Interjú: Brian McClellan – 2016. március

A Fumax Kiadó jóvoltából Brian McClellan, a Lőpormágus-trilógia (Vérrel írt ígéretek, Karmazsin hadjárat, Őszi köztársaság) szerzője Magyarországra látogatott a befejező rész megjelenése kapcsán – mi is ekkor öltünk le vele beszélgetni.

Az interjút Szabó Dominik készítette, a fordításban pedig Holló-Vaskó Péter volt segítségünkre. Hálás köszönettel tartozunk továbbá Lipka Borinak.

 

Kezdjük talán a kezdeteknél: amikor utánaolvastam, hogy miket írnak rólad más interjúkban, illetve hogy te hogy mutatkozol be, mindenhol a Brandon Sandersonnal való találkozásodat említik. Szerinted milyen mértékben volt hatással rád ez a találkozó? Ha mondjuk másnak a kurzusára jártál volna, például Orson Scott Cardéra vagy George R. R. Martinéra, akkor teljesen máshogy írnál?

 

Biztos vagyok benne, hogy ha valaki más lett volna a mentorom, vagy másfajta mentorom lett volna, akkor más jellegű író lennék, bár azért azt el kell mondanom, hogy javarészt én én vagyok. Ezzel szemben azt nagyon fontos tudni, hogy Brandon nagyon sokat beszélt az írásnak az üzleti részéről, ami nélkül biztos vagyok benne, hogy egy teljesen más jellegű író lennék.

 

Jó is, hogy szóba került az „írás, mint üzlet” témakör, hiszen a honlapodon te magad is úgy határozod meg, hogy az írást nemcsak mint művészetet, hanem mint üzletet is tanultad. Ennyire elüzletiesedett volna az irodalom?

 

Úgy gondolom, hogy mindig is volt egy üzleti jellegű oldala, hiszen a történetmesélés egészen a barlangban élő ősemberekig megy vissza, és azok az emberek, akiknek ehhez tehetsége volt, órási hatást gyakoroltak a közösségre. Ezért az üzleti jelleg mindig is elkerülhetetlen volt. A globalizációval, illetve a nyomtatott sajtó megjelenésével együtt, úgy vélem, ez különösen hangsúlyos manapság.

 

De ha ilyen fontos szerepet kap az írásban az üzlet, akkor nem félsz attól, hogy egy idő után az olvasók kiszolgálása fogja jellemezni az irodalmat, és háttérbe szorul az irodalom önkifejező és művészeti jellege?

 

Tehát arra gondolsz, hogy az irodalom túl „poppá”, túl szórakoztatóvá – csak szórakoztatóvá – válik? Nem tudom, hogy ez egy veszély-e. Ha belegondolsz, ez is ugyanolyan öreg, mint a másik ág: az irodalom nemcsak oktat, hanem szórakoztat is. Csak gondolj vissza a filléres ponyvák korszakára, amik agyatlan szórakozásként, mondhatni szemétként voltak jelen, és mégis nagyon népszerűek voltak, az emberek olvasták őket. Ez is együtt jár az emberi történelemmel.

 

Nekem nagyon gyakran olyan érzésem van, hogy Amerikában nehéz kitűnni íróként, fantasy-íróként. Annyian vannak, olyan nagy a piac, hogy egyszerűen muszáj valami pluszt hozzátenni. Te hogyan vélekedsz erről, hogyan tudsz kitűnni a tömegből?

 

Az én módszerem az, hogy olyat csináljak, amit még senki más nem csinált, vagy legalábbis én még nem hallottam róla, hogy bárki megpróbálta volna. Ezért természetes módon jött számomra, hogy a korai tizenkilencedik század időszakát keverjem a fantasy-vel a középkori világok helyett, ami a legelterjedtebb, legközhelyesebb manapság. Ugyanis ez a korszak fejlett, nem tipikusan „fantasy-s”, de mégsem kirívó, mégis össze lehet párosítani őket.

Aktív vagy Twitteren, Goodreadsen, Facebookon. Mennyi idődet veszi el a rajongókkal való kapcsolattartás?

 

Valószínűleg többet a kelleténél, ugyanis nemcsak íróként vagyok fent, hanem magánjelleggel is… egyrészt azért is fellépek, hogy meséljek az embereknek arról, hogy állok az írással, valamint hogy kapcsolatba léphessenek velem. Másrészt meg azért is, hogy a családommal meg a barátaimmal beszélgessek, ezért elég sok időt vagyok fent.

 

A márciusod, ahogy elnéztem a naptárat, elég sűrűnek tűnik, hiszen a hónap elején még a Szilikon-völgyben jártál, most hétvégén érkeztél a holland Comic-Conról, most pedig már itt vagy Magyarországon… mindig ilyen sokat utazol, mindig ilyen zsúfoltak a hónapjaid?

 

Az igazat megvallva ez volt az első ilyen sűrű hónapom. Valójában évente körülbelül négy találkozóra szoktam elmenni, ez most így jött ki. Remélhetőleg a jövőben, amikor még inkább népszerűbbek lesznek a könyveim, akkor majd egyre több helyre hívnak meg. De remélem azért nem túl sok helyre.

 

Ha már szóba került Magyarország: azt hiszem, a magyar olvasóknak elég hamar feltűnt, hogy a könyvedben a nevek egy része mintha magyaros hatást mutatna. Akár Tamás neve, akár az Adopest-Budapest összecsengés. Elmesélnéd nekünk, hogy honnan eredeztethető ez?

 

Egy kicsit szégyellem magam, hogy most itt vagyok, és ezt kell hogy mondjam… de amikor sokat gondolkozom egy néven, és nem jut eszembe semmi jó, akkor azt szoktam csinálni, hogy a Google Maps-ben egyszerűen ráközelítek Közép-Európára és végignézegetek városneveket, meg hasonlókat, és választok egyet. Ettől a világomnak egy kicsit kelet-európai hangulata lesz, ami szerintem nagyon tetszik az embereknek.

 

És ha már a könyvekhez kanyarodtunk: az tudom, hogy a Vérrel írt ígéretek volt a legelső könyved, amit kiadtak, de írtál már korábban is?

 

Igen, sok mindenbe belenyúltam korábban. Írtam regényeket és novellákat is. Tulajdonképpen a Vérrel írt ígéretek a harmadik befejezett regényem, írtam egy nagyon hosszú epikus fantasy-t, valamint egy rövidebb regényt is. Tehát igen, sokat gyakoroltam az írást korábban is.

 

Várható esetleg, hogy ezek a korábban írt regények is egyszer megjelennek, legalább valamiféle átdolgozás után?

 

Hát, a jelen formájukban biztosan nem. Talán valamikor majd átdolgozom őket, és úgy megjelenhetnek… az ötletek ugyanis nem voltak rosszak, az írás viszont borzasztó.

Pár éve volt egy interjúm Brandon Sandersonnal, akitől megkérdeztem, hogy mit jelent számára a fantasy. Ő azt válaszolta, hogy „annak feltérképezése, ami nem létezhet”. Most megkérdezném ezt tőled is: számodra mit jelent a fantasy?

 

Nekem is nagyon hasonló. Arról szól, hogy felfedezhessek egy világot, ami más, mint a miénk. Nem feltétlenül jobb, hiszen borzalmas dolgok történnek az én könyveimben is, de mégis csak más. És sok embernek, akiknek az élete abból áll, hogy felkelnek, elmennek dolgozni, hazamennek, alszanak, aztán felkelnek, elmennek dolgozni… sok embernek ez a kaland igenis nagyon sokat számít.

 

Gondoltál már esetleg arra, hogy írsz más zsánerben is? Akár science-fictiont, akár horrort?

 

Horrort biztosan nem, nagyon nem szeretek félni. Viszont science-fictiont már írtam korábban, rövidebb történeteket… nem voltak igazán jók. Inkább arra gondolok, hogy megmaradok a fantasy mellett, bár talán belemerülök valamelyik alzsánerbe. Például elkezdtem nemrég, nagyjából másfél éve egy urban fantasy-t írni, talán egy napon szépen be tudom fejezni, és akkor megjelenhet.

 

Említetted, hogy a Lőpormágus-trilógia világa sem csodálatos, de mégis csak más, mint a miénk. Szívesen élnél esetleg ott?

 

Nem, nem igazán. Sokkal jobban szeretem annál a mai kényelmet, semhogy ezt tegyem.

 

Ha már így elkezdtünk beszélgetni a Lőpormágus-trilógia világáról: ha választhatnál egy különleges képességet, akkor mit választanál?

 

Valószínűleg valami Fortélyosságot választanék, ami az egyszerű emberek mágiája a világban, ami semmi rendkívüli igazából. Én nem gondolom magamról, hogy valami különleges, rendkívüli lennék, vagy hogy egy vezető figura volnék. Sokkal jobban szeretnék egy ilyen Fortélyosságot, akkor leélhetném az életemet egy jó munkával, és a saját módomon lehetnék különleges.

 

 

Térjünk vissza az íráshoz. Nemrégiben egy Robert Jackson Bennett-interjúban olvastam, hogy miközben ír, egyre kevesebb fantasztikumot olvas. Te hogy vagy ezzel?

 

Én még mindig olvasok fantasy-t és science fictiont, de nagyon keveset. Három-négy-öt könyvet egy év alatt. Az egyéb olvasásaim leginkább történelmi jellegűek. Nem is azt mondanám, hogy kutatás, hanem inkább inspiráció-szerzés céljából, például Napóleon uralmáról meg hasonlókról.

 

Ha tényleg csak három-négy-öt fantasztikus könyvet olvasol egy évben, tudnál esetleg olyat kiemelni, ami különösen nagy hatással volt rád?

 

Hogy mik voltak rám nagy hatással? Említetted Robert Jackson Bennettet, neki például az utolsó két könyvét nagyon szerettem. A másodikhoz volt szerencsém előzetesen, megjelenés előtt is elolvasni, és fantasztikus élményt nyújtott. De nagyon szeretem a Dead Things című urban fantasy-t is, Rober Blackmore tollából, ami egy Los Angelesben élő halottidézőről szól, és egyszerűen nagyszerű szórakozást nyújt.

 

A klasszikus megjelenéseket mennyire térképezted fel, mennyire olvastad el a fantasy gyökereit? Volt esetleg olyan, ami különösen nagy hatással volt a munkásságodra?

 

Azt hiszem, hogy a klasszikusok közül elég sokat olvastam. Ha például a legelsőkre gondolunk, C.S. Lewis-ra vagy J.R.R. Tolkien-re, ők például hatalmas hatást gyakoroltak rám. Ha modernebbekről beszélnénk, akkor említeném például Az Idő Kereke sorozatot, ami kétségkívül szintén nagy hatást gyakorolt rám.

Eddig három regény és nyolc-kilenc novella játszódik a Lőpormágus-trilógia világában, illetve ha jól tudom, akkor az új sorozat, a Gods of Blood and Powdersem tér el ettől. Nem tervezted esetleg, hogy elszakadsz ettől az univerzumtól? Nem unod már egy picit?

 

Igen, az új trilógiám is ebben a világban játszódik, mert kaptam rá egy szerződést. Viszont azt akarom, hogy szerelmes lehessek a történetbe ahhoz, hogy továbbra is mesélni akarjam. Tehát nem fogom pusztán a fizetésért kidobálni ezeket a köteteket magamból, hanem azt szeretném, hogy továbbra is igazán szerethessem ahhoz, hogy írni akarjam. Tehát ki tudja? Vagy maradok ennél a világnál, vagy továbblépek.