Főkép

Ha egy kötet elnyeri a rangos Német Könyvdíjat, arra mindig fokozott figyelem vetül, és rendszerint nem kell sokat várni arra sem, hogy friss fordításban a boltok polcaira kerüljön Európa legtöbb országában. Természetesen így történt ez Robert Menasse 2017-es regényével, A fővárossal is, amelyik mindössze pár hónapja jelent meg magyarul. Bár igaz, hogy Menasse egy termékeny, sokat fordított, népszerű és elismert író, nekem viszont korábban még nem volt szerencsém egyetlen művéhez sem, így persze kapva kaptam az alkalmon az új kiadás kapcsán.

 

A cím Brüsszelre, mint az Európai Unió fővárosára utal, és az egész könyvön érződik, hogy a szerző rendkívül alapos, részletekbe menően pontos helyszíni kutatómunkát folytatott, hisz az egész mű tekinthető egyfajta „EU kisokosnak” is, amely bemutatja ennek az óriási és rendkívül bürokratikus szerveződésnek a felépítését, az egyes részeit, alegységeit és bizottságait, valamint az itt zajló munka / frakcióharc / zabhegyezés lényegét. Valljuk be, egy ilyen ismertető nagyon is jól jön, mert a legtöbb embernek fogalma sincs még arról sem, hogy mi az Európa Tanács, nemhogy mivel foglalkoznak a kisebb szervezetei.

 

Érzésem szerint két ok miatt született meg ez a mű, és ebből ez a fent említett „Milyen is az élet az EU-ban” kisokos megalkotásának a vágya az egyik. A másikra egy bekezdéssel később térek vissza, mert előbb a cselekményről és a felépítésről is ejtenék néhány szót.

 

A történet központi magva az, hogy egy évforduló apropóján újra középpontba szeretnék állítani Auschwitz és a holokauszt témáját, és pódiumra szólítani több aggastyánkorú túlélőt (amíg lehetséges), hogy örök mementóúl szolgáljanak arra, hogy ilyen borzalmak soha többé ne következhessenek be. Ez a szál igen alkalmas arra, hogy bemutassa azt, hogyan áll a ma embere ehhez a témához, mit tud és mit gondol róla, mennyire érdekli. De emellett van itt elszabadult disznó, amelyik itt-ott felbukkan a városban, a disznólobbi képviselői, különböző rendű, rangú és származású tisztviselők/hivatalnokok/bürokraták, akik rendszerint inkább egymással csatáznak, különböző frakcióharcok, kicsit ponyvaízű krimibetét, jó pár kisebb-nagyobb ironikus mellékszál és még jó néhány hasonló elem.

 

A fővárost összességében egy jól, szórakoztatóan és profi módon (még ha korántsem tökéletesen) megírt, hasznos ismereteket is bőven tartalmazó könyvnek tartom, amit tudok is ajánlani, de van egy olyan aspektusa, ami (minden bizonnyal politikai pártállástól és egyéni világképtől is nagyban függően) némileg csökkentheti a történet élvezhetőségét. Ez pedig az, hogy a szerző korántsem titkolt módon (ez több vele készült interjúból is kiderül) saját politikai meggyőződésének alátámasztására használja ezt a művet, mégpedig nincs olyan szépirodalmi szöveg, aminek az aktuálpolitikai szándék jót tudna tenni.

 

Menasse ugyanis a nemzetek feletti (sőt, a nemzeteken túli) Európában hisz, amelyben az embereknek már nem számít az, hogy melyik országban laknak, milyen hagyományokkal és milyen történelemmel rendelkeznek, mindenki már csak szimplán „európai” – az a fontos, hogy mindannyian a Nagy Közös Európai Cél szem előtt tartva harcolnak mondjuk az idegengyűlölet és a kirekesztés ellen (vagy mondjuk a világbékéért – irónia ON), miközben nincsenek nemzeti érdekek, nemzeti konfliktusok és más, ezt az utópisztikus ábrándot hátráltató tényezők. Engem a regény ezen ideologisztikus háttere és mondanivalója zavart, mert személyes véleményem szerint a szépirodalom nem alkalmas terep arra, hogy ennyire sulykolja valaki az aktuálpolitikai mondanivalót (attól függetlenül, hogy ezzel ki ért egyet és ki nem), de ettől eltekintve Menasse A fővárosa tényleg egy profi, jól „megcsinált” és élvezettel olvasható kötet.