Péczely Dóra (szerk.): Budapest Off

A Budapest Off tizenhárom ifjúsági novella gyűjteménye, melyekben szinte csak az közös, hogy Budapest egy-egy városrésze (vagy kerülete) adja a hátterüket. Van, ahol szinte főszereplő; van, ahol épp csak megemlítik, de minden írásban meghatározó. Anélkül, hogy erőltetett lenne, bizonyítja mindegyik novella, hogy az embert formálja, befolyásolja, alakítja a hely, ahol él.

Tartottam egy kicsit ettől a kötettől. Attól, hogy túlzásba viszik benne, nem is a megmondást, ami az én gyerekkorom ifjúsági irodalmában sűrűn megesett, hanem a borzalmak, a szegénység, a kisiklott és elidegenedett életek bemutatását. A végén úgy csuktam be, hogy igazam volt, mégsem bánom. Merthogy az egy dolog, hogy a fontos kérdésekről beszélni kell, az viszont egy másik, hogyan is beszélünk – és ebben a kötetben bőven van olyan írás, amelyben a fontos kérdésekről úgy esik szó, ahogy szerintem jó. Hogy átjöjjön az üzenet, de ne legyen letolva torkomon. De ez, akárcsak az, melyik hogy tetszett, merőben szubjektív

Van szó drogokról, elvált szülőkről, kilátástalanságról, és nincs mindig megoldás vagy feloldozás ezekre, de ez is része a mai fiatalok életének, nem csak az internet meg a költözzünk-külföldre. Az egyes városrészeknek sem feltétlenül a jellegzetességei szerepelnek itt: minden író a maga módján szőtte bele a várost a történetbe, és már pusztán emiatt is érdekes és izgalmas lenne a Budapest Off, hiszen annyiféleképp láttatják a novellák a helyszínt. Nem szólva Kárpáti Tibor fekete-fehér négyzetekből, pixelekből épített illusztrációiról, melyek szintén más-más nézőpontból mutatják az adott városrészt, de mind elképesztően jó.

Berg Judit „Rózsaszín felhőkarcoló”-ja nem is annyira rózsaszín, hiszen arról szól, hogy egy magasra nőtt lány úgy dönt, azzal szerez magának webes hírnevet, hogy ha szembejön vele valaki, akinek így-úgy segítségre van szüksége, annak segít. Ez a kötet kevés, tisztán pozitív kicsengésű novelláinak egyike, és a belvárosi bulinegyednek nem kimondottan azon oldaláról mesél, ami miatt mondjuk a hírekben sűrűn szerepel.

Dániel András „Off”-ja a Városligetről szól, meg a szakításról, a szerelmi csalódásról. Innen nézve, ahol én vagyok, keserédes írás, de azt hiszem, annyi idősen hasonlóan éreztem magam is. Gévai Csillától a „Buddha-fok” azért tetszett, mert miközben nagy szeretettel mesél Budafokról, egy részben habkönnyű, részben bármikor-bárkivel-megtörténhet szerelmi történet – avagy, ennél kevesebbért is forgatták már fel emberek a fél világot. Gimesi Dóra a Bródy Sándor utcát és környékét idézi fel „A lány és a kéményseprő”-ben, miközben elmeséli egy lány öntudatra ébredését, amikor már nem engedi többé, hogy mások döntsenek helyette az életéről. Szép írás.

Jeli Viktória „Pesti Erzsi”-je népmesei-mitikus elemekkel mossa össze Pesterzsébet múltját s jelenét, és bár néha picit döccen, mégis nagyon tetszett, s meglehet, Neil Gaiman is áldását adná rá. Emellett ez volt a kötet első, ötletadó novellája. Kalapos Éva Veronika a „Kóbor bárányok”-ban Móricz Zsigmond „Isten báránykái” című írását viszi tovább – mindkettő a Ferencvárosban játszódik, szegény népek között. Csak míg Móricz leírása jobbára tárgyilagos volt, mintegy látlelet, Éva novellája belülről mutatja a füvező, bandázó fiatalok világát – és azt, hogy a nagy rohadt semmiben is lehet néha találni valamit. A maga módján a kötet egyik legtisztább és legszebb írása.

Kemény Zsófitól „Az újlipótmezei csata” egy zavart pszichéjű fiatalról szól – de az is lehet, hogy nem is ő a zavart, hanem az anyja és/vagy a terapeutája. Kemény téma, de úgy érzem, a csata végkimenetele nagyon is jó. Kertész Erzsi világátlépős fantasyt írt, melynek címe „A fal”, és bár annak elég átlagos, az, hogy rányitja a szemem, hogy valaha rég állt egy városfal az Astoria környékén, és a nyomai így vagy úgy máig megvannak, nagyon is tetszik. Kiss Tibor Noé „Ciao, Xiaomi!” című novellája Wekerletelepen játszódik, és pont nem a hely szépségeit méltatja – megteszik azt helyette máshol sokan mások. Látszólag, a felszínen, „nem szól semmiről”, egy részint szerencsétlenül alakuló mobiltelefon-eladásról, de sokkal-sokkal több van benne ennél. Például az, hogy ilyen is lehet egy fiatal élete.

Mészöly Ágnes novellája Pestszentlőrincen játszódik, de helyszín szempontjából a repülőtér a legfontosabb benne – erre utal a talányosnak tetsző „Runway 13R/31L” cím is. Egy lányról szól, aki talán lekési a gépét, ami Norvégiába röpítené, hogy bébiszitterkedjen egy kinn élő magyar családnál, hogy legyen pénze az élethez. Meg egy férfiról, aki dúsgazdag, mégis boldogtalan a házasságában, a nem rég született babája mellett. Bár azt gondolom, a kötet mindegyik írása mesél a valódi életről, ami sok fiatalnak a jelene, sokuk meg majd később találkozik vele, de ez az egyik olyan, ami a legtöbbet mondja. Molnár T. Eszter írása talán disztópia, bár nagyon hasonlít a kommunizmus legsötétebb pillanataira is. Pasarét, meg egész Budapest háborús zóna, kijárási tilalom van, és a lányok is sorkötelesek. Hiába rövid, baromi erős és súlyos novella a „Tájkép lövés előtt”.

Tasnádi István Rákospalota múltját egy speciális VR-szemüveg segítségével mutatja be, de úgy, hogy az se nem unalmasan múzeumi, se nem videojátékszerű, mégis izgalmas és elgondolkodtató. Végül Totth Benedek az „Albi”-ban hozza, amire tőle számítottam, az ő Óbudája lerobbant hely, főhősének a félbátyja rabló, amint azt az olvasó igen hamar kitalálja, de közben megint csak benne vannak egész életek, világok, amelyek fölött lehet ítélkezni, de ez a könyv ezt nem teszi, sokkal inkább szembesít és megismertet, és ettől válik hasznossá. Jóvá meg attól, hogy a novellák jók, olvasmányosak, mind külön világ.

S persze mind a két millió ember, aki Budapesten él, és a még ki tudja mennyi, aki bejár oda dolgozni, mind külön világ, kétésfél-hárommillió külön történet, és ha elolvasod ezt a könyvet, soha többé nem fogsz ugyanúgy nézni sem Budapestre, sem a többi emberre. Remélem, lesz Budapest On is.