Főkép

A természettudomány – érdekes. Úgy gondolom, sokan vannak, akiknek ezt az állítást semmivel sem kell igazolni. Sajnos vannak azonban mások is. Olyanok, akik számára például a kémia csupán megalázó, zavaros vagy érthetetlen iskolai emlékeket jelent: képlethalmazokat, végtelenített táblázatokat, soha ki nem jövő egyenleteket és büdös szertárakat, amiket jobb felnőttként egyszer s mindenkorra elfelejteni. Hogy ők is meggyőződhessenek arról, a természettudomány igenis érdekes, még egy műkedvelőnek is, ideális olvasmányként kínálkozik egy friss könyv: Lente Gábor Vízilónaptej és más történetek kémiából című kötete. Egy okos tudománynépszerűsítő kötet, amely könnyed humorával és vidám, színes borítójával is hívogatja a kétkedőket: jöjjenek, olvassanak bele! Hiszen a tudomány – jelen esetben minden, aminek köze van a kémiához – szórakoztató és izgalmas!

 

A könyv három része olyan írásokat gyűjt össze, amelyeket szerzőjük, a Debreceni Egyetem kiváló kémiaprofesszora különféle folyóiratokban tett közzé a Magyar Kémikusok Lapjától a Középiskolai Kémiai Lapokon át a Természet Világááig. Bármilyen hasznosak és érdekesek azonban ezek az újságok, az olvasóknak csak egy szűk köre veszi kézbe őket: pedig a Vízilónaptej fejezetei ennél sokkal többet érdemelnek. Ott van mindjárt a könyv első cikke, amely a legteljesebb tudományossággal bizonyítja be, hogy figyelembe véve az Odüsszeia című ógörög eposz szövegének csillagászati részleteit, az ókori napfogyatkozások adatait, a bolygók vándorlását és a csillagok processziós mozgását – pontosan megadható, hogy Odüsszeusz a Julián-naptár szerint i. e. 1178. április 16-án ölte meg a kérőket és foglalta vissza Ithaka trónját. Ráadásul ugyanezen a napon királyságából nézve teljes napfogyatkozás volt észlelhető…

 

Az efféle precízen szakmai, mégis meghökkentő tudományos játszadozás akármelyik kételkedő bölcsészt elbűvölheti. Ki ne akarná tudni, mi lehet a tudományos magyarázata Thomas Mann A varázshegyében Kleefeld kisasszony fütyülő tüdejének, a „szobazivatar”-nak és a varázslatos oxigénszagnak? Hogy létezhet-e Vonnegut szuperjege? Hogy mi lehetett a kémiai képlete Nesszosz vérének, amely végzett Héraklésszal? De hasonló kaland végigutazni a világon az ózon útját követve Homérosztól Thomas Mannig, s a Fekete gyémántoktól a Montreáli Egyezményig, természettudományos érdekességekre vadászni Shakespeare-nél, vagy éppen trigonometriai feladattal kiszámolni, honnan nézhette Poszeidón isten Trója ostromát!

 

A könyvből jó pár híres kémikust is megismerhetünk, akiknek a hírnevében közös, hogy – egyáltalán nem a természettudományokhoz kapcsolódik. Az író Primo Levi, a sci-fi-szerző és tudománynépszerűsítő Isaac Asimov, a vegyésztechnikusi végzettséggel rendelkező Ferenc pápa, „a világ legokosabb emberének tartott”, fizikus, matematikus és számítógép-tudós Neumann János, vagy épp Dévényi Tibor, számos sci-fi-történet és az első magyar tudományos kultuszregény, a Dr. Ezésez Géza karrierje szerzője mellé olyan költött alak is felsorakozik, mint a pihenésképpen a lombikjaival pepecselő Sherlock Holmes, a tanácsadó detektív.

 

Margaret Thatcherről, Nagy-Britannia első miniszterelnöknőjéről megtudhatjuk, hogy mielőtt politikai karrierbe kezdett volna, a polivinil-klorid fémekhez való kémiai kötésének problémáján dolgozott, de kiderül az is, hogy – bármennyire elterjedt városi legenda – soha életében semmi köze nem volt a „puha jégkrém” gyártásához. Találkozhatunk a kémikusok listáján Angela Merkellel is, aki ugyan fizikusdiplomával rendelkezik, azonban a politikusok körében oly ritka természettudományos doktori címét egy kvantumkémiai kutatásról szóló értekezésével szerezte meg. Elénk lép a zseniális író, Kurt Vonnegut, aki kémikusnak kezdett tanulni, feladta, majd Macskabölcső című regényével nyerte el az antropológusdiplomáját; s az orosz zeneszerző, Borogyin, aki kémikusnak sem lett volna utolsó, ha nem foglalkozik sokkal többet operáival és szimfóniáival.

 

Elgondolkodhatunk rajta, változtat-e mai Martinovics Ignác képünkön, hogy a magyar jakobinusok egykor hősnek, ma azonban gyáva rendőrügynöknek tartott vezetője egy évtizeden át dolgozott elismert kémikusként a lembergi egyetemen. Vagy Görgey Artúrról alkotott véleményünkön, hogy az 1848-49-es magyar szabadságharc legkiválóbb tábornoka és fővezére még nem volt harmincéves, amikor már komoly kutatásokat folytatott a kókuszolaj zsírsavjaival kapcsolatban, s azonosította a későbbi nevén laurinsavként meghatározott 12 szénatomos pichurinsavat. Vajon hogyan alakult volna az élete egy másik, alternatív történelmi valóságban, mint a pesti műegyetem elismert kémiaprofesszora?

 

Olvashatunk még ezen kívül napvitorlákról, kémiai konferenciákról, Jules Verne-ről és a metanolgazdaságról, a legújabb elemek névadásáról, az atomelméletről, IgNobel-díjakról és a meleg- és hidegvizes mosás háborújáról. Végül pedig a könyv címe is magyarázatot nyer: megismerhetjük a vízilovak bőre által kiválasztott hipposzudorsavat, amely kezdetben pompás, környezetbarát naptejnek tűnt, ám később sajnos érdekes mellékhatásaira derült fény…

 

Lente Gábor könyve pompás szórakozást nyújt, tele van meghökkentő és mulatságos természettudományos tényekkel, s bármily hihetetlen, jó pár fejezete még könnyed strandolvasmánynak is alkalmas. Emellett minden sorában arról tanúskodik, hogy a természettudomány érdekes. Már csak el kell hinnünk: s nem fogunk csalódni!