Főkép

Természetjáróként és -kedvelőként mindig sajnáltam, hogy kimaradt az életemből az égbolt és a csillagképek ismerete: leragadtam a Nagy Göncölnél meg a Kassziopeiánál nagyon hosszú időre. Mivel nem volt senki, aki segített volna, és a csillagképek felismerése sem jött olyan természetesen, mint a növények és állatok meghatározása, nem fektettem túl nagy energiát abba, hogy elvont alakokat képzeljek a felettem ragyogó égboltra. Vagy ha így jobban tetszik: nem volt elég képzelőerőm ahhoz, hogy a pár vonallal összekötögetett alakzatokba görög mitológiai alakokat lássak. Ez utóbbi egyébként még mindig nem múlt el teljesen, például a Kis Kutya nevű csillagképet (két (!) csillag összekötve egy vonallal) még mindig nem tudom értelmezni.

 

Szóval, nem mondanám magamat túlságosan jártasnak a témában, és mint laikus, úgy találtam, hogy Klaus M. Schittenhelm (feltételezésem szerint első sorban ifjúsági) ismeretterjesztő könyve tökéletes bevezető lehet az égbolt tanulmányozásába. Persze a képzelőerő hiányán nem segít, cserébe viszont nem is próbál túlterhelni az információkkal, és egyből az északi félgömbön fellelhető összes csillagképet bemutatni az ártatlan érdeklődőnek.

 

Schittenhelm minden évszakból kiválasztotta a legjellegzetesebb, könnyen felismerhető csillagképeket az északi félgömb éjszakai égboltjáról. Ezeknek többsége fényesen tündöklő csillagokból áll, így megfigyelésük akár városból is végezhető (de természetesen a kisebb fényszennyezés mindig varázslatosabb látképpel jár). Minden fejezet egy áttekintő csillagtérképpel kezdődik, amelynek segítségével a megfigyelő nagyjából elhelyezheti magát a térben. Ezután pedig az egyes konstellációk vázlatos bemutatása következik, azzal együtt, hogy miként lehet megtalálni őket (ez elég fontos információ, főleg az olyan szerény képzelőerővel rendelkező olvasók számára, mint én – például a Kos, illetve a Szekeres csillagképekbe a legnagyobb jóindulattal se tudom belelátni a névadókat). Egy-egy rövidke jegyzet tájékoztat az adott csillagképhez tartozó legendákról is: persze nem túl hosszan, erről a témáról külön könyvet is lehetne akár írni, de ennek ellenére érdekes volt szemrevételezni, hogy milyen kapcsolat van a Nyíl, a Sas és a Herkules vagy éppen a Skorpió, a Nyilas és a Herkules csillagképek között. Ezeken kívül a szerző még felhívja a figyelmet néhány, a csillagképeken belül található, sokszor csak látcsővel vagy távcsővel megfigyelhető érdekes objektumokra is, mind például kettős csillagokra, csillagködökre- vagy halmazokra.

 

Végül pedig, elszakadva a csillagoktól, Schittenhelm rövid áttekintés nyújt a holdfázisokról (ki látott már holdfogyatkozást?), illetve a Naprendszer egyes bolygóinak megfigyeléséről, mozgásáról és jellegzetességeiről. Nyújt egy kis kitekintést az üstökösökre, hullócsillagokra, a Nemzetközi Űrállomásra és egyéb izgalmas témákra, amik önmagukban is külön ismeretterjesztő kötetet érnek meg. Nem merül részletekbe, viszont a világűr iránt érdeklődő fiatalabb generációnak remek ugródeszkát nyújt további kutakodások kiindulási pontjaként. Már csak azért is, mert a könyv legvégén össze vannak szedve a magyar planetáriumok és csillagvizsgálók, ahová lelkes laikusként vagy akár lelkes leendő (hobbi)csillagászként érdemes lehet ellátogatni.

 

De a gyakorlati tudnivalókon és érdekességeken túl nekem ez a vékonyka ismeretterjesztő kötet azért nőtt a szívemhez, mert bebizonyította, amit gyerekkorom óta nehezen tudtam elképzelni: hogy az égbolt tényleg történeteket mesél nekünk. Csak tudni kell, hol keressük őket.