Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Néha megtörténik az emberrel, hogy olyan könyv okoz neki meglepetést, amelyet jól ismer. Vagy legalább is ismerni vél. Velem is ez történt 2016 végén, amikor az Európa Könyvkiadó úgy döntött, hogy újra megjelenteti az angol író, Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényét. Mégpedig egy vadonatúj, mégis nosztalgikus sorozatban, és a teljes, valódi szövegével. A találkozás ezzel a régi-új sorozattal és regénnyel azután meghatározó lett számomra. Épp ezért ez az írás két dologról szól: a Robinson szerintem sokak előtt ismeretlen, pompás, teljes fordításáról, és a megújult sorozatról, az Európa Zsebkönyvekről.

Utóbbival kezdeném. A kékes-hajnalpíros borítójú, puha kötéses, szép papírra nyomott könyvecskét ugyanis, amely még csak nem is vékonyka, hiszen több mint 400 oldal, a kiadó az újrateremtett Európa Zsebkönyvek sorozatában jelentette meg. Az Európa Zsebkönyvek széria eredetileg 1966-ban indult, s számos szép emlékem kötődik a benne megjelentetett pompás regényekhez John Updike Nyúlcipőjétől, amely egyik kedvenc könyvemmé vált, Alice Walker Kedves Jóisten című megdöbbentő regényén vagy épp F. Scott Fitzgerald Az ólomkristály című novelláskötetén át egészen a nemcsak sci-fi szerző Stanislaw Lem nagyszerű Visszatérésééig. Igaz, nem mondhatni, hogy az Európa Zsebkönyvek akár eredeti, hosszúkás, színes borítós, akár későbbi, kicsit kézbeillőbbé változtatott formátumában igazán ízléses, vagy tetszetős külsejű sorozat lett volna: azoknak a példányoknak, amelyek találó fedélrajzot kaptak, általában legalább a gerincét vagy a hátlapját sikerült valamilyen kissé hervasztó színnel nyomni, mint például Margaret Drabble Malomkőjének borítóját – iszapszürkével. Ám a könyvek olcsók voltak, nagy példányszámban jelentek meg, s a szerkesztők a világirodalom legjavát válogatták be a zsebsorozatba, így visszatekintve is nagyon szerethető emlék számomra a régi széria.

Ezért őszintén megörültem, amikor észrevettem, hogy hosszabb kihagyás (ha jól számoltam, majd’ 20 év!) után megújult Európa Zsebkönyvek megjelentetéséről döntött a kiadó. A 2016-os első öt kötet szerzői mind nálunk is olvasott és szeretett írók. Stephen King és fia, Joe Hill, akiktől két négykezes novella került egy kötetbe, A magas fűben és a Teljes gázzal. George Orwell, akinek mindjárt mindkét klasszikusa, az 1984 és az Állatfarm is napvilágot látott új köntösben. Erich Segal, örökzöld, meg is filmesített Szerelmi történetével, amely véleményem szerint egyszeri nagy teljesítmény az író pályáján, de igazi irodalom. És persze az ötödik szerző a régi klasszikus, Defoe a Robinsonnal. Bízom benne, hogy az olcsó kötetek, amelyek ezúttal ízléses és jól felismerhető saját arculattal is rendelkeznek, legalább olyan sok rajongóra találnak majd, mint a Helikon nagysikerű Zsebkönyvei.

És persze abban is bízom, hogy így, miután olcsó és vonzó kiadásban a kezükbe foghatják, mások is felfedezik maguknak a Robinsont. A nevezetes tengerésztörténet, egy hamisítatlan lakatlan (vagy majdnem lakatlan) szigettel, amelyre a sors veti Robinson Crusoe-t, az ifjú kereskedőt, rendkívül híres. Számos filmváltozata is létezik: talán nem kellene bevallanom, hogy az én kedvencem a jelentősen átdolgozott és feltűnően rövid, ám nagyon érdekes kérdéseket boncolgató 1997-es változat Pierce Brosnannal a főszerepben. De költözött már szigetre Robinsonként Pierre Richard és Peter O’Toole, s 1903, a téma első filmes feldolgozása óta készült már vagy félszáz mozis variánsa a történetnek.

Maga a regény 1719-ben jelent meg, vagyis nemsokára megünnepelheti a háromszázadik születésnapját: s ez alatt külön műfajt teremtett, a robinzonádot, amelyben olyan irodalmi nagyságok próbálták ki magukat, mint Jules Verne, William Golding vagy épp Umberto Eco. A könyv az iskolai oktatásba is bekerült: kötelező vagy legalább is ajánlott olvasmány a középiskolában. Éppen ezért különös, hogy a lehető legkevesebbszer éppen teljes, változatlan és lerövidítetlen szöveggel sikerült kiadni magyarul. Bár huszadik századi megjelenései szinte megszámolhatatlanok, ezek többnyire átszabott, egyszerűsített, ifjúsági változatok, vagy legalább is kissé rövidített átdolgozások. Ifjúsági átiratot számosan készítettek magyarul a regényből Benedek Elektől Gaál Mózesen át Kertész Erzsébetig. A hatvanas évektől pedig Vajda Endre átdolgozása került újra és újra kiadásra.

A jelen kiadás, M. Nagy Miklós szép és pontos szövegű, teljes változata a kilencvenes évek végén született meg, ám mindeddig ez az első nem diákkönyvtári kiadása! Vagyis kis túlzással elmondható, hogy most először jelent meg a valódi Robinson, szövegkihagyás és átírás nélkül úgy, hogy közben nem tettette magát iskolai olvasmánynak...

Annak ellenére, hogy azt hittem, ismerem a teljes Robinsont, amikor végre így is kézbe vehettem, egyszerűen varázslatos volt elmerülni ennek a klasszikus és kissé ódon, mégis erőteljes, izgalmas és elbűvölő szövegnek az apró részleteiben, s több mint négyszáz oldalon át egyszerre létezni és emlékezni az elbeszélővel, Robinsonnal. A remek fordítás és a vonzó kiadás arra kényszerített, hogy újra felfedezzem a művet, magát is.

Így találkozhattam Robinsonnal, az emberrel, aki mintegy huszonnyolc évet él le egyedül (az utolsó időkben pedig egyetlen baráttal) egy lakatlan szigeten: várakozik, fél, felfedez, civilizációt és megszokásokat teremt, időnként kétségbeesik, máskor reménykedik, s mindvégig megőrzi emberségét. Sőt, a szigeten fedezi fel, mit is jelent embernek lenni, mit jelent a hit, a bizakodás vagy épp a boldogtalanság. Elképesztő pontossággal vezeti túlélésének naplóját, amíg csak bírja papírral, majd emlékezettel. Elképesztő ötletességgel találja fel magát halállal fenyegető, embertelen helyzetekben, míg végül mindenen diadalmaskodik. Óriási örömmel ismeri meg különleges barátját, a Pénteknek keresztelt bennszülöttet, akit Robinson természetesen mindjárt civilizálni is szeretne a maga önzően keresztény és európai, mégis tiszteletreméltó módján. S végül elnyerheti jutalmát: elhagyhatja száműzetésének helyét, talán jobb, nemesebb emberként.

Bár saját korából és kontextusából kiragadva sok bírálat érte már a történetet, amely úgy valóban olvasható a fehér, európai ember gyarmatosító törekvéseinek eposzaként is, ha nyitott szívvel vesszük kézbe a valódi regényt (s nem valamely zanzásított, leegyszerűsített változatát), lehetetlen nem tisztelettel és bámulattal nézni Robinson figurájára. Egy olyan emberre, aki hite vagy épp bizakodása segítségével minden csüggedésen, lelki bajon és testi gyötrelmen úrrá tud lenni, továbbá megnyerően kíváncsi és kísérletező kedvű. Péntekben pedig nemcsak oktatandó és átalakítandó vadembert lát, de igaz, hűséges, különlegesen autonóm személyiségű társat is.

Megérdemli tehát, hogy végül megmeneküljön a szigetről: s megérdemli, hogy a hősünk, a példaképünk, a szeretett szereplőnk legyen. Története a 21. században olvasva is igazi élményt ad: érdemes elolvasni.