Főkép

Számomra vicces nem-véletlen, hogy Bernáth József nevével – tv-t nem néző emberként – mégis a televízióban találkoztam először. Történt ugyanis, hogy bementem egy helyiségbe, ahol ment az adás, amelyben felnőttek által készített ételeket értékelt éppen. Én leültem, megnéztem a hátralevő öt percet, aztán rákerestem a neten az úriemberre. A többi már, ahogy mondani szokás, történelem. Merthogy ezek után végignéztem a kisgyerekkel készült, 20 adásos főzőműsort, karácsonyra az első szakácskönyvét kértem, és interjút is volt szerencsém készíteni vele.

 

A Szörnyen jó szakácskönyvet több ember szemével nézem. Egyrészt hobbiszakácsként, hiszen magam is imádok újdonságokat kipróbálni, másrészt nekem is akad néhány kajamumus a (hűtő)szekrényemben, másrészt pedagógusként, de mondhatni, hogy a gyakorló pótanya szemével is.

 

Első körben szeretném a külső megjelenés pozitívumait felsorolni: puha kötésű könyv, ez szerintem sokkal közelebb áll a gyerekek kezéhez, kedvükre kihajthatják, asztalra tehetik, pacázhatnak akár rá, sőt, írhatnak bele saját tapasztalatokat, recepteket is – a könyv utolsó oldalai kifejezetten foglalkoztató-könyv jellegűek. Szerintem remekül eltalált a valódi fotók és a gyerekekhez közeli, humoros rajzok aránya, utóbbiak Borogdai Zsuzsanna keze munkái. Pontosan a rajzos kiegészítések által váltak az utált alapanyagokból kedves kinézetű, vicces szörnyecskék, amelyek mind azt sugallják, hogy igenis meg lehet őket szelídíteni, lehet velük bánni, csak kísérletezni, próbálkozni, vagyis főzni kell. Az én egyik legnagyobb ellenségem, a gomba is megtalálható a kötetben, bevallom, annak a receptnek a kipróbálása még mindig várat magára, de el fogom készíteni, ha addig élek is.

 

Meglepett azonban, hogy milyen alapanyagokat, zöldségeket, gyümölcsöket nem kedvelnek a gyerekek. Nem kedvelem ugyan az általánosítást, de a Séf kötetéből, és saját, személyes tapasztalataimból kiindulva is mondhatom, a zöld színű ételektől való idegenkedés valamiféle általános gyermeki állapot. Őszintén nem értem ennek miértjét, főleg, hogy az én 4,5 éves kicsimet a hideg is kirázza pl. a sóska és a spenót főzelékes formájának láttán, hogy „Brrrrrr, ZÖLD!”, ugyanakkor két pofára tömi a nyers uborkát, és a zöld színű kaliforniai paprikát.

 

Szerencsésnek érzem a címválasztást is, mert három legyet üt egy csapásra: a szörnyen jó, mint szóösszetétel, vicces, és azt sugallja, hogy itt valami ellentmondás bújik meg, amit érdemes felfedezni. A gyerekek pedig imádnak felfedezni, titkok végére járni. Benne rejlenek a mumusok, a szörnyek, amiket igenis lehetséges megszelídíteni, főleg, ha nem a megszokott formájukban találkozunk velük. Ugyanakkor, ahogy Bernáth József is írja, picit meseivé válik az egész főzés-történet, és a kicsik, meg a kicsit nagyobbak is imádják a meséket. Főleg azokat, amelyek teret adnak a képzeletnek, és a végkifejlet is pozitív kicsengésű.

