Főkép

Brad Mehldaunak volt egy álma: a tragikusan korán elhunyt Philip Seymour Hoffman egy mahagóni és tölgyfából készült könyvespolcok erdejében, egy vörös kárpittal borított könyvtárban olvasta fel neki az amerikai alkotmányt – még azelőtt, hogy a feltehetően súlyos depresszióval küzdő színész véget vetett az életének. Hogy az álom által inspirált kompozíciót, amelynek címéről lett egyben az idén tavasszal megjelent album is elnevezve, hallhatta-e Seymour, arról nem szól a fáma – a lemezre felkerült formájában biztosan nem, egy minimális esély csak akkor lehetett volna rá, ha Mehldau szinte rögtön elkezdte volna játszani ezzel a címmel a koncertjein.

 

Persze magának az álomnak a tárgya önmagában nem árul el sokat a háromnegyedes lüktetésű kompozícióról, inkább csak Brad intellektuális és némileg elitista inspirációiról mesél, ahogyan a késő romanticizmus, valamint a jazz-t inspiráló szentimentális táncdalok hangképébe helyezi az élményt. Mindezt rendkívül szellősen, olyan igaz Mehldau-Waltz-ot teremtve, amelyben ismét mesterien működnek közre az elmaradhatatlan társak, Larry Grenadier nagybőgőn és Jeff Ballard dobokon.

 

Egy hamisítatlan sorlemezt kapunk, a szó jó és rossz értelmében. Mehldau már a kilencvenes évek elejétől ontja a trió albumokat, amelynek a maga által is a forma művészetének (The Art of Trio) hívott ívébe 2005-ben nyúlt bele, addigi dobosának, Jorge Rossy-nak lecserélésével. A Day Is Done az első olyan felvétel, ami Ballard közreműködésével készült, hogy utána egy kiapadhatatlannak tűnő folyamként játszanak együtt, nagyszerű korongok és koncertek sorozataiban. Mégis, ez a lemez nem tartalmaz meglepetéseket és bár vérszegénynek vagy laposnak egyáltalán nem nevezhető, az a fajta lendület, ami az Ode és a Where Do You Start? korongokra volt jellemző, egy otthonos, családias nyugalommá szelídült. Jellemezhetnénk ezt a hangulatot amolyan tétnélküliségnek is, hiszen ennek a három óriásnak már tényleg nincsen mit bizonyítania, ugyanakkor a zene nagyjait legtöbbször nem is annyira a bizonyítási vágy, mint maga a muzsika hajtja és most mintha nem tenné annyira.

 

Ugyanakkor rendkívül igazságtalannak is tűnhet egy ilyen leírása ennek a korongnak, hiszen a játék még mindig elsőosztályú, Brad új kompozíciói is mesteriek, az együttes játék és interpretáció, minden gyönyörűen a helyén van. Mégis állandóan visszatolakodik az „ezt már hallottuk” érzés, és szemben azzal, ahogyan a Keith Jarrett Trio – vagy egyesek által simán csak „The Trio” – megunhatatlan és a vég nélkül megjelenő újabb és újabb régi koncertfelvételeik mindig tartogatnak valami meglepetést és újdonságot – pedig a kiadásukhoz képest maguk a koncertek jóval korábbiak. Bár maga Brad Mehldau is egy rendkívül sokoldalú művész – elég csak a mostanában megjelent Bach átiratokra, valamint legutóbbi két duó albumaira gondolni Chris Thile és Joshua Redman közreműködéseivel –, Brad triói a folytonosan növekvő darabszámmal inkább egy veszélyes egyensúlyt hoznak létre.

 

A Seymour Reads The Constitution! megjelenése óta már többször eszembe jutott, hogy mikor lesz már egy új Mehldau trió lemez, pedig ez még csak valamivel több, mint három hónapos. Bár lelkesedésünk és szeretetünk töretlen a művész iránt, ez a legújabb trió korong a tekintetben lehet egy tökéletes kezdőpont azoknak, akik csak most ismerkednének meg a művészetével, hogy amolyan remek összefoglalása az eddig történteknek trió vonalon. Mindazonáltal reméljük és már nagyon várjuk, hogy legközelebb jobban elrugaszkodjanak a megszokott formáktól.

 

Előadók:

Brad Mehldau – zongora

Larry Grenadier – nagybőgő

Jeff Ballard – dobok

 

Elhangzó szerzemények listája:

1) Spiral

2) Seymour Reads the Constitution

3) Almost Like Being in Love

4) De-Dah

5) Friends

6) Ten Tune

7) Great Day

8) Beatrice