Főkép

Sosem látott reneszánszukat élik az önsegítő könyvek, meg azok a művek, amelyek arról szólnak, hogyan győzzük le a földi hívságokat, legyünk spirituálisabbak és világosodjunk meg, meg ilyenek. Szintén se szeri, se száma azon utaknak, módszereknek, tanfolyamoknak és kurzusoknak (meg még minek), amiket az ember választhat magának, ha úgy érzi, ez a világ, ez az élet nem adja, amit remél, többre, jobbra, szebbre, emelkedettebbre vágyna. Már az is elborzasztóan nehéz feladat, hogy az ember megtalálja, melyik szimpatikus, melyik tűnik hitelesnek a számára – hát még aztán kitartóan csinálni is, amit az adott út, az adott mester, vagy épp az adott vallás javasol. Krist Van Moois könyve már címében és borítójával is jelzi, hogy máshonnan közelít mindehhez, és már önmagában emiatt jó élmény elolvasni.

 

A 7köznapi EGO nem egy megmondó könyv. Nem tuti válaszokat meg módszereket ír le, amik, ha nálunk nem működnek, akkor vagy magunkat hibáztatjuk, vagy az írót/átadót. Azt írja le, hogy igen, a spirituális út, legyen bármi is a neve, nehéz, és igen, teljesen normális, hogy az ember bukdácsol rajta, és néha utálja az egészet, és szívesen feladná, és néha meg is teszi. Ám nem az együttérző megértés a legfőbb lényege (az „csak” amolyan plusz ajándék, amit sok szellemi vezetőtől, mestertől, edzőtől sem kap meg az útját kereső ember). Hanem a kérdésfeltevés. Csupa olyan kérdés van benne, ami jó eséllyel mindenkiben megfogalmazódik ama hosszú és nehéz út valamely pontján, aki csak olyanra adja a fejét, hogy jobbítson magán, hogy erősítse a lelkét/szellemét (vagy akár a testét). És ezekre nem ad univerzális választ. Ha ad egyáltalán, akkor saját példákat mesél el, abban a reményben, hogy az is segít, ha látjuk, hogy más is volt már így vele. És az a helyzet, hogy igen, segít. Sokszor ez többet ad, mint az, ha újabb emelkedett, örök és nagy igazságokat tuszkol az ember a fejébe. Krist Van Moois nem vitatja el a nagy mesterek igazát, csak azt mondja, hogy annak, aki még csak útban van a nagy mesterek magasságai felé, gyakran elrettentő eme magasság.

 

Az író (akit nem is úgy hívnak, de a könyvben előfordul a neve) jó ismerősöm, ha ez a helyes megfogalmazás, és számomra a kötet egyik legnagyobb erénye, hogy pont úgy ír, ahogy beszél is. És ugyanazt is írja, amit mond. Ő is csak egy ember, mindenféle jó meg rossz tulajdonságokkal. Látom, amennyire lehetőségem van látni, hogy milyen szuper dolgokat tud, és azt is, hogy rengeteg rossz és nehéz dolgon ment keresztül, és akárhol tart is, ott még nem, hogy teljes egészében fölötte álljon e gyarló földi létnek. Így aztán nem érzem magamat hülyének mellette, hiába, hogy messze előttem jár sok mindenben. Így tudok vele beszélgetni, és valahol ez a könyv is beszélgetés. Ahogy az alcíme is jelzi. Miközben írónk beszélget önmagával, a magasabb énje az egóval, úgy kommunikál az olvasóval is. Tükröt tart elénk, igen, de nem azért, hogy lássuk a csúfságainkat, hanem hogy szembe merjünk nézni önmagunkkal. Meg azokkal a sokszor mardosó, súlyos kérdésekkel, amelyeket ő is feltesz ebben a rövid, ám annál ütősebb könyvben. Nem ad kész választ, de ad bátorítást. Valahogy úgy, ahogy más nem veheti át tőlünk a saját keresztünket, nem csinálhatja meg helyettünk a saját feladatainkat, de mégis milyen jól jön néha egy kis biztatás, pár őszinte szó, hogy „igen, tudom, hogy szívás, de ha én meg tudtam csinálni, te is meg tudod”.

 

Íme két idézet, mely remekül megvilágítja a könyv szellemiségét:

„Mostanában kezd kialakulni bennem, hogy az életben (legyen az bármilyen is) nem a gyakorlás, a meditáció a cél, nem a megtisztulásra való törekvés, és az e felett végzett elmélkedés a fontos, hanem a két gyakorlat között eltöltött idő. Amit életnek hívunk.”

„Mesteremet kérdezte egyszer a tanítványa, hogy szorult helyzetén hogyan változtasson. Mesterem megkérdezte, hogy mit tesz a változásért. `Hát lelkesen gyakorlok minden nap!``Jó!` – szólt a válasz. `De mit teszel a változásért?`”

 

A könyv egyébként egy blog írásaiból lett, és a Ludas Matyi egyik legendás karikaturistája, Dunai Imre illusztrálta, a rá jellemző pengeéles humorral. Tipikusan az a könyv, amit sokan fognak mindig a kezük ügyében tartani. És bár elég sok buddhista utalás van benne, illetve egy bizonyos keleti gyógyító módszerhez is kapcsolódik, ám azok is simán érthetik, akiknek egyikhez sincs közük, de így vagy úgy szeretnének jobb, spirituálisabb életet élni.