Han Kang: Növényevő

A nemrégiben átalakult Nemzetközi Man Booker-díj a hazai olvasók számára is ismerős lehet, hiszen ezt a Nobel-díj utáni talán legrangosabb kitüntetést Krasznahorkai László is megkapta 2015-ben, egész addigi életműve elismeréseként. 2016-ban a dél-koreai Han Kang volt azonban az első író, aki ezt a díjat egy könyvéért, mégpedig a jelenleg bemutatandó Növényevőért nyerte el. Így, olvasás után, azt kell mondanom, kérdés nem fér hozzá, hogy jogosan.

Az alig 184 oldalas regény központi alakja Jonghje, a tökéletesen szürke és jellegtelen életet élő dél-koreai feleség, aki egy nap, sorozatos rémálmok hatására úgy dönt, hogy felhagy a húsevéssel. A családja értetlenül szemléli az eseményeket, megítélésük szerint ugyanis nem normális az asszony viselkedése, ezért egyre durvuló eszközökkel igyekszenek beavatkozni Jonghje életébe. Három nézőpontból követjük az eseményeket, azonban ezek egyike sem az egyre jobban elszigetelődő nőé. A mindig engedelmességre nevelt Jonghjének a való életben és a hétköznapokban nincs, nem lehet saját hangja, így csak a férje, a sógora, majd végül a nővére szemszögéből láthatjuk az egyre groteszkebbé váló helyzetet. Az egyetlen „hely”, ahol saját hangja van, a rémálmai – na, ebben meg nem lehet semmi köszönet.

A húsevéssel felhagyó Jonghje döntésének semmi köze az elvekhez vagy a táplálkozási szokásokhoz, érezhető, hogy ő itt sokkal több dologról akar lemondani, mégpedig végleg. Egyrészt hátrahagyni a társadalmi kötöttségeit (a korlátolt, buta férjét, az erőszakos, uralkodó természetű apját, a „jó feleség” szerepét és saját szürke életét), másrészt még ennél is többet, az egész emberi létezést, a maga kötöttségeivel, megcsontosodott szokásaival, képmutatásaival és erőszakosságával együtt. Azonban itt nem áll meg, saját emberi testétől is szabadulni kíván, annak minden nyűgével bajával együtt, így egy idő után enni sem akar. Jonghje úgy akar élni, mint egy növény: szabadon, békében, mindenkitől háborítatlanul, arcát a melengető Nap felé fordítva. Han Kang ezt az elgondolást nem misztifikálja túl, nem szépít semmit, csak távolságtartó módon rögzíti az eseményeket. Amit az asszony művel saját magával, a saját testével, az maga a borzalom. Az emberi létezésnek nincs, nem lehet valódi és értelmes alternatívája, és főleg nem a növényi lét.

Számtalan irodalmi alkotásra mondták már rá a kafkai jelzőt, de azt hiszem, hogy a Növényevő esetében ez tökéletesen igaz. A minimalista stílusban előadott és mindenféle sallangot mellőző történet egyre groteszkebbé és megfoghatatlanabbá válik, a szimbólumok nehezen megfejthetőek, és az ember sokszor még abban sem lehet biztos, hogy Jonghje nem fog-e valóban emberből növénnyé változni, Gregor Samsa analógiájára...

A Növényevő elsöprő nemzetközi sikerének az lehet az oka, hogy olyan problémákat érint, amelyek egyetemesek (az emberi létezés korlátai, az egyre inkább kiüresedő kapcsolatok, maga a 21. századi létezésünk), és teszi mindezt olyan sokféleképpen értelmezhető szimbólumokból építkezve, és olyan nyomasztó, groteszk, ám mindenki által befogadható módon, hogy szöveg hatása alól lehetetlen szabadulni. Han Kang kisregénye századunk elejének egyik nagy klasszikusa lehet.