Lawrence Anthony – Graham Spence: Babilon bárkája

Lawrence Anthony (és Graham Spence) nevét sokan ismerhetik a dél-afrikai elefántcsorda befogadásával kapcsolatos történetről, amelyet az Elefántsuttogó című könyvében írt(ak) meg. Anthony elkötelezett állatbarát és állatvédő volt (sajnos pár évvel ezelőtt távozott az élők sorából), zuluföldi lakhelyén egy vadrezervátumot vezetett, ahol ádáz háborút vívott az orvvadászokkal, és igyekezett együttműködni a helyiekkel az állatok és a természet védelme érdekében.

Ez a történet azonban nem a dél-afrikai elefántokról szól, hanem Lawrence Anthony-nak egy olyan kalandjáról, amire valószínűleg még a legelvetemültebb állatvédők is nehezen szánnák rá magukat. A „kaland” szóról általában egy izgalmas, de viszonylag ártalmatlan történet jut eszünkbe, ahol egy pillanatig sem kétséges, hogy a főszereplő (legyen akár kitalált, aki valós) leküzdi az akadályokat, és valószínűleg minden jól végződik. Nos, Anthony kalandja a másik fajtából került ki: folyamatos életveszélyben volt, és egészen a legvégéig nem lehetett benne biztos, hogy sikerrel fog járni. A szerző ugyanis azt tűzte ki célként maga elé, hogy megmentse a bagdadi állatkert állatait az iraki háborút követően – miközben, érthető okokból, a környéken mindenki a túléléssel volt elfoglalva.

Úgyhogy fogta magát, és Dél-Afrikából Kuvaitba repült, majd onnan az iraki fővárosba kocsikázott, ahol a hírek szerint már véget ért a háború. Nos, tudjuk, hogy a média általában némileg túloz a háborús hírekkel kapcsolatban, vagy legalábbis nem mutatja be őket túlságosan sokféle szempontból. Anthony esetében ez azt jelentette, hogy csak Bagdadba érve értette meg: az összetűzéseknek még egyáltalán nincs vége, és a háború sújtotta fővárosban tartózkodni nem éppen egy életbiztosítás. De nem tántorította el ez sem a céljától, eltökélte, hogy megmenti az állatkertet. Pontosabban annak a maradványait…

A Babilon bárkája ennek a szinte emberfeletti erőfeszítésnek a krónikája. Mire Anthony odaért két kuvaiti segítőjével, az állatkertből már csak romok maradtak, és az a kevés állat, ami még életben maradt (főként nagyragadozók, amiket a tömeg nem mert vagy nem tudott elfogyasztani) csonttá soványodva, a szomjhalál szélén, mocskos ketrecekben tengette mindennapjait. Anthony ír a mindennapokról: hogy milyen volt folyamatosan katonákkal és tankokkal körbevéve közlekedni a bombák által megtépázott fővárosban. Ír a nehézségekről, például hogy honnan szerez az ember napi szinten húst a nagymacskáinak, fizetést az alkalmazottainak, és hogyan lehet itatni az állatokat a sivatag közepén – és mindezt ráadásul egy háborús övezetben. És ír a sikerekről és a pozitívumokról is, amik az idő előre haladtával ugyan sokasodtak, de eleinte nagyon meg kellett küzdeni értük. Munkáját természetesen nem egyedül végezte: akadtak segítői az állatkert korábbi dolgozói, vezetői között és az amerikai katonaság berkein belül is, de mégis Anthony személye és határozottsága volt az, ami összefogta és sikerre vitte az egész akciót.

Persze elkerülhetetlen az is, hogy szó essen Szaddám Husszeinről, a háborúról, meg úgy általában, az irakiakról. Ezeken a részeken nagyon érződik, hogy Anthony-t is elkapta az amerikai propaganda – Szaddámra kivétel nélkül szörnyetegként és zsarnokként hivatkozik, holott sok tette magyarázható a nyugatitól eltérő szokásokkal. Egyszer sem kérdőjelezte meg az amerikai beavatkozás jogosságát, és az egekig magasztalta az amerikai katonák összetartását, profizmusát és segítőkészségét. Persze ő minden bizonnyal tényleg a katonák kedvességéből kapott többet, és az is tény, hogy sokan segítettek neki az állatkert újjáépítésében, de néha szerintem még így is kissé propaganda-szagúra sikeredett a beszámoló.

De ennyi hibát nézzünk el a könyvnek, és Lawrence Anthony-nak, aki valóban elismerésre méltó módon, kemény munkával (és az ezzel járó jókora adag szerencsével) végül elérte, hogy a bagdadi állatkert állatai – a körülményekhez képest – ép bőrrel átvészeljék a háború utolsó időszakát. Ez a történet bevezeti az olvasót a kulisszák mögé: bepillantást enged az állatkertek és a nemzetközi állatvédelem belső konfliktusoktól sem mentes világába. Teszi mindezt könnyed, olvasmányos formában, egy izgalmas történeten keresztül. Érdekes történet, állatvédőknek és állatbarátoknak szinte kötelező, de annak is érdemes kézbe vennie, aki szereti az izgalmas, ugyanakkor megérintő történeteket.