Főkép

Ez a könyv egy horcrux, amit Glukhovsky csinált Iljából. Nem tudom, olvastam-e valaha ennyire nyomasztó regényt, pedig szoktam bőven olyan köteteket forgatni, amik potenciálisan hasonló hatást kellene, hogy elérjenek, és mégis újszerűnek éreztem, amit ez történet váltott ki belőlem. A Harry Potter univerzumon belüli horcruxokhoz hasonlóan ártalmas hordozni, olvasni a könyvet – ha egyhuzamban több órát töltöttem vele, utána biztosan zordabb, morcosabb, pesszimistább lettem, hirtelen minden értelmetlenné, szürkévé és kilátástalanná vált. Megterhelő, de nagyon vad belegondolni, hogy ilyen ereje lehet egy szövegnek.

 

Glukhovsky, saját bevallása szerint, már jó ideje érlelgette magában ennek a könyvnek az ötletét, és végül nagyon rövid idő alatt, szinte egy-ültő-helyében írta meg magát a szöveget, ami bizony érződik is rajta. Normális esetben ezt negatívumként említeném meg, de az Ilja életében lezajló pár nap történetét nem is volna érdemes más módon, más stílusban előadni, mert pont ennyire kavargó, ennyire ösztönszerű, ennyire kusza lehetett megélnie Iljának az elbeszélt eseményeket. Valószínűleg nem volt egy tiszta pillanata sem az alatt a pár nap alatt, amit az ő nézőpontjából megismerünk, és bizony az olvasót is magával ragadja ez az örvény.

 

Ilja életébe a hét évnyi letöltött börtönbüntetés után való szabadulásának napján kapcsolódunk be, ami lehetne egy pozitívabb pillanat a hányattatott sorsú fiú életében, de hamarosan kiderül, hogy mennyire megtörte Ilját a börtönben ártatlanul elítélve töltött sok év, és hogy a korábbi lejtő, amin haladt, egészen lankásnak fog hatni a szabadulás utáni szakadékhoz képest. Érkeznek a további gyomrosok, és az utolsó utáni kapaszkodók mind szélben lebegő szalmaszálak csupán. Hát így, ennyire könnyen lehet tényleg mindent elveszíteni?

 

Ilja tragédiája már önmagában is elég muníció lehetett volna egy kortárs szépirodalmi műhöz, amely egy újabb szeletét mutathatta volna be a mai oroszországi viszonyoknak – Glukhovsky szerint sajnos a könyvben leírt történet majdhogynem hétköznapi forgatókönyve lehet ma egy moszkvai fiatal sorsának, ebben a kötetben tényleg semmi fantasztikum nem kapott helyet. A technika viszont ettől függetlenül jelentős az életünkben már most is, és ez kerül a Textben is a középpontba: mi mindent tárol rólunk a mobiltelefonunk, a különböző profiljaink a közösségi médiában, vajon mi mindent tudhat meg rólunk egy idegen, ha bármit elolvashat, megnézhet, amit a mobilunkban tárolunk?

 

Ilja kalandos körülmények között jut egy kábítószeres ügyosztályon dolgozó korrupt rendőr, Petya mobiljához, és hamarosan szinte az ő életét kezdi élni. Módszeresen visszafejti üzenetekből, e-mailekből, hangfelvételekből, fotókból Petya múltját, és időközben a jelenben ezek alapján kommunikál Petya barátaival, üzletfeleivel, családjával, még a szerelmével is. Természetesen ez azért korántsem annyira egyszerű akkor, ha valaki Petya Hazin bőrébe bújik, és Ilja is követ el hibákat, amik nem maradnak következmények nélkül. Döntései, amiket Petya nevében hoz meg, emberéleteket befolyásolnak nem elhanyagolható mértékben, és csak azért nem fordul minden teljes katasztrófába (bár elenyészően kevés a kivétel), mert a meggyötört, megtört, meghasonlott Ilja valahol mélyen talán még mindig az az átlagos moszkvai egyetemista, aki a börtönévek előtt lehetett.

 

Egy elkeseredett versenyfutás, egy utolsó kapkodva vett lélegzet, a teljes őrülettől elválasztó nagyon vékony határvonalon való száguldás Ilja története, ami annyira elborzasztó és nyomasztó, hogy az ember nem szívesen képzeli magát a főhős helyébe. Nem is nagyon lehet. Bekapcsol valami önvédelmi reflex, mert ezt a lelkiállapotot még csak elképzelni is annyira megvisel, hogy a tudatalatti érthető okból nem szívesen megy bele, de ettől még nem lesz semmivel kellemesebb az élmény. És hiába érdekes a téma, hogy mi mindent tárol rólunk a mobilunk és általában az összes interneten fellelhető profilunk, nem olvasás közben fogunk ezen elmélkedni, legfeljebb utólag – mert a leírt szörnyűségek bármely részletét sem szívesen állítanánk párhuzamba a saját életünk bármely aspektusával… Megfelelő lelkiállapotban nagyon érdemes olvasni a könyvet, viszont azért jó felkészülni rá, hogy bizony megterhelő élmény lesz.