Főkép

Az 1993-as év irodalmi Nobel-díjasa, Toni Morrison évtizedek óta megszokott szereplője a hazai könyvpiacnak, hiszen a ’80-as évek óta folyamatosan jelennek meg regényei itthon, így többnyire pár év csúszással elérhető az afroamerikai szerző szinte minden könyve magyarul is. A legutóbbi művére, mely az Engedjétek hozzám címet viseli, mindössze három évet kellett várnunk. És mivel a legtöbb alkotása tetszett az idős írónőnek (kettő kivételével mindet olvastam), így nem is volt kérdés, hogy ezt sem hagyom ki.

 

Az ezt megelőző kötetét, a Könyörületet – bár nem volt mérhető például az egyik főművének tartott A kedveshez – többek között azért is szerettem, mert a lassan kilencvenhez közelítő szerző lazán össze tudott hozni egy viszonylag pörgős, minden igényt kielégíteni képes, minőségi könyvet, ami gond nélkül szólította meg a ma emberét. A mostani kisregény esetében pedig az lepett meg már az első oldalakon, hogy központi szereplőnek egy ízig-vérig modern, kozmetikai termékek felfuttatásával, reklámozásával és eladásával foglalkozó fiatal nőt tett meg a szerző, ami merész lépés egy ilyen idős alkotótól, de azt kell mondanom, a regény ezen része tökéletesen funkcionált.

 

Maga a sztori eleinte elég talányosnak tűnik, az elején még nem igazán értjük, hogy mi miért történik. Szóhoz jut Sweetness, aki sosem volt képes megbékélni azzal, hogy a lányának ennyire sötét a bőre; Bride, az örök szeretetlenségben felnövő, ám a munka terén hihetetlenül sikeres párductestű szépség; valamint az ő sokáig ismeretlen hátterű lovagja, Booker; és még sokan mások. Morrison többnyire rövid fejezetekkel dolgozik, sűrűn váltogatja a szálakat, nézőpontokat – ami némi pezsgést, vibrálást ad az eseményeknek – ám sajnos néhány közülük némileg funkciótlanul lép be, vagy magyarázat nélkül kikopik, ami nem tesz jót a kisregény egységének.

 

Központi témaként szokás szerint a feketék jelenkori helyzete, a rabszolga-örökség máig tartó hatása, a rasszizmus és ezzel párhuzamosan az önmagukkal szembeni folytonos elégedetlenség is szerepet kap, ám most egy sajnos örökké aktuális másik téma is idekapcsolódik, mégpedig a pedofília kérdésköre. Morrison eléggé elborzasztó, nyílt explicit leírásokkal sokkolja az olvasót (erre jobb, ha felkészülnek az érzékenyebb lelkületűek), ám sajnos úgy vélem, hogy most ez egyszerűen túl sok volt, ami a történet hihetőségének, hitelességének a rovására ment.

 

Emellett újfent beiktat egy mágikus realista vonalat, ami annak ellenére működőképes, és illeszkedik szervesen a történet szövetébe, hogy talán egy picit szájbarágós. Viszont a gyerekeket ért sérelmek, illetve ezen testi, lelki sérelmek hatása az egész későbbi életükre, valamint utódaik életére roppant pontosan, okosan és végiggondoltan van ábrázolva. Ez az aspektus talán a legelgondolkodtatóbb mind közül.

 

Az Engedjétek hozzám nem véletlenül kapott vegyes kritikákat a tengerentúlon sem, hiszen úgy érzem, hogy Toni Morrisonhoz képest nem annyira erős, ám még így is bőven az ajánlható olvasmányok között szerepel, hiszen az amerikai szerző továbbra sem felejtett el sem írni, sem történeteket mesélni, sem szembenézni a világ aktuális problémáival.