Főkép

Závada Pál elsősorban a nagyobb terjedelmű, nagyobb lélegzetvételű könyveiről, mint a Természetes fény, a Milota, vagy a Kulákprés ismert, amelyek komótosan cammognak előre a maguk tempójában, hogy időt és teret biztosítsanak az írónak – aki tökéletesen ki is használja azt. Hogy Philip Roth megfogalmazásával éljek, az alkotónak már jó előre el kell döntenie, hogy mit akar „vezetni”: kamiont vagy sportkocsit (vagyis hogy mit akar írni: nagyregényt vagy kisregényt), és annak megfelelően is kell írnia. Závada, mint említettem, és mint tudható is, leginkább kamiont szokott, de hogy ilyen jól bánik egy sportkocsival, azt nem gondoltam volna.

 

Legutóbbi műve, az Egy piaci nap, melynek témája az 1946-os kunmadarasi pogrom, amikor is számos zsidót gyilkolt meg a felbőszült tömeg. Závada egy kicsