Szilasi László: Amíg másokkal voltunk

Mikor tudomást szereztem a megjelenéséről, mindenképpen el akartam olvasni Szilasi László Amíg másokkal voltunk című művét, mert a szegedi szerzővel eddig meglehetősen ambivalens volt a viszonyom. Míg az első regényét, a Szentek hárfáját nagyon szerettem, és mind a mai napig bele-beleolvasok, addig a második könyve, A harmadik híd nem igazán nyerte el a tetszésemet. Úgy gondoltam, hogy ezt az új kötetet olvasva majd eldől a kérdés, hogy Szilasi az én szerzőm-e.

Az Amíg másokkal voltunk három kisregényből áll, amelyek középpontjában egy-egy jelentős magyar író/költő életének rövid és meglehetősen eseménytelen szakasza kerül. A szerző teljesen elveti azt a kézenfekvő ötletet, hogy egy közönségsikerre hajtó, valós vagy fiktív életrajzi elemeket felhasználó, sodró lendületű, vagy esetleg egy vicces, anekdotikus jellegű alkotást tegyen le az asztalra, ehelyett egy merőben rétegirodalminak tekinthető alkotással állt elő. Ugyanis az ebben a műben szereplő alakok, események, utalások jelentős részét minden bizonnyal nem fogja tökéletesen és maradéktalanul megérteni a nagyérdemű.

A három egység Babits Mihály, Jókai Mór és Bessenyei György életének hosszabb-rövidebb szakaszait mutatják be nekünk, jobbára első ránézésre tökéletesen értelem, cél és történet nélküli módon. Persze ez nem így van. Sok közös van bennük, többek között az, hogy mindannyian életük és pályájuk olyan szakaszán állnak, amikor már/még minden kilátástalannak tűnik, és az írásra, alkotásra semmi esélyük. Babits Mihály 1930-ban, már mint híres költő próbál elvonulni az ő tiszteletére összesereglett emberek elől, miközben a szerző felvillantja nekünk a még tanárként is pályakezdő fiatalember életének néhány (meglehetősen szürke és eseménytelen) évét, amikor még ő sem bízott abban, hogy valaha is híres lehet. Hisz egyrészt sokak szerint haldokolt a magyar líra, de már fent ragyogott Ady csillaga, míg ő, szekszárdi otthonától távol, ismeretlenül és honvágytól küszködve csak álmodozhatott az írásról.

Jókai Mór az 1848-49-es szabadságharc leverése után az ország különféle tájain bolyongva küzd a bűntudattal, mert elmenekült, nem vállalta a sorsát, és a hatóságok által üldözött emberként esélye sincs a publikálásra. Bessenyei György pedig, a korábbi császári testőr vidékre száműzve, és a cenzúra által tiltva hagy fel annak reményével, hogy valaha is szabadon alkothat úgy, hogy az eljusson a közönségig.

Habár az Amíg másokkal voltunk korántsem egy izgalmas vagy lehengerlő olvasmány (sőt, érdemes minél lassabban haladni vele), ám sok minden kiemeli az átlagból: példának okáért nyelvileg Szilasi szokás szerint egy nagyon erős alkotással állt elő, ugyanis ezek a többnyire rövid sorokból álló egységek inkább versként, mint prózaként funkcionálnak, és egyes elemeikben a korabeli nyelvet is plasztikusan imitálják. Érezhetően gondos kutatómunka van ebben a három kisregényben, amelyet a nyelvezet, a történeti hűség és az optimista mondanivaló (hiába a nehézségek és a kilátástalanság, az író írni fog), és a mai politikába való kiszólások teszik különlegessé és érdekesekké. De figyelem: véleményem szerint ezt a könyv erősen rétegirodalom, így nem fog tetszeni mindenkinek.