Ed Catmull – Amy Wallace: Kreativitás Rt.

Évtizedekkel azelőtt, hogy játékháború tör ki az akciófigurák között, azelőtt, hogy egy ausztrál akváriumban rekedt bohóchal nyomába erednek, vagy hogy egy ínyenc patkány a tökéletes lecsó receptjét keresi, Ed Catmull arról álmodott, hogy animációs filmet készít. A hetvenes években ez minimum nevetségesnek, de főleg lehetetlennek tűnt. Catmull meg nem értett prófétaként járt cégről cégre, hogy támogatókat győzzön meg: a 3D-s animáció nemcsak filmtrükkök és reklámok elkészítésére alkalmas, hanem egészestés rajzfilmekére is. Ha nem találkozik Steve Jobsszal, aki felkarolta a veszteséget veszteségre halmozó projektet, talán sosem születnek meg a ma már klasszikus Pixar mozik, mint a Szörny Rt. vagy az Egy bogár élete.

A Kreativitás Rt. elsősorban önéletrajzi könyv, Ed Catmull és egyben a Pixar története. Első rövidfilmjük az ikonikus Pixar-lámpákkal készült 1986-ban, és bár az új technológia tette lehetővé, hogy megszülethessen, már itt kifejeződött a cég legfontosabb irányelve: a történet az első. Szép-szép, hogy létre tudunk hozni egy tökéletesen guruló labdát, de a néző azt szeretné, hogy bevonja a sztori. A képernyő elé kell szegeznie, érzelmeket kell kiváltania. Ez az elv vonul végig minden filmjükön, és rengeteg forgatókönyv-variáns landolt a kukában azért, mert nem működött az érzelmi konfliktus. A Pixar figurákkal könnyű azonosulni: értjük, miért fáj Woodynak, hogy a gazdája lecserélte egy új játékra, el tudjuk képzelni WALL-E magányát egy teljesen kihalt Földön.

A könyv rengeteg kulisszatitkot elárul, így aki abba szeretne belelesni, hogyan fejlődik egy forgatókönyv, vagy milyen Pixar-film nem valósult meg végül soha, bátran kezdjen bele a Kreativitás Rt.-be. Rám mégis Catmull személyisége tette a legnagyobb benyomást. Ő a projekt atyja, de nem forgatókönyvíró vagy grafikus, így ezeket a munkákat bölcsen meghagyja azoknak, akik értenek hozzá. Ő az emberekhez ért. Ahhoz, hogyan hozzon létre egy otthonos, mégis sikeres céget emberien, minden egyes alkalmazottja érzelmeit és érdekeit szem előtt tartva. Legszívesebben receptre írnám fel mindenkinek, akinek egyetlen beosztottja is van: tessék, így kell ezt csinálni. Olvasás alatt már fogalmaztam is a motivációs levelemet, miért akarok most rögtön náluk dolgozni.

Talán a Disney-Pixar fúziónál látszik leginkább, miben ők a legjobbak. A Disney akkoriban épp kevésbé sikeres periódusát élte, és a nagy múltú cég nem szégyellt segítséget kérni a feltörekvő újonctól. Ehhez pedig magukévá kellett tenniük a Pixar-filozófiát, kezdve onnan, hogy a dolgozók nem egy katonás rendben lecsupaszított asztal mögött ülnek napi nyolc órát, hanem színes, kreatív, a saját igényeikre alakított környezetben, ami lehet akár egy rózsaszín várkastély is; egészen odáig, hogy a filmkészítés során mindenki véleményét meghallgatják, és akár a színező is feltehet kérdéseket a forgatókönyvírónak, a hangmérnök is szólhat, ha valami nem stimmel a mimikával. Ezeken a meetingeken nem számít a rang vagy a feladatkör, mindenki egyenlő. Néha már-már meséből idecsöppent, idealista kommunának tűnt a cég, hogy aztán visszarántsa a földre Catmull maximalizmusa. (Az egyik filmben egy kupac CD bújik meg a háttérben: bár a nézők sosem látták, a grafikus egyesével megrajzolta mindnek a borítóját.)

Persze a Pixar sem tökéletes, és Catmull portréja attól válik őszintévé, hogy szembenéz a hibákkal és kudarcokkal. Egyszer majdnem letörölték az egyik készülő filmjüket, és csak az egyik dolgozó otthoni másolata mentette meg a projektet; máskor annyira túlhajszoltak voltak az alkalmazottak, hogy egyikük elfelejtette kitenni a gyerekét az óvodában, és a parkolóban hagyta a kocsiban. Edet megrémítették ezek az esetek, és minden ballépés arra sarkallta, hogy jobb vezetővé váljon, hogy mindenkinek meghallgassa a problémáját, és felülbírálja a saját döntéseit.

A sikeres emberektől folyton azt kérdezik, mi a sikerük titka. A legtöbb ehhez hasonló életrajzi könyvből ez sosem derül ki, megmarad a misztikus köd, a „szerencse” és a „jókor jó helyen” magyarázat. Persze Ed Catmull is sokszor volt jó helyen, és Steve Jobs nélkül ma valószínűleg nem létezne Pixar, mégis azt éreztem, megértem a sikere titkát. Az embersége, a kitartása, az odafigyelése és a maximalizmusa kellett hozzá, hogy varázsoljon.