Horváth Viktor: Tankom

Már a teljességgel formabontó és hazánkban tökéletesen társtalan Möbion óta vártam, hogy megjelenjen valami Horváth Viktortól, mert abban biztos voltam, hogy bár lehet nem tudtam mindig mit olvasok (mi volt ez? sci-fi, paródia, groteszk, kiforgatott vallásértelmezés, vagy szimpla agymenés?), de tetszett, irtózatosan – és ez a Góliát méretű kötet azóta is rendszeresen lekerül a polcomról. Így persze olyan hamar el akartam olvasni a hónapokkal ezelőtt beharangozott új kötetét, amennyire csak lehetséges. Hála a szerzőnek, ez még kéziratban sikerült. És mit mondjak, csalódnom ezúttal sem kellett. Valószínűleg megvan az idei év legmulatságosabb (ám mégis roppant elgondolkodtató) regénye, amely a mindenkori hatalom és a mindenkori "alattvaló" viszonyát vizsgálja.

A Tankom 1968-ban játszódik, és elbeszélőnk révén – aki az egyik leghumorosabb figura, akihez szerencsénk lehetett az utóbbi évek magyar könyvtermésében – lemerülünk egy mélyen és meggyőződéses módon kommunista ember lelkébe. A tinédzserkoron túl, ám a felnőttkoron még innen lévő (mentális képességeit és lelkületét tekintve mindenképpen igaz ez) főhadnagy ugyanis valóban hisz abban, hogy a kommunizmus elhozza Magyarország és az egész keleti blokk számára a Kánaánt (vagyis nem a Kánaánt, mert ő már ezeken a régimódi, vallási dolgokon igyekszik felülemelkedni, és az új eszmékhez híven gondolkodni), és egy pillanatra sem kérdőjelez meg semmit. Természetesen ez egy óriási humorfaktor, mert főhadnagyunk mindent komolyan vesz és komolyan elhisz, miközben az őt körülvevő valódi világra olyan vak, amennyire csak lehetséges.

A szerző a sorok között felteszi a mai napig igen aktuális kérdést: ki hihetett valójában ebben az eszmében, mi lehetett egy valóban hívő kommunista ember lelkében, mi miatt gondolták, hogy ezt az illúziót rá lehet, sőt rá kell erőltetni a világra? Mennyire lehetett mentálisan ép az, aki hitt ebben a szép új valóságban? És milyen világot eredményezett ez az eszme, és a benne hívők?

De természetesen nem Horváth Viktorról lenne szó, ha ezt a felvetést végig komolyan venné, hisz maga a történet (az elhajlónak ítélt Csehszlovákia „baráti országok” általi lerohanásáig vezető út), és elbeszélőnk látásmódja olyannyira nyakatekert, mint a legjobb kabarékban. A Kádár János segédtolmácsaként tevékenykedő harckocsizó főhadnagy fülig szerelmes „menyasszonyába”, annak ellenére, hogy sosem csókolta meg, illetve soha nem kap választ a neki írt leveleire. Azokra a levelekre, amelyekben némi államtitok mellett, többnyire a műanyagkatonáival és miniatűr tankjaival véghezvitt csatáiról számol be, amit sokszor (szó szerint) vérre menően folytat tiszttársával. Hogy aztán valóban meginduljanak tankjaink élén Csehszlovákia megszállására, amit olyannyira sikerült elszúrni, amire csak a Magyar Néphadsereg tagjai lehettek képesek.

Úgy gondolom Horváth Viktor új regénye az év egyik legjobban sikerült, legszórakoztatóbb és egyben a legfontosabb könyve is, amiben pont megfelelő arányban állnak egymással a történelmi tények és a korlátlan agymenés, illetve a humor és az égetően súlyos kérdések. Nem kérdés, a Tankom kötelező olvasmány a kortárs magyar irodalom szerelmeseinek.