Főkép

Szeretem a bort, tizenéves koromban, amikor már elmehettem bulizni, az első szeszesital, amit fogyaszthattam, az a VBK (becsületes nevén a vörösboros kóla) volt. Szerencsére elég korán, húszas éveim elején megtanultam, hogy a rossz bort sehogy, a jót pedig semmiképpen sem isszuk semmivel keverve. Életem első csúnyán rosszul levős berúgása is a borhoz kötődik, azóta is kevés fehérborfélét érintek, és azt a bizonyosat, Szürkebarátot azóta sem ittam. Mondjuk most, írás közben éppen Chardonnay-t kortyolgatok, mert ez azon kevés fehérborok egyike, amit értékelni képessé váltam.

Hogy még érzékletesebbé tegyen a borhoz való viszonyomat, elmondom, hogy egy nagy és híres osztrák borászatban dolgozom immár 3 éve, reményeim szerint előbb vagy utóbb megcsinálhatom a sommelier-képzést, és nem, nemcsak a papír miatt, hanem azért, mert én tényleg szeretem a bort, szeretném ismerni, és ha valakitől, hát a főnökömtől és az édesapjától megismerhetem mindazt, amit ember a szőlőről, talajról, a szőlőnövényről, a szüretről, a borkészítésről és a bor élvezéséről tudhat.


Képzeljetek el egy olyan munkahelyet, ahol egész éven át – de a szüret időszakában különösen – bor illata lengi be a teljes terepet. Nos, nekem van szerencsém ilyen helyen dolgozni. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy lecsapok a füveskönyvre, főleg, hogy Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvét magyarul és németül is szeretem.

 

Örömmel tapasztaltam, hogy a szerkesztő, Praznovszky Mihály előszeretettel válogatott Hamvas-idézeteket a kötetbe. A tartalomjegyzék, a füveskönyv beosztása individuális, én egészen biztosan máshogy csináltam volna, viszont olvasni úgy olvastam, ahogy nekem volt éppen gusztusom: nem fejezetenként, hanem mindig ott, ahol éppen kinyílott a könyv. Szimpatikus, hogy bár ugyan zömében magyar borkedvelő híres emberek borral kapcsolatos, helyenként talán kissé borgőzös gondolatait öleli fel a kötet, azért akadnak jeles külhoni borivóktól is érdemleges idézetek.

Bárkinek bátran ajánlom ezt a könyvet, aki szereti a bort, és nemcsak lehajtja az adott ételhez, hanem kortyonként élvezi, és képes kiérezni az ízét, az illatát, a zamatát. Mert a bornak, Feleim, bizony lelke van, és ez a lélek könyvben és hordóban egyaránt jelen van. Él, létezik, lélegzik, mint ahogy ezt mi magunk is tesszük. A bor az én szűkebb pátriám egyik leghíresebb terméke, a tőkén termett vörösbor vastartalma miatt éltető erő. Borban születik a boldogság, a mulatság, a mámor, de bort kortyolva kerülhetnek papírra, szövegszerkesztő programba magvas, tartalmas vagy éppen vidám, terhektől mentes gondolatok.


Szeretettel ajánlom tehát e kötetet egy pohár borral kézbe venni, utóbbit kortyolgatni, előbbit ízlelgetni, és elmélkedni az olvasottakon. Krúdy sorait feminista társaimnak kevésbé ajánlom, bár humorral és borral fogyasztva még ő is emészthető. Kedves egészségünkre váljék a bor, az igazság és az irodalom!