Főkép

Az i. e. 44. martius havában hatvanhatodik születésnapját ünnepelni készülő – és csúnya macskajajjal küzdő – Gordianus nem ülhet nyugodtan odahaza családja körében. Cicero titkára – Tiro – keresi fel 10-én kora reggel, hogy feltétlen látogassa meg a volt ügyvédet és politikust. Cicero nem kevesebbre kéri a Nyomozót, minthogy járjon utána, vajon leselkedik-e valamilyen veszély Gaius Julius Caesarra a martius idusáig (15-e) hátralévő pár nap során. Tekintettel a múltban „elkövetett” közös ügyeikre, Gordianus elvállalja a feladatot.

 

De, hogy kedvenc ókori nyomozónk ne unatkozzon, a szenátus által magát örökös dictatornak megválasztató Caesar még aznap magához rendeli. Mit nem adnak az istenek, ő is arra kéri Gordianust, hogy szaglásszon körbe egy esetleges személye elleni összeesküvés nyomait kutatva... A Nyomozó kénytelen-kelletlen elvállalja ezt a megbízást is, hiszen a dictator olyan kitüntetésben kívánja részesíteni eddigi munkásságáért martius idusán, amelyre soha az életben még gondolni sem mert. Caesar segítség gyanánt egy listát is átad neki, amelyen a – szerinte – gyanús személyek nevei vannak.

 

Gordianus így nyakába veszi Rómát és „szaglászásának” köszönhetően olyan személyekkel ismerkedhetünk meg többek közt, mint Cinna a költő, egy másik Cinna, a praetor, Antonius vagy Lepidus. És persze régi ismerősök is felbukkannak, mint a fogadott fia, Meto; Antonius felesége, Fulvia vagy Kleopátra, aki Caesar vendégszeretetét élvezi.

 

Ahogyan az Saylortól már megszokható – bár magam, azt hiszem, sosem fogom megszokni –, olyan élethűen mutatja be a cselekmény helyszíneit – a Theatrum Pompeiumot, Cicero, Fulvia és Antonius házát vagy például Kleopátra rezidenciáját –, mintha csak most sétálna végig az ókori Róma utcáin és vetné papírra, amit látott. Nem tudom, hogy mennyi kutatómunka áll e mögött, de hogy Steven Saylor bekötött szemmel is lerajzolja a Caesar-kori Róma térképét, arra nagy összeggel fogadnék. Néha elképesztő aprólékossággal írja le hol járunk éppen, legyen az egy könyvesbolt (természetesen itt a könyv alatt papirusztekercseket tessenek érteni), a Nyomozó kedvenc kocsmája vagy a legnevesebb tógakészítő boltja. És mindezek egy másodpercig nem untatják az olvasót, nekem pont annyira voltak érdekfeszítőek ezek az apróságok, mint maga a cselekmény.

 

Mondhatjuk azt, hogy persze, Saylornak könnyű vagy legalábbis könnyebb, mert nemcsak történészként, hanem ún. „classic” szakon (az ókori görög és római világ nyelveit, történelmét, irodalmát és művészetét foglalja magába) is végzett, így érthető lehet vonzódása az ókori építmények felé és professzionalitása azok leírásakor. És ne feledkezzünk meg az irodalmi vonalról sem! Nem ez az első Saylor-regény, ahol egy költő és költeményei hangsúlyosan felbukkannak, viszont itt ezek töltik be az egyik központi szerepet.

 

Aki olvasott már Gordianus-történetet, az tudhatja, hogy Saylor vagy valamilyen bűncselekmény köré építi fel a történetet vagy legalábbis hangsúlyos részt kap a bűnügyi rész. Ahogyan azt a szerző utószavában is említi, meglehetősen banális lett volna, ha a Caesar elleni merénylet szerepelne csak a kötetben, mint bűnügy. Ezúton nyugtatok meg mindenkit, hogy van egy másik eset is a könyvben. Hogy mi az? Nos, erről nem nyilatkoznék, tessenek elolvasni a könyvet.