Juan Marsé: Az álmok kalligráfiája

Vannak olyan világszerte elismert, különféle díjakkal is kitüntetett, és sok országban hallatlanul nagy népszerűségnek örvendő alkotók, akik bár több regénnyel is képviseltetik magukat idehaza, valahogy mégsem tudtak népszerűvé válni, nem tudtak igazán bekerülni a köztudatba. A több alkalommal Nobel-díjra jelölt katalán, Juan Marsé vitán felül az egyikük. És ami azt illeti, úgy néz ki, hogy a legutóbbi regénye, Az álmok kalligráfiája sem fog ezen változtatni, mert nem lóg ki a sorból, ugyanazt hozza, ugyanolyan módon egyedi, mint a többi korábban megjelent műve.

Az igen költői című alkotás a ’40-es, ’50-es évek Spanyolországába visz el bennünket, ahol már vége a polgárháborúnak, a Franco-rendszer kezd bebetonozódni, és a harcokat túlélt emberek megpróbálnak valahogy felszínen maradni. Ami persze nem is könnyű, ugyanis történetünk helyszíne a napfényes Barcelona egy korántsem olyan napfényes szeglete, konkrétan egy külvárosi szegénynegyed, ahol a kamaszkoron még innen lévő Ringo éldegél megkeseredett apjával, akit csak Patkányirtóként emleget.

Az álmok kalligráfiája egy tipikus felnövéstörténet, amiben összeütközik Ringo még gyermeki szemlélete a háborúban megcsömörlött felnőttek kegyetlenségével és világának brutalitásával. Azonban senki ne gondoljon itt óriási kataklizmákra, ugyanis a könyv egyik legszembetűnőbb jegye a lassúsága és az aprólékossága. A szerző mikrojelenetekkel és alapos leírásokkal dolgozik, ráadásul úgy, hogy amit leír, sokszor áttételesen is át kell gondolni. Így végtelenül lassan feszül egymásnak ez a két világ, ráadásul nemcsak a realitások szintjén, de Ringo fantáziavilágában is, hisz nála nem egykori kommunisták és fasiszták, jelenlegi elnyomók vagy alkoholisták népesítik be az utcát, hanem apacsok, keselyűk, oroszlánok és megmentésre váró szüzek.

A szerző emellett nagyon részletesen és pontosan építi fel az alakjait is, akiknek a motivációi szintén jól kidolgozott jelenetek révén kerülnek napvilágra: például akkor, amikor az egykori ellenálló apa egy erős, határozott szorítással szögezi a villamos ülésébe gyermekét, aki át akarja adni a helyét egy papnak, aki ugye Franco világának kivételezett képviselője. Vagy akkor, amikor egy sokak által prostituáltnak tartott nő fekszik a sínekre, hogy meghaljon – csak éppen egy olyan szakaszon, ami évek óta használaton kívül van –, és ennek tragikomikuma révén van ideje Marsénak az itt bámészkodók legapróbb reakcióját is megfigyelni és bemutatni.

Számomra Az álmok kalligráfiája egy aprólékos művész regénye volt, ami nagyon fontos témákat is érintett: a képzelet és a valóság, a felnőttek és a gyerekek világa, a háború és a béke, a kegyetlenség és a megbocsátás, és még sorolhatnám. Aki úgy érzi, hogy vágyik egy ilyen lassú, igazán egyedi és melankolikus regényre, az ne habozzon, vágjon bele nyugodtan. Juan Marsé hozza azt a magas szintet itt is, amit szokott.