Főkép

Martin Ford a Szilícium-völgy ismert vállalkozója, jövőkutatója, ezen ismeretterjesztő könyve pedig elnyerte a Financial Times/McKinsey 2015-ös év üzleti könyve díját, viszont szerintem ennyire azért nem jó könyv. Pedig Ford a Robotok korában nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megmutassa a jövőt, ahol a legtöbb ma ismert munkát robotok fognak végezni, és azt, hogy ennek milyen következményei lesznek.

 

A könyv eleje meglehetősen száraz, és a múlttal, a 20. századdal foglalkozik, ábrákkal, diagramokkal érzékeltetve veszi végig a munkaerőpiac átalakulását, a mezőgazdaságból az iparba, majd az iparban meginduló nagyfokú automatizálás után szolgáltatási szektorba áramló munkaerő útját. Ezt követően rátérünk a lényegre: Ford végigveszi az egyes területeket az oktatástól az egészségügyön és felsőoktatáson át a szellemi munkát végzőkig, ahol kutatás-fejlesztési irányokat, valamint tendenciákat mutat be, de csak módjával, és továbbra is csak mérsékelten szórakoztató módon.

 

Ha a robotokra gondolunk, talán elsősorban egy fizikailag létező gépet képzelünk el, ipari szerelősorokat, esetleg automata vezérlésű drónokat, gépjárműveket, filmekben látott, ember külsejű androidokat, viszont a jövőt elsősorban olyan, arctalan gépek fogják segíteni, amelyek eszközöket kezelnek, irányítanak, adatbázisokkal dolgoznak, és emellett önálló tanulásra képesek. Az egészségügy robotjai globális orvosi adatbázisokban fognak kutatni a megfelelő diagnózisok után, könnyedén ellátják a háziorvosi feladatokat, de hatalmas szerepük lehet az idősgondozásban is – elég, ha csak a mozgássegítő exoskeletonokra gondolunk, vagy olyan egyszerűbb, önjáró eszközökre, amelyek alapvető szállítófunkciók ellátására alkalmasak.

 

Szó lesz a szövegírás jövőjéről is: 2011-ben a Wired magazin egyik szerzője megkérdezte Kristian Hammondot, a Narrative Science társalapítóját, hogy becsülje meg, 15 év múlva a hírek hány százalékát írják majd algoritmusok. Ő több mint 90%-ot jósolt. (A Narrative Science egy automatikus cikkíró algoritmust fejleszt, és az általuk kifejlesztett technológiát a legnagyobb sajtóorgánumok, mint például a Forbes magazin is használja, ráadásul közel sem cikkírás az elsődleges funkciója, hanem egy univerzális elemző- és szövegíró motor.)

 

Számos, ehhez hasonló érdekes minitörténet és példa kerül elő a könyv lapjain, mire eljutunk ahhoz a részhez, ami az ilyen típusú ismeretterjesztő könyvek legizgalmasabb része szokott lenni. Miután Ford végigveszi, hogy hányféle területen fogják kiváltani az emberi munkaerőt a robotok/gépi intelligenciák, egyre inkább égetővé válik a kérdés, hogy mit fognak csinálni az emberek, akiknek nem lesz munkája, és hogyan fog működni a jövőben az a tömeggyártásra alapuló piacgazdaság, amelyben most élünk, vagy miféle lehetőségek adódnak helyette.

 

Itt jönne el az a fordulópont, amikor a szerző megpróbál válaszokat adni az általa korábban feltett kérdésekre, azaz kimerészkedik a tények, valamint a költői kérdések kényelmes világából, és megpróbálja vízionálni, hogy milyen lesz az az emberi civilizáció és az a jövő, amelyben a legtöbb munkát robotok fogják elvégezni. Azonban mintha ebben nem lett volna elég bátor: ugyan felmerül számos ötlet, többek között a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, de ennek gazdasági hátterét nem sikerül megvilágítania – valójában inkább a megoldási stratégiák kidolgozását sürgeti, de saját válaszokat, elképzeléseket, ötleteket nem ad az olvasó számára.

 

Így az ígéret, hogy megtudjuk, valójában hogyan is fogunk élni a robotok korában, nem teljesül, viszont helyette alaposan körbejárhatjuk az egyes technológiák fejlődése okozta munkahely megszűnési problémákat, és elgondolkodhatunk azon, hogy mik azok az állások, amelyek veszélyben vannak, és lassan eltűnnek.