Főkép

Halála után bő másfél évtizeddel már elég nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy Roberto Bolaño volt a huszadik század végének és az ezredforduló környékének egyik legnagyobb formátumú és legnagyobb hatású mestere. Erről meggyőződhetett a hazai olvasóközönség is, hisz két korszakalkotó óriásregényét, a Vad nyomozókat és a 2666-ot egyaránt kézbe vehette már magyarul is. A Jelenkor Kiadó azonban ennek ellenére sem állt le a chilei alkotó életművének megjelentetésével, hisz ezúttal egy „vadonatúj”, a szerző életében kiadatlan szöveggel, A science fiction szellemével állt elő, amiben azért van némi kockázat is.

 

Hisz joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ha maga Bolaño nem kívánta megjelentetni a művet, akkor kellett-e, érdemes volt-e azt kiadni. Aki tesz ezzel a korai (1984-es) kisregénnyel egy próbát, az rájön, hogy ha még viszonylag kiforratlan formában is, de már itt is megtalálható szinte minden, ami a későbbi két óriásregény alkotóját foglalkoztatta, ráadásul ebben az alig több mint kétszáz oldalas szövegben betekinthet egy ifjú és ambiciózus regényíró műhelynaplójába és a Bolaño-univerzum kialakulásának kezdeteibe is.

 

Minden bizonnyal senki számára sem meglepő, hogy A science fiction szellemében sincs jól körülhatárolt, valahonnan valahová tartó történet, hanem az egész nem más, mint különböző alig kapcsolódó, és sokszor a semmibe tartó szálak laza szövedéke. Az egyikben egy irodalmi díjátadón vagyunk, ahol az ifjú sci-fi író kitartó poharazgatás közben meséli el díjnyertes regényének cselekményét egy unatkozó újságírónőnek; a másikban ugyanez az ifjú író (aki egyben a szerző alteregója is) naphosszat a padlásszobájában henyél, és rajongói leveleket írogat kedvenc szerzőinek; aztán a harmadikban az ő lakótársának szerelmi és irodalmi életét követhetjük nyomon, persze csak óvatosan, mert egyik kuszább, mint a másik. Vagy a kötet végére illesztett „Mexikói kiáltványban” a félig-meddig legális gőzfürdők furcsa és képlékeny világába tekinthetünk bele... És közben nem haladunk szinte sehová, de végig benne vagyunk egy hamisítatlan bolaño-i hangulatban.

 

Ez a kusza szövegtenger elég meggyőző módon kelti életre a ’70-es évek Mexikóvárosát, és az itt lézengő, álmodozó, alkotó fiatal művészpalánták szerelmi vívódásokkal, személyes ellentétekkel és humorral teli életét. Bolaño már itt is nagyon szépen, plasztikusan és hangulatosan tudott írni a fiatalságról, az élet szépségeiről és árnyoldalairól egyaránt, bár szerintem még színvonalban korántsem volt azon a szinten, mint amit megismerhettünk tőle az elmúlt években.

 

Összességében azoknak ajánlanám A science fiction szellemét, akik olvasták és szerették a korábban megjelent műveit, mert azért elég érdekes megfigyelni, hogy egy ilyen nagy formátumú regényíró honnan indult, és hogy nézett ki a világképe, milyen volt a felfogása jó 10-15 évvel azelőtt, hogy a legmaradandóbb műveit megalkotta volna. Ez a vékonyka kötet a gondos előszóval és a könyv végére illesztett kézzel írt eredeti szöveg bemutatásával egy igazi kuriózum.