Főkép

Van egyfajta vonzalmam a 20. századi magyar történelem, illetve pontosabban a II. világháború utáni időszak történelme iránt. Már nem tudom felidézni, honnan ered ez, de az már biztos, hogy több évtizede tart, és talán az is közrejátszik benne, hogy a középiskolában ezt az időszakot a mi időnkben nem taníthatták – ismert okok miatt. Igyekszem tehát figyelemmel kísérni a témabeli megjelenéseket, de mit mondjak, nem vagyok túlságosan elkényeztetve ezen a téren. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy felfigyeltem Cserhalmi Dániel Csengőfrász című regényére. Micsoda könyvcím! – gondoltam. Beszédes. Még azok számára is érdeklődésre adhat okot, akik nem tudják, mi a szó jelentése, honnan ered, miféle hatással volt ez régen az emberekre. Az a generáció lassan már kihal, akik végigszenvedték és tűrték a „piszok ávós” korszakot, akik netán személyes élményeiket elmondhatják nekünk. Éppen ezért nagyon jó dolognak tartom, hogy időnként ilyen-olyan formában feldolgozásra kerül ilyen történet. Azt, hogy ezúttal egy fiatal, elsőkönyves szerző teszi ezt, külön dicséretesnek tartom.

 

Huszonéves koromban elég sok Berkesi könyvet olvastam, pontosan azért, mert ebben a korszakban játszódnak. Persze, ma már nem sikk Berkesit olvasni, sőt egyenesen ciki is talán, hiszen tudjuk jól, milyen (ávós) múlttal rendelkezik. Akkoriban ez nem zavart, bár tudni lehetett, hogy részrehajlóan ír, nem olyan hiteles, de nekem a cselekményvezetése akkor is nagyon szimpatikus volt.

 

A Csengőfrász olvasása közben természetesen nem kellett ilyenek miatt aggódnom. Világosan látszott, hogy a szerző rengeteg energiát fordított az írást megelőző kutatómunkára, mindennek aprólékosan utánajárt, hogy a helyszínt, a korszakot, az államvédelmi hatóság tevékenységét úgy tárhassa elénk, hogy egy szemernyi kétségünk ne lehessen annak hitelességében. Tagadhatatlanul ez a regény egyik legnagyobb erőssége. Remekül át tudta adni azt a bizonytalanságot, ami abban a korszakban jellemző volt az emberekre: senki sem bízhatott a másikban, bárki lehetett besúgó, bárkit elvihetett az ÁVH, egyáltalán nem volt szükség hozzá arra, hogy ténylegesen bűnt kövessen el.

 

A regény központi eleme az államvédelmi tiszt, Szabados Imre karaktere: szorgalmas, megbízható, felettesei elégedettségét élvezi. Munkája is az ÁVH tevékenységét tipizálja: koncepciókat gyárt, (ál)bűnösöket vallat, ha kell fizikai kényszert is alkalmaz. Itt ügyek igazából nincsenek, bűnösök se nagyon, két kézzel kapnak egy-egy gyanús elem vagy egyén után, hogy aztán ráhúzhassák a vizes lepedőt. A legborzasztóbb az egészben az, hogy maguk az ávósok is tudják, hogy vádjaik koholtak, mégis teszik a dolgukat. Olyan ügyeket kapcsolnak össze, amiknek semmi közük egymáshoz, nem létező összeesküvéseket gyártanak és „lepleznek" le, hogy aztán Rákosi elvtárs elégedetten dőlhessen hátra a székében.

 

Ám egy napon két régi barát, Zánkay és Dolnics elhatározta, hogy véget vetnek ennek a sötét korszaknak még az életük árán is. A lehetetlen vállalkozást alaposan megtervezték, kevés embert fogadtak bizalmukba, hogy minél kisebb legyen a lebukás veszélye. Mivel ez fikció, joggal reménykedhettem abban, hogy az akciójuk sikerül, még akkor is, ha igazából eleinte nem is derült ki számomra, pontosan mire készülnek. Körmömrágva faltam a sorokat, és ahogy az összeesküvők, úgy én is vártam, hogy végre túl legyenek rajta. És amikor ez megtörtént, azt hittem, viszonylag megnyugodva fejezhetem be a regény hátra levő részét. Nagyot tévedtem. A szerző az utolsó pillanatig nem hagyja nyugodni az olvasóját. Ekkora csavarra, csattanóra egyáltalán nem számítottam. A szálak összeérnek végül, az első fejezet (és sok minden egyéb) is más értelmet nyert.

 

Nem egyszerű a regény műfaját meghatározni. Cserhalmi Dániel a krimi és a szépirodalom mezsgyéjén lavíroz, és bár a vérprofi krimiolvasóknak és széppróza kedvelőknek egyaránt lehet némi hiányérzetük, mégis mindkét csoportnak bátran merem ajánlani, mert hiánypótló a magyar irodalom palettáján. Sötét korszak az 50-es évek Magyarországa, sosem fogjuk megérteni a miérteket, de legalább próbáljuk meg!