Szigeti Cecília: Az ökológiai lábnyom határai

Vannak szavak, amelyek jelentése az idővel, vagy pláne a folyamatos használattal, elkopik. A pár évtizeddel ezelőtt útnak indult környezetvédelmi mozgalmakkal kapcsolatban ez különösen igaz. Egyik legszebb példa maga a „fenntartható” szó, ami annyira felkapott és divatos lett, hogy már a csapból is folyik, tömegek használják sokszor olyan értelemben, ami az eredeti jelentéstől távolabb már nem is állhatna, ezáltal pedig szinte értelmetlenné vált, mint környezetvédelemre buzdító hívószó. Persze hívószónak még használható, a valódi jelentés azonban már kikopott mögüle.

A másik nagyon jó példa az ökológiai lábnyom, aminek elemzésével ez a könyv is foglalkozik. Az ökológiai lábnyom fogalmát a 20. század második felében alkották meg, mikor az 1970-es évek gazdasági válságai, illetve a környezetvédelem iránt fellángoló érdeklődés mellett nyilvánvalóvá vált, hogy a GDP, mint mérőszám nem minden szempontból fest elégséges képet egy-egy állam fejlődéséről és polgárainak jólétéről, nem is beszélve az adott ország környezeti és természeti állapotáról. Az ökológia lábnyom tehát egy olyan mérőszám, amit arra találtak ki, hogy a GDP-t, mint egy állam fejlettségét mutató számot kiegészítse, első sorban a környezet terhelésére vonatkozó adatokkal. Jellegéből adódóan tehát főképpen arra alkalmas, hogy egész államok, régiók, esetleg városok környezeti terhelését mérje, azonban egyénekre vonatkoztatni már kicsit problémásabb. A könyv jó része ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, igencsak részletekbe menően (statisztikát kedvelő érdeklődőknek meleg szívvel tudom ajánlani ezt a kötetet), kutatás-módszertani fejezetekkel megtűzdelve. Legvégül pedig egy igen szemléletes példán keresztül bemutatja, hogy miért veszélyes a személyes ökológiai lábnyom-kalkulátorokra hagyatkozni: az egyes kalkulátorok eredményei között (ugyanazokkal az adatokkal) akár háromszoros különbség is lehet.

Ez nemcsak óvatosságra int az ökológiai lábnyom, mint mérőszám (el)használásával kapcsolatban, hanem egyből felveti azt a kérdést is, hogy akkor van-e valami más, valami jobban használható mérőszám. Szigeti Cecília ezt a kérdéskört is alaposan körüljárja, bemutat több olyan alternatív mutatót is, amelyeket a GDP mellett érdemes lehet figyelembe venni egy-egy állam fejlettségének kifejezésekor (aztán az már egy másik kérdés, hogy ez alatt a fejlettség alatt pontosan mit értünk, de ez már egy másik könyv témája lehetne).

Összességében alapos, jól felépített összefoglalót tarthatunk a kezünkben, amelyben nemcsak a kutatás eredményei vannak kiemelve, hanem a hozzájuk vezető módszertani út is bemutatásra kerül. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik már valamennyire járatosak a témában, vagy legalábbis nem riadnak vissza a különböző statisztikai módszerekkel való futólagos találkozástól – nekik viszont kifejezetten, ugyanis fontos kérdéseket körbejáró, hasznos információkat tartalmazó könyvről van szó.