 

Ráadásul az egész kötetben a gyerekek számára mind az otthoni konyhából (ahol jó esetben kuktáskodhatnak a nagyi, vagy anya, apa, esetleg nagyobb testvér mellett), mind pedig az iskolából ismerős kifejezések vannak ügyesen elrejtve, pl. sablon, kör, korong, hasáb, magház, de nagyon fontos szerepük van természetesen a mértékegységeknek is. Azért is szerencsés a gyermek-közeli megfogalmazás, mert ezekkel a fogalmakkal alsó tagozatban már találkoznak a gyerekek, mind matematika, mind pedig környezetismeret órán. Ha visszaemlékszem, én mindig azt próbáltam megláttatni a tanítványaimmal, hogy az élet milyen sok területén találkozhatnak az órákon tanultakkal (ha úgy vesszük, pl. pont a nevezett két tantárgy is mumusnak, szörnynek számít sok gyerek szemében), mert bizonyos szavak bizony gyakran visszaköszönnek a mindennapi életben. Biztos vagyok abban, hogy ha már akkor az osztályom kezében lehetett volna ez a remek kötet, elhozták volna nekem környezet- vagy matekórára.

 

Tetszik az, hogy bár alapvető konyhai ismereteket feltételez, hangsúlyozza, hogy eleinte kérjék felnőtt segítségét a gyerekek, illetve alapfogalmakat képekkel illusztrálva tisztáz, mint pl. előmelegítés, blansírozás, olajban sütés, hámozás, pucolás, aprítás, turmixolás… Feltünteti, hogy alapanyagokhoz kapcsolódóan mire lesz szükség a konyhában, illetve megnevezésre kerül mindegyik szereplő személyes kedvenc étele is.

 

15 szörny került a kötetbe, és bizony megérdemlik, hogy név szerint felsoroljam őket: spenót, karalábé, gomba (brrrr), sütőtök, zellergumó, csirkemáj, brokkoli, koktélparadicsom, kelkáposzta, fürjtojás, zöldborsó, édesburgonya, csirke szárny, kivi és a mazsola. Mindegyik szörny kapott egy-egy ételt. A hozzávalók képi elrendezését a Séf elmondása szerint sokáig tesztelték, végül az átláthatóan egymás mellé helyezett, szemléletes, egyszerű „sorképek” lettek a befutók. Tőlem ez először picit idegen volt, aztán belegondoltam, hogy a gyermeki agy máshogy működik, és tényleg, magam is teszteltem őket. Nem kell a bonyolult körítés, mert pillanatok alatt leszűrik a lényeget, illetve bármibe bele tudnak gondolni egy mesét. Pont elég, ha az embernek van türelme kivárni akár a 2 vagy a 4,5 éves kis kezek most még hátráltató, de hamarosan már egyre fürgébb és ügyesebben dolgozó munkájának eredményét. Mert eleinte azt imádják, hogy segíthetnek, később pedig azt, hogy ők is meg tudtak csinálni valami finomat. Nagyon praktikusnak tartom azt is, hogy a nehezebb, vagy kevésbé ismert munkafolyamatok külön rajzokkal, egyszerűen, humorosan fogalmazott leírással illusztráltak a kötetben.

 

A teljes szakácskönyv hangvétele barátságos, kedves, azt sugallja, ami a gyereknek a legfontosabb: ezt te is meg tudod csinálni! Ismételten bizonyosra veszem, hogy Bernáth Józsefből nagyszerű pedagógus vált volna, ha annak idején mégis amellett a pálya mellett dönt. Remek érzékkel bánik a gyerekekkel, szóban és írásban egyaránt. Kedves, közvetlen, és humorért sem kell átnéznie a szomszéd konyhába – éppen ettől vált számomra hitelessé, és nagyon szimpatikussá. Igyekszem előbb-utóbb elkészíteni mindkét könyvéből az összes receptet, már csak azért is, mert nagyon sokat tanulok közben. A főzés pedig bizton az a terület, ahol az ember szemét akár egyedülállóként is gyönyörködteti a változatosság, amikor pedig kicsi kuktákkal együtt dolgozhat, az maga a boldogság. Én is főztem, sütöttem együtt a nagyanyámmal, és édesanyámmal is, boldogan adom tovább a tapasztalataimat a rám bízott kicsinyeknek. Ehhez pedig remek segítséget ad Bernáth József Szörnyen jó szakácskönyve.