Főkép

A Sigurd-saga első kötete, A bosszú istene Giles Kristian korábbi (magyarul meg nem jelent) Raven-sorozatának előzményeit beszéli el. A mostanában egyre népszerűbb viking-témát meglovagolva Kristian a középkori norvég fjordok közé repíti olvasóit, egészen pontosan 785-be. Aki nézi a Vikings (magyarul Vikingek) című sorozatot, vagy egy kicsit jártasabb a skandináv történelemben, az tisztában lehet vele, hogy a politikai cselszövések (kicsit egyértelműbb nevükön: árulások) nem voltak ritkák errefelé, és hogy a bosszú elkerülése érdekében az ellenfél családjának teljes kiirtása volt a legoptimálisabb megoldás.

 

Ez a történet is egy ehhez hasonló fordulattal kezdődik: egy feltörőben levő jarl, Randver, szövetkezik a királlyal vetélytársa, Harad jarl ellen, akit közös erővel csapdába csalnak. A csata során nemcsak Harald jarl esik áldozatául a cselszövésnek, hanem harcosainak nagy részét is lemészárolják. Randver jarl elrabolja Harald gyönyörű, éppen eladósorba kerülő lányát, Runát is, akit saját fiának szán feleségül. Azonban egy kis hiba csúszik a számításba: az elárult jarl legfiatalabb fia, Sigurd megmenekül... és bosszút esküszik Randver és Gorm király ellen.

 

A történet lényegében arról szól, hogy szedi össze Sigurd a saját, mindennapinak éppen nem mondható csapatát, hogy megmentse húgát, és szembeszálljon azokkal, akik elárultak apját. Sigurd próbára teszi magát, a követőit és az isteneket is. Nem riad vissza semmitől, a kockázatokat semmibe véve megkísérli a lehetetlent: egy maroknyi (nem akármilyen, de mégis csak maroknyi) harcosból álló seregével legyőzni az árulókat.

 

Kristian nem bonyolítja túl a történetet. Nincsenek nagy meglepetések, rejtélyek, fordulatok. Az olvasó tényleg egy skandináv hőstörténet kellős közepébe csöppen bele: végig pontosan lehet tudni, hogy mire megy ki a játék, nincsenek benne dagályos tájleírások vagy kizárólag a karakterszám növelése érdekében betoldott részek. A cselekmény letisztult és egyszerű, az egészet áthatja a bosszú vágya és ígérete, és mivel Kristian remekül ért a hangulat átadásához, ebbe az olvasó is egészen könnyen és gyorsan bevonódik. Érintőlegesen előkerül a mitológia is, de megmarad csak említés szintjén. Nincsenek rövid összefoglalók vagy magyarázatok az istenekről vagy a mitológiai háttérről, de nincs is rájuk szükség – még mesterkéltnek, felesleges kitérőnek is látszanának a szövegben.

 

Az egyszerű cselekmény természetesen nem jelenti azt, hogy unalmas lenne a történet, sőt! Ha valaki szeretné egy kicsit levezetni a feszültséget, de már végzett a Vikings negyedik évadával (és már tűkön ülve a várja a következőt), akkor érdemes lehet egy próbát tenni ezzel a könyvvel: egy pillanatig sem ül le a cselekmény, végig izgalmas, pörgős marad, és akad bőven verekedés meg vérfolyás is. Arról nem is beszélve, hogy az író szemet/fület gyönyörködtető viking káromkodásokkal cifrázza a szöveget, amin akkor is jókat lehet mulatni, ha nehéz elképzelni, hogy ezeket valójában is használta bárki. A végkifejlet pedig – ahogy az igazi sagák esetében – kérdéses marad, egészen az utolsó pillanatig nem tudjuk meg, hogy az istenek tényleg elhagyták-e Sigurdot, vagy még figyelnek erre a reménytelennek tűnő bosszúhadjáratra.