Főkép

2015 igen erős év volt Joe Abercrombie hazai rajongói számára: megjelent Az Első Törvény trilógia spinoff-köteteiből kettő is (A Hősök, Vérvörös vidék), valamint az Athenaeum Kiadó belevágott a Szilánkos-tenger sorozatába – miközben utóbbiból 2015-ben a tengeren túl a második-harmadik rész jelent meg, itthon, példás gyorsasággal, az első kettőt élvezhettük. Azóta viszont eltelt közel két és fél év, és sokan talán már nem is reménykedtünk abban, hogy a Half a Wart is kézbe vehetjük magyarul. Végül csak eljött ez a pillanat is, és bár a korábbitól jelentősen eltérő borítókoncepcióval, de megjelent Az ütközet, teljessé téve Joe Abercrombie eddigi életművét Magyarországon. Amit azért nem sok fantasy-szerző mondhat el magáról...

 

Valamit tehát nagyon tud Abercrombie, és a Half a War tökéletes regény ahhoz, hogy ezt felfedezzük. Bár hagyományosan a Szilánkos-tenger sorozatot ifjúságinak szokás kategorizálni, a trilógia befejező része megmutatja, hogy ettől még nem lesz kevésbé kegyetlen vagy erőszakos – persze a címből már lehet sejteni, hogy ezúttal sem könnyed kalandozás lesz a főszerepben, hanem egy olyan háború, ami újfent átrendezi az ismert birodalmak és a kedvenc szereplőink helyzetét. Méghozzá nem is kicsit.

 

Emlékszünk még a Half a King elesett, kigúnyolt, de mégis éles eszű és bosszúszomjas Yarvijára? Vagy Tüske Bathura a Half the Worldből, aki lányként olyan erős, félelmetes és vérszomjas szeretne lenni, mint a legkeményebb férfiak? Mindketten visszatérnek, de már idősebben, olyan tragédiák után, amik alapjaiban változtatták meg a jellemüket – ezúttal ők nézik, ahogy az újabb generáció keresi az útját. Olyan fiatalok, mint Koll, a varázslatos ügyességű fafaragó, aki Yarvi atya famulusaként miniszter szeretne lenni, bár a szíve más irányba is húzza... Vagy Raith, Grom-gil-gorm király fegyverhordozója, tele dühvel, elszántsággal, tettvággyal és vérszomjjal. Vagy Skara hercegnő, akinek nagyon fiatalon meg kell tanulnia: háborúban az ember mindent elveszthet.

 

A Szilánkos-tenger trilógiában az a leginkább döbbenetes, hogy bár mind az első, mind a második rész után úgy éreztem, kerek egész a történet, és nem probléma, ha a folytatást sosem olvashatom, ehhez képest Abercrombie a befejezésben olyan szinten rám cáfol, amire a legkevésbé sem számítottam. Nem csupán arról van szó, hogy plusz rétegeket tudott hozzátenni a megismert szereplők jelleméhez, hanem egyenesen új színben láttatja a korábbi eseményeket. Minden figura átment egyfajta változáson, de mintha ez természetes, magától értetődő folyamat lett volna: és most már pontosan látjuk, hogy ami korábban jogosnak, izgalmasnak, bátornak tűnt, az mihez tud vezetni. Mivé válik az az ember, akit éveken át csak a bosszú éltet? Milyen felnőtt élete lesz annak a fiatalnak, aki nem leli másban az örömét, csak a gyilkolásban?

 

Nehéz kérdések ezek, és Abercrombie nem is ígér könnyű válaszokat. Olyan érzés olvasni, mintha semminek nem lenne értéke, mintha minden hősiesség kiveszett volna a világból. Az első két résznek még volt egyfajta bájos-kalandos vonása, de a végére ebből semmi nem maradt. Csak a fájdalom, a gyilkolás, az erőszak és a hatalom. Néha felcsillan persze a remény, a boldog élet, a „happy end”, de aztán mintha csak felrántaná előttünk a szűrőt, hogy a dolgokat a maga valóságukban mutassa meg – ahol még az is pórul jár, sőt, talán az leginkább, aki még jót akar cselekedni, akit még nem rontott meg a világ.

 

De azért nemcsak depresszív hangulat van ebben a regényben, a szokásos harc-intrika sem maradhat el, ezúttal minden korábbinál nagyobb tétben (ettől függetlenül így harmadjára már kissé fáradtabbnak éreztem ezt az aspektusát a könyvnek). Külön tetszett, hogy Abercrombie az eddig nem túlságosan izgalmas pszeudoközépkorias környezetet váratlan módon elkezdte bővíteni – és bár szerintem ettől sokkal eredetibb nem lett, de mindenképp egy olyan réteget adott hozzá a világ múltjához (és esetleges előzményéhez), ami akár még érdekessé is tehetne egy jövőbeli folytatást. Erről persze egyelőre még nincs szó, de ismerve a szerző bővítgetési hajlandóságát Az Első Törvény trilógia kapcsán, azért nem lepődnék meg nagyon egy ilyen hír hallatán...

 

Örülök, hogy végül mégis befejeződött magyarul a Szilánkos-tenger sorozat, mégiscsak így vált teljessé ez a trilógia. Az ifjúsági kategóriától senki ne ijedjen meg, korosztálytól függetlenül bárkinek merném ajánlani: a trilógia első két része talán még inkább a kamaszokhoz áll közelebb, viszont a harmadik kötetet olvasva szerintem az sem fog különösebben panaszkodni, akinek eddig A penge maga volt az etalon. Kegyetlen harcok, véres gyilkosságok, fájdalom, düh és harag, mindez olyan szereplőkön át, akikkel nem szívesen ülnénk le sörözni egyet – Abercrombie ebben még mindig nagyon-nagyon jó.