igazi bolgár „betyár”, akinek, ha pénzre vagy élelemre van szüksége, akkor nem habozik elvenni azt. És ha éppen a gyűlölt ellenségtől, akkor csak duplán jól jár, és már villoghat nemzeti forradalmárként is…

 

Ruszkov tehát ezúttal is egy groteszk pikareszk regényt írt, ami a vadul, humorosan és sokszor fárasztóan örvénylő felszín alatt beszél a nemzeti identitásról, a nemzeti függetlenségről, a hősiesség mibenlétéről, egy rég letűnt korról és arról, hogy még a nemzeti hősök is csak bizonyos nézőpontból azok, más oldalról lehetnek taplók, rablók vagy mókamesterek is.

 

Azt hiszem, ezek után nem kell senkit meggyőznöm arról, hogy a Felmagasztosulás egy nem mindennapi regény, ami egyszerre súlyos, szórakoztató és elgondolkodtató is. Azt viszont ki kell emelnem, hogy rengeteg türelemre, odafigyelésre és energiára is szükség van az olvasásához, mert ennek a dilis csavargónak, rablónak és „forradalmárnak” olyan nyakatekert szövege van, ami bizony egykettőre képes lefárasztani az agytekervényeinket. Úgyhogy, ha Ruszkovba vágsz, munkára és szórakozásra fel!