Főkép

Íróként és olvasóként is elkerülhetetlenül feltűnt már, hogy bizonyos történetek, meseformák sokadszorra is hatnak. A hős útját mindig jólesik végigkövetni, még ha a fordulatokkal és a végkimenetellel nagyjából tisztában is vagyunk. Mégis végigmegyünk az úton, ezredszerre is, mert valamit ezredszerre is kapunk tőle.

 

Vannak történetek, amelyek bármilyen furcsák vagy nem szokványosak, mégis igaznak érződnek, mintha tökéletesen beleillenének egy előre kivágott lyukba, amelynek a létezéséről mindaddig nem tudtunk, amíg a mese ki nem tölti. A mese közvetlenül a tudattalanhoz szól, és ha bárhogyan máshogy történnének az események, ha kimaradna egy-egy elem, megéreznénk a disszonanciát. Bizonyos helyzetek pedig különleges, és adott szituációra szabott mesét igényelnek. A közösségteremtő, csoportos mesehallgatás mellett mindig is létezett az egyénre szabott, egyént megszólító mesehagyomány.

 

Boldizsár Ildikó meseterapeuta a Magvetőnél megjelenő sorozat újabb kötetében különböző életválságokhoz társít meséket. A családi harmónia felborulása, a szorongások, a berögzült valóságtévesztések, a betegségek olyan élethelyzetek, amelyekre sokszor a mesén kívül sincsen válaszunk, képtelenek vagyunk megfelelően megszólítani azt, aki bajban van, nincsen hozzá sem útmutatónk, sem olyan hagyományok, amikre támaszkodhatnánk. A mesék ezt a hagyományt nyújtják, mintázatukban elrejtve ott vannak azok a formák, amelyek kapcsolatot képesek teremteni bajba jutott és segítő között. De ha nincs is segítő, a mesék elolvasása, meghallgatása, és a rajtuk való elmélkedés önmagában is blokkoldó hatású.

 

Bár a könyv minden egyes meséjét követi némi magyarázat a szimbolikájáról és az elindított gondolatokról, ezek csak támpontot adnak, nem sulykolnak egyetlen és igaz értelmezést. Minden mese egy olyan ösvény, amelynek hozzávetőleges irányát sejtjük, de a bejárt út mégis mindenkinél egy kicsit más. Elmondani nem lehet, csak végigmenni rajta.

 

Boldizsár Ildikó különleges és elgondolkodtató meséket válogatott össze, amelyeket akár kikapcsolódásként, meseként is olvashatunk, de ha mélyebbre ássuk magunkat bennük, aktuális válsághelyzeteinkre is megtalálhatjuk bennük – pontosabban a mesék által saját magunkban – a választ. Boldizsár Ildikó ehhez a magyarázataiban nem megfejtést ad, de mint a sűrű rengeteg peremén álló segítő, utat mutat. A hősnek – és a válságba keveredett embernek – végső soron azonban magának kell kikeverednie a vadonból és megtalálnia az életét mérgező gócpontokat.

 

A mesék között találunk magyar népmeséket, de más nemzetek meséit is – méghozzá olyanokat, amelyek kevésbé ismertek, történetük és szereplőik is szokatlanok. Meseínyencként is figyelemre méltó a kötet, de megnyugtató az a tudat is, hogy ha bármilyen helyzetben elakadnék az életben, megtalálnám benne azokat a történeteket, amelyek hozzám szólnak és segítenek kivezetni a sötét rengetegből.