Főkép

Ez a könyv egy valóra vált álomról szól. Vagy valóra vált meséről, ha úgy jobban tetszik. És – nem mellesleg – egy jókora és gyönyörű fricska az emberi beképzeltségnek, mely azt állítja, hogy ezen a bolygón már minden nagy dolgot ismerünk, nincs több felfedezni való, és tökéletes urai vagyunk a földkerekségnek. Az igaz, hogy a nagy földrajzi felfedezések kora véget ért, de azért, úgy tűnik, akadnak még meglepetések az esőerdők mélyén.

 

Andrés Ruzo, a perui születésű fiatal kutató Perun kívül Nicaraguában és az Egyesült Államokban is hosszabb ideig élt, illetve tanult. Geofizika szakos PhD-hallgatóként elhatározta, hogy elkészíti Peru részletes geotermikus térképét, ezzel segítve feltérképezni hazája erőforrásait. A projekt remekül indult: sikerült különböző gáz-, olaj- és bányászati társaságokkal megegyezve támogatás szereznie a megvalósításhoz. Ruzónak pedig a nagy egyezkedés és sok találkozó közben valahogy eszébe jutott egy legenda, amit még nagyapjától hallott gyermekkorában, amiben egy félmondat erejéig szerepelt egy esőerdő mélyén fekvő folyó, melynek forr a vize.

 

Aztán, ahogy ez már csak lenni szokott, a gondolat befészkelte magát Ruzo fejébe, és nem hagyta nyugodni. A geológia öregjei persze nem lelkesedtek az ötletért – ha jobban belegondolunk, ez nem olyan meglepő, elvégre egy geotermikus térkép meglehetősen kézzelfogható dolog, ellenben a forrongó folyó ötlete elég meredeken hangzik, még laikus füllel is. De hát tudjuk milyen makacsok tudnak lenni bizonyos gondolatok és ötletek, így Ruzo lassan, de kitartóan folytatta a kutatást ez után a bizonyos legendabeli forrongó folyó után, annak ellenére, hogy létezésére maga sem látott sok esélyt.

 

Aztán egy mesébe illő fordulat után (azt hiszem ezt hívják csodával határos véletlennek), kiderült, hogy Peru szívében, a hegyek között valóban létezik egy folyó, aminek forró a vize. Talán mondanom sem kell, hogy a fiatal kutató szinte eksztázisba esve igyekezett a lehető legjobban utána járni a jelenségnek (ami, azért tegyük hozzá, még a huszonegyedik században sem bizonyult egyszerű feladatnak). Innentől viszont már az események pontos alakulását és a folyó leírását nem ismételném meg néhány szóba összesűrítve, Ruzo ugyanis egyszerűen, ugyanakkor nagyon érzékletesen és pontosan számol be az izgalomról, csalódásról, félelemről, ami a felfedezés különböző fázisaiban átjárta. És persze magáról a felfedezésről és a folyóról is felvázol egy képet, ami a lélegzetelállító fényképekkel megtűzdelve már majdnem elröpíti az olvasót Peru szívébe, a forrongó folyó erdejébe. És – ami talán még ennél is fontosabb – elmagyarázza az olvasóknak (sokadjára is), hogy a természettel kapcsolatos problémák nem állnak meg az országhatároknál. Sőt, ott kezdődnek. A forrongó folyó, mint Földünk annyi más csodája, veszélyben van, elsősorban a körülötte zajló erdőirtásnak köszönhetően.

 

Ruzo nemcsak erre hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy ha egy egész forró vizű folyó el tudott rejtőzni az emberiség szeme elől a 2010-es évekig, akkor vajon mennyi felfedezetlen csoda rejtőzhet még az esőerdők mélyén, sivatagok közepén, magashegységek sziklái között? És hány olyan csoda tűnhetett el mindörökre a földkerekségről, ami felett az emberiség egyszerűen csak átsétált? Ez a könyv nemcsak egy izgalmas felfedezés története, hanem egyben alázatra is inti az emberiséget: ne gondoljuk mindentudónak magunkat, még a műholdak korában is érhetnek minket meglepetések. Szóval, melegen ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki gyerekkorában felfedező akart lenni, de minden utazónak, természetjárónak, tévelygőnek is, és egyáltalán, mindenkinek, aki inspirációt keres.