Főkép

Figyelem; az ajánló az első két részre nézve spoilereket tartalmaz! Aki még nem olvasta az előzményeket, annak inkább azt javaslom, hogy A bosszú istene című kötetet keresse.

 

A Sigurd-saga záró kötetéről nem lehet anélkül beszámolni, hogy ne idézzem a középső kötet ajánlóját nyitó szavakat ismét: „Minden összevetve jó történet volt – bizonyára mindenki így gondolta abban a ragyogó csarnokban –, olyasfajta, amit egy skald élvezettel mesél, mert szerepel benne gyilkosság, bosszú és istenek." A harmadik rész, A vihar szárnyai méltó befejezése a sagának, amelyet mintha egy korabeli bárd (elnézést, skáld) elbeszéléséből is hallgathatnánk egy kupa sör mellett, izgalomtól remegve, hogy vajon az ifjú Sigurd lehetetlennek induló küldetése sikert arat vagy csúfos kudarcba fullad.

 

Sigurd kicsiben induló, ám grandiózusan végződő bosszúhadjárata végéhez közeledik: hamarosan eljön az ideje annak, hogy összemérje erejét az áruló Gorm királlyal, aki lemészárolta egész családját. Kezdetben maroknyi hűséges követőjéből álló csapata lassacskán igazi hadsereggé duzzad, amellyel már bátran kiállhat az áruló serege ellen. Persze a válogatott svéd, dán, sőt, norvég katonákat nem az istenek küldték Sigurd segítségére (vagy ha mégis, akkor bizonyára Loki állt a dolgok mögött), hanem csellel és furfanggal, néha némi vérengzés árán sikerül a maga oldalára állítania őket. Eközben a bosszúszomjas ifjú és hűséges embereiből álló eredeti csapata nem egyszer kerülnek szorongatott helyzetbe – legyen szó éppen várostromról, az isteneknek való feláldoztatásról vagy arról a bosszúhadjáratról, amit a meggyilkolt Randver jarl fia indított Sigurd ellen. Röviden mondva: attól nem kell tartania az olvasónak, hogy akár egy percre is unatkozni fog, ugyanis igen pörgősen történnek egymás után az események!

 

Mindeközben Giles Kristian nem feledkezik meg Runáról sem, aki Freyja harcosnőinek szigetén éli a mindennapjait, s igyekszik kitanulni a közelharc és az íjászat minden csínját-bínját, hogyha egyszer eljön az ideje, ő is bátyja oldalán harcolhasson az áruló király elleni ütközetben. Runa története „csupán" mellékszál a bosszúhadjárat krónikájában, de szerencsére a sziget eseményei és Sigurd húga nem kerülnek teljesen a hadjárat árnyékába – már csak azért sem, mert egy idő után szorosan összekapcsolódik a két testvér sorsa. Egy szép napon ugyanis elérkezik a végső csata ideje: a Sigurd mellé szegődött hadurakból és katonáikból szerveződő hadsereg küzd meg azokkal, akiket Gorm király rangja révén mozgósítani tud. Kérdés, hogy sikerült-e Sigurdnak elegendő haderőt összeszednie, tényleg mögé álltak-e az istenek – vagy pedig már elhasználta az összes szerencséjét, és ő is a fjord mélyén fogja végezni, halak lakomájaként?

 

Ezt a sorozatot elsősorban azoknak ajánlanám, akik érdeklődnek a viking korszak iránt, szeretik a kalandregényeket és a pörgős, de nem túl bonyolult cselekményű sagákat. Giles Kristian ugyanis egy modern kori skáld, aki könyveiben igen hűen adja vissza a skandináv saga-irodalom jellegzetességeit: ezerrel pörögnek az események, túlteng az erőszak, központban az árulás és a bosszú, és alkalmanként felsejlenek az események mögött az istenek. Mindezt pedig megfejeli a sűrűn záporozó, sokszor meghökkentően kreatív viking tréfák és szófordulatok tömkelegével, így a végeredmény valamivel könnyebben fogyasztható, mint az eredeti (általában rendkívül töményen megfogalmazott) sagák. Ez utóbbihoz persze az is hozzájárul, hogy viszonylag ritkán tűnnek fel a semmiből meglepetésszerű mellékszereplők, ami az eredeti skandináv sagákban viszonylag gyakran előfordul.

 

Szóval, ha nem tudod mit olvass két Vikingek rész között, nincs elég agykapacitásod a Völsunga sagához vagy egyszerűen csak szereted az izgalmas (viking) történeteket, akkor érdemes belekezdened a Sigurd-sagába!