Bosszúállók: Végtelen háború (film)

Immár 10 éve, hogy a Marvel Studios először megörvendeztette a rajongóit minőségi, látványos, színes és humoros filmekkel, úgy mint a Vasember és A hihetetlen Hulk. Azóta nemcsak a technika fejlődött sokat, de egy generáció is felnőtt a filmeken. Rengeteg karaktert vonultatott fel az univerzum, sokaknak közülük több epizódot is szentelt, míg másoknak be kellett érniük egy-kettővel. Elérkezett az idő, hogy mindezek a szereplők egy gigászi eposzban találkozzanak.

Thanos, az őrült titán

Annyi hőst, amennyi a Bosszúállók: Végtelen háborúban szerepel, felsorolni hosszú is volna, illetve talán felesleges is, hiszen többségükről nagyon élénk képünk van, mindenki tudja jól, kicsoda Tony Stark, Steve Rogers, Peter Parker... Akit talán egy kicsit kevésbé ismerünk, az a főgonosz, Thanos (Josh Brolin), viszont a film végére ez egészen biztosan megváltozik. Érdekesség, hogy Brolin egyszerre két, éppen mozikba kerülő Marvel film rosszfiúját formálja meg, a Bosszúállókon kívül Deadpoolt is ő püföli majd a széria második részében, amiben Cable bőrébe bújik.

Nagyon kevés olyan filmet tudnék felsorolni a mai hollywoodi futószalagról, amiben az antagonista ennyire – nehéz megtalálni a jó szót – emberi, nemhogy a szuperhősös filmek közül, amik hírhedten rosszul teljesítenek ezen a téren (kivétel ez alól talán a nemrégiben megjelent Fekete párduc). Thanos az első olyan negatív karakter, aki túlmutat azon, hogy egy kupac pénzen üldögélve akarjon uralkodni egy lakatlanra irtott bolygón. Minden szava mögött meggyőződés áll, megjelenése büszke és tekintélyt parancsoló, valamint az is kiderül: szíve is van, és szeretni is képes. Ellenfeleit tudja tisztelni, az egyik jelenetben például – ez kifejezetten tetszett – ezt mondja Vasembernek: „Remélem emlékeznek majd rád”.

A Végtelen kövek, avagy a Kertész

Az alapsztori az, hogy Thanos, aki a tökéletes egyensúly megszállottja, ezt akarja megteremteni a világegyetemben, és véget akar vetni a szinte minden bolygón eluralkodó éhezésnek és nyomornak – az adott bolygó lakosságának a véletlenszerűen meghatározott felét lemészárolva fordítana a sorsukon, hogy újra virágzásnak indulhasson az adott társadalom.

Mivel szerintem nem sok ilyennel találkozni, amikor egy szuperhősös film filozófiai kérdéseket vet fel, érdemes erről külön ejteni még néhány szót. Thanos törekvése a tökéletes egyensúlyra nem idegen az embernek, s képesek lehetünk azonosulni is vele. Az eszköz, amivel ezt el kívánja érni, az különbözteti meg az antagonistát a hétköznapi embertől. A választott módszer arra, hogy megszüntessük valami hiányát (jelen esetben az élelmiszerét), itt az lehet, hogy felezzük le az adott mennyiségre jutó egyedek számát. Bár ez logikusnak hangzik, de mégis ki lenne képes ezt megtenni, valamint elfogadható megoldás ez egyáltalán?

A kertünk esetében igen. A kertész, hogy teret adjon a gyengébb, általunk hasznosnak ítélt növényeknek (például a haszonnövényeknek), előzetesen pusztít. Méghozzá nemcsak a gaz felét, hanem teljesen letarolja a korábbi faunát, hogy új élettel töltse meg a kertet. Miben más a kertész, mint Thanos? Az egyik élet (paradicsom) értékesebb volna, mint a másik (gaz), csak mert mi annak tituláljuk? Ki képes ezt megítélni...?

Történetvezetés

A sztori több szálon pereg, adódik egy kis pofozkodás itt, mágikus párbaj ott, ahogy hőseink igyekeznek megóvni a köveket a titán karmaitól. Végig élveztem ezt a képregényes mesélést, amit az évek során tökélyre fejlesztettek Hollywoodban. Hogy ezt még vastagon alá is húzzák, egyéb filmes eszközöket is bevetnek: kapunk jó néhány szuperplánt a beszélőről, amiket a füzetekben gyakran látni, vagy ott van például a Pókember-Vasember-Dr. Strange-Thanos bunyó, ahol sokszor valósággal odalátja az ember a jól ismert „Whooomp”, vagy „Bhaaamm” színes hangutánzó szavakat, továbbá néhány helyen elképesztő brutalitással végeznek egy-egy szereplővel, néhány másodperc leforgása alatt… A film végére persze minden és mindenki a helyére kerül, és egy monumentális csatajelenetben tisztázzák az erőviszonyokat.

A moziban minden a megfelelő ütemben történik, másodpercre pontosan érkezik a poén, a dráma. A lineáris történetvezetést vagy szereti az ember, vagy nem, de nyilván azok mennek el megnézni egy ilyen filmet, akik igen. Mondanom sem kell, hogy a teremben végig egy pisszenést sem lehetett hallani, annyira lekötötte a figyelmet.

Mindent összegezve a Marvel megint feladta a leckét. Az előző film a szériából, a Bosszúállók: Ultron kora 1,4 milliárd dollárt termelt, ami rengeteg pénz, még az óriási költségvetéséhez képest is (tehát tekintélyes profitot hozott a készítőknek), így nem csoda, hogy a Marvelnél érdekeltek a minőségi termék készítésében. Kíváncsian várom a pénzügyi eredményeket, szinte biztos vagyok benne, hogy sok százalékkal meg fogja előzni elődjét.Személy szerint egészen biztosan újra fogom nézni a Végtelen Háborút nagyon sok D-ben, és a folytatásig már most vágom a centit, amit 2019. május 3-ra harangoztak be.