Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete

Néhány hete, mikor meg kellett neveznem azt az egyetlen kötetet, amit legjobban vártam az akkor még csak közelgő Könyvhéten, én rövid gondolkodás után Kálmán Gábor új művét, a Janega Kornél szép életét választottam. Mégpedig azért, mert A temetés alapján nagy potenciált láttam a fiatal alkotóban, és így persze kíváncsi voltam, hogy ezúttal mi kerül ki a tolla alól. Elöljáróban annyit, hogy újfent egy nagyon mai és a felvidéki alkotóra nagyon is jellemző kisregény.

Ez a költői cím, ahogy sejthető, roppant csalóka – ugyanis nemhogy nem szép, de még életnek is alig nevezhető az, ahogy a címszereplő él. Ezt erősíti a felbomlott-felbontott időrend is, ami csak fokozza azt a tényt, hogy az elbeszélőnek nemhogy saját, egyéni és elmesélhető története nincs (csak epizódok, pár lehetséges kezdet, nekilódulás, de többnyire csak hiányok, zsákutcák, romok), pusztán annak tragédiája, hogy a közel negyven évesen nincs valódi, tartalmas élete, sőt, az egész még valahogy el sem indult igazán, így többnyire eseménytelenül peregnek napjai, egyik a másik után.

Hiába volt felesége, hiába volt nagynak hitt szerelem, hiába akadnak olyanok, akik kitartanak Kornél mellett, hiába van állása, többé-kevésbé lakályos otthona és hiába utazik ide-oda, valahogy mégsem történt és nem is történik semmi olyan lényeges, ami egy valahová vezető lét kezdetének lenne tekinthető. Ahogy fogynak a lapok, egyre inkább érezhetjük úgy, hogy ez az élet végképp megfeneklett, és érdemben nem vezet semmi sehová tovább.

Ebben a kisregényben minden epizódra, minden villanásra, minden leírt sorra rávetül az apa rettenetes képe – hol hiánya, hol jelenléte, hol az, ahogy távollétével is óhatatlanul befolyásolja Kornél létezését. Bárhol is van éppen élete folyamán (a költözés, a folytonos helyváltoztatás, ám ennek értelmetlensége is központi eleme a műnek), mindenütt rosszul érzi magát lelkileg és testileg egyaránt (gyakran szédül, ájul el, vagy van hányingere). Még a környezet is valahogy mindig ellenséges hozzá: hol elviselhetetlen kánikula van, hol olyan fogvacogtató hideg, mint például A temetés lapjain (amely műre és megírásának körülményeire többször is utalás történik a szövegben, így óhatatlanul kínálja magát a Janega Kornél/Kálmán Gábor párhuzam is).

Ez az új kisregény a kortárs magyar próza depresszívebb vonulatához tartozik, amely azonban nyugodtan értelmezhető a mai harmincasok talajvesztett hangulatát és megfeneklett egzisztenciáit bemutató alkotásnak is, amely nem szép, nem szívderítő, ám a fülszöveget jegyző Jászberényi Sándor szavaival élve egy olyan mítoszromboló alkotás, ami az életet úgy mutatja, ahogy (sokak számára) adva van: kegyetlenül, szenvtelenül és remények nélkülinek. Kálmán Gábor a Janega Kornél szép életével megint egy olyan könyvet írt, amit olvasni érdemes.