Főkép

A sors különös fintora folytán előbb olvastam Szily László Beírás – Iskolai túlélőkalauz apáknak című művét, mint a Kitolást, melyre pedig korábban lett volna szükségem, kezdő apa koromban. De akkoriban épp nemigen volt időm olvasgatni. Legalábbis a második babagondozási szakkönyv után, amit elolvastam, arra jutottam, hogy nem kérek harmadikat, anélkül is eléggé összezavarodtam. Szily pedig rámutat, hogy sokan vannak így vele – és ez csupán egy abból a számos bölcsességből, melyet a babagondozási illetve gyereknevelési szakkönyvektől gyökeresen eltérő stílusban tár olvasói elé.

 

Közhely, hogy az apák le vannak sza… szavazva, és hogy hozzájuk aztán nem szól egy könyv sem. Ez már jó ideje nem igaz, de kb. igaz volt, mikor az első Kitolás könyv először megjelent, még 2003-ban. Ugyanis cikkem tárgya eredetileg két részből állt, ám ez az új kiadás mindkét kötetet tartalmazza. Az első részben a terhesség-szülés-csecsemőkor viszontagságait veszi végig a szerző az egyszeri, nyomorult apa szemszögéből, a második pedig a kisgyerekkorét (úgy az óvoda végéig).

 

Szily humorát nem mindenki komálja. Az érzékenyebb lelkű, netán tisztább erkölcsű olvasó gyakran érezheti inzultálva magát a könyvben leírtak, s pláne az illusztrációk kapcsán. Magam is néha pironkodva olvastam a metrón a Kitolást, remélve, hogy egy nyárspolgár sem pillant bele, s nem kezdi elszörnyedve a fejemet csapkodni a bevásárlószatyrával. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a könyvben leírtak túlnyomó részét csak megerősíteni tudom. Ugyanezeken vagy hasonlókon mentem át jómagam s általam ismert más apák is, és Szily legfeljebb a vicc kedvéért túloz, amúgy a gyémántnál, sőt a death metalnál is keményebb rögvalóságot írja le.

 

Ahogy nézegettem a moly.hu-n a könyvről szóló értékeléseket, feltűnt, hogy férfiak alig olvasták, pláne nem írtak róla véleményt. És az a sejtésem, hogy ez azért van így, mert az apák körében a Kitolás olyan titkos, szájhagyomány útján terjedő, kultikus mű lehet, melyről tilos nyíltan beszélni vagy írni, nehogy az ellenség kezébe jusson. Remélem, azért az underground apamozgalom nem küld értem fekete autót vagy egyenest bérgyilkost… De nem hallgathatom el, hogy ezt a könyvet tényleg el kéne olvasnia minden leendő vagy már jó ideje tevékeny apának.

 

Elmondom, miért. 1. Azért, mert sokszor egészen alpári és tahó poénokba burkolva bár, de telis-tele van valóban használható tanácsokkal, máshol nem olvasható tippekkel-trükkökkel, úgy a gyerekkel és a Szily által csak „a csajod”-nak nevezett anyával való bánásmód, mint önmagunk, tehát az apák, mint élő entitások számára nélkülözhetetlen, életmentő praktikumok terén. 2. És azért, mert legyen bármily politikai és egyéb ízlésbeli beállítottságú az olvasó apa, előbb-utóbb talál majd olyat a könyvben, ami ismerős neki a saját életéből, és amin segít nevetni a Kitolás. Legalábbis én úgy látom, hogy a legtöbb apa úgy érzi néha, hogy ez az egész egy orbitális nagy szívás, és ilyenkor nagyon jól tud jönni, ha tudunk nevetni a helyzeten és saját magunkon. Szily meg pont ezt teszi, csak hát a maga liberálisnak vagy politikailag inkorrektnek is nevezhető módján (bár gondolom, e kettő kizárná egymást a csak fekete-fehérben, bal-jobb oldalban gondolkodni képesek szemében). Persze bizonyára vannak olyan emelkedett, nagyszerű, kiváló apák, akik csak förtelmes szennyként tudnak tekinteni Szily könyvére, mert ők annyira zseniálisak, hogy soha semmit nem csinálnak rosszul, de én még sosem találkoztam efféle ronda droiddal. Viszont az feltűnt, hogy Szily, akármennyit vagánykodik is, szívből szereti a gyerekeit. Ezt fontos hangsúlyoznom, a kevésbé empatikus olvasók kedvéért.

 

Szily könyveinek számos jellegzetes vonása van. Már a borítón is látszik az egyik, jelesül a nem szép, ellenben csúnya, és sokszor a jóízlés határait messze túlhágó illusztrációk alkalmazása. Aztán rengetegszer ír hasonlatokat, melyek mindig szemléletesek és igen gyakran politikusak (bár hozzá kell tenni, hogy 444.hu/ex-Index újságíró létére nem kíméli egyik oldalt sem, nála tényleg megvalósul az egyenjogúság, mindenki kap az orcájára). Továbbá rengeteg, saját és ismerősei életéből ellesett sztorival színesíti mondanivalóját – számomra ezek a gyöngyszemek adták a legtöbb alapot arra, hogy mosolyogjak vagy akár nevessek a könyvön. De nagyon tetszett „A DVD mint szögletes pótapuka” című fejezet is, melyben számos jól ismert mesesorozatról mondja el véleményét a szerző (érdekes módon szinte 100%-ban egyetértettem a leírtakkal), de a házi kedvencekkel kapcsolatos tanácsok és tapasztalatok gyűjteménye (Élj együtt állatokkal) is remekre sikerült, nem szólva a „Játékok, persze neked” részről.

 

Már nem kezdő apaként a Kitolás egy részét a folyamatos bólogatás („ja, úgy van, ahogy mondja”) mellett nosztalgikus érzésekkel olvastam, és sokszor találtam benne olyat, ami valóban hasznos tanács (és bárcsak tudtam volna, mikor az én gyerekeim voltak ekkorák, bár az mák, hogy a kisebbik még ovis, nála még pont jól jön egy s más). Szóval teljesen komolyan mondom, hogy ha apának készülsz vagy már azzá lettél, és csak egy könyvet akarsz elolvasni erről az egészről, akkor ez legyen az. Közben rájössz, hogy úgyis kénytelen vagy teljesíteni megannyi dolgot, amit gyermeked anyja követel, tehát még számtalan további csecsemős-gyerekes könyv elolvasása is kinéz, de addigra már tudni fogod, mi a dörgés, és ez felbecsülhetetlen segítség lesz számodra.