Főkép

Egy könyv, amelynek a létezéséről évtizedekig fogalma sem volt senkinek... A Tatjána című történet önmagában is különleges és izgalmas olvasmány, de mint Rejtő Jenő elveszett regénye, biztos sikerre számíthat. Hiszen maga Rejtő Jenő is igazi legenda, pályája pedig csupa magasság és mélység. Életében a történelem sötét fordulatainak köszönhetően sikerült elismert ponyvaszerzőből és színházi szakemberből elpusztított munkaszolgálatossá válnia, halála után viszont a betiltott, majd posztumusz vállon veregetett úgynevezett humoristából a magyar irodalom klasszikusai közé emelkedett.

 

Mindenki ismer róla egy-egy anekdotát, hogy kéziratrészletekkel fizette ki a kávéházi főpincért, hogy kézzel, tintával, tollal szeretett írni, hogy első művét fordításként adta be a híres Nova kiadóhoz, ahol, nem tudva, ki is a szerző, egy csapásra elfogadták. Mindez is bizonyítja, hogy Rejtő Jenő, az író alakját még ma is mennyire eltakarják a mítoszok. A felsoroltakból ugyanis egy árva szó sem igaz. Rejtő mélységes tisztelettel viszonyult a saját szövegeihez, amelyeknek a gépiratát még a leadás utáni pillanatokban is javítgatta a tökéletességre törekvés jegyében. Nem kézzel írt, hanem általában gépírónőknek diktálta a szövegeit. Első regényei, kisregényei pedig mind a saját, magyar írói neve alatt jelentek meg, mint Rejtő-művek, így a Novánál is pontosan tudták, ki ő.

 

Thuróczy Gergely irodalomtörténész már nagyon sokat tett az elmúlt években azért, hogy a Rejtő-legendák Rejtő-adatoknak adják át a helyüket, s hogy az író rajongói valóban megismerhessék hősüket és kedvenc szerzőjüket. Az ellopott tragédia és A megtalált tragédia című könyvekben fényképek, dokumentumok és írások sokaságát közölte Rejtőről és Rejtőtől. Ráadásul jóvoltából csatlakozhatott a már ismert, többször megjelent Rejtő-művek sorához egy addig sosem közölt kisregény, a Konzílium az őserdőben. Azt azonban sokáig senki sem tudta, hogy az írónak legalább még egy posztumusz felfedezhető, nagyobb, befejezett munkája fennmaradt.

 

Sokáig biztosnak tűnt, hogy a Rejtő-korpusz összesen huszonkét kisregényből és huszonhét nagyregényből áll, amelyek között ott vannak az olyan klasszikusok, mint A szőke ciklon, Az előretolt helyőrség, A Láthatatlan Légió, a Piszkos Fred, a kapitány, vagy a Csontbrigád. A regények közül huszonkettő kiadása történt az író életében, illetve tudtával, öt viszont csak a hatvanas évektől, jóval Rejtő halála után látott napvilágot, és sajnos, nagy valószínűséggel többen többféle okból beleírogattak a szövegébe. 1943, Rejtő eltűntté nyilvánítása, és a rendszerváltás között, amikor a Rejtő-hagyaték roncsai végre bekerültek a Petőfi Irodalmi Múzeumba, kéziratok sokasága tűnt el. Jelenleg még a posztumusz kiadott regényeknek sem fellehető az eredetije, pedig hát a hatvanas-nyolcvanas években, első nyomtatott kiadásukkor még biztosan létezniük kellett.

 

Épp ezért fantasztikus dolog, hogy viszont kiderült, Rejtőnek van még egy olyan hosszabb, teljes, befejezett regénye, amit nem ismertünk. A Tatjána egy szovjet ügynöknő szomorkás és kalandos története, 1935 körül íródott, de valamiért sosem került a nyomdába.

 

Rejtő ekkor még pályája elején járt és a Nova kiadóval sem került még kapcsolatba. Sikeres színpadi szerző volt és harmadik éve jelentek meg kisregényei az igényes külsejű és belsejű Világvárosi Regények című sorozatban. Ezt Faragó Miklós szerkesztette, a korszak egyik különleges alakja. Célja az volt, hogy igényesen megírt, az átlagnál többet adó kalandos történetek kerüljenek az olvasók kezébe. Bár a kisregények csak tíz fillérbe kerültek, nagyon igényesen szedték őket, a fedelüket többnyire ízléses filmkép díszítette, és az íróik sosem bújtak idegen álnév mögé, helyette magyar írói nevükön publikáltak. 1935-re Rejtő is így adta ki az El a pokolból!, a Gyilkos?! és a Halálsziget című, ma is jól ismert történeteit. Valószínűleg a Tatjána lehetett volna a következő, de valamiért sosem jelent meg. Talán a szovjet kémvonatkozások nem tetszettek a korabeli cenzúrának. Rejtő még tizenhét művet írt a Világvárosinak, köztük a pompás Az ellopott századot. A Tatjána viszont kéziratcsomóként, ráadásul két változatban várta a huszonegyedik századot, amikor végre felfedezték.

 

Thuróczy Gergelynek köszönhetően a Rejtő-olvasók végre ellátogathatnak Valpareiso párás és fullasztóan ködös kikötőjébe, ahol drágák a titkok és olcsó az emberélet. Szurkolhatunk a névtelen narrátor-főhősnek, aki ki akar keveredni a szélhámos-életből, amire a nyomor kényszerítette, és aki megvívni kényszerül szerelméért, a rejtelmesen viselkedő Tatjánáért, aki „markáns, kissé durva, de mégis szomorúan szép nő volt”. Titkos iratok tűnnek el, valaki megöl egy orosz tábornokot – a kisregény végére azonban minden titokra fény derül.

 

Aki pedig többet szeretne, a könyvben elolvashatja még a kisregény novellaelőzményét, a Kopót, hasonmás kéziratlapokban és újságfacsimilékben gyönyörködhet, és egy kissé beavatódhat a Rejtő-kutatás rejtelmeibe is. A Tatjána épp ezért mindenkinek ajánlható a Rejtő-rajongóktól a szokatlan és izgalmas olvasmányt keresőkig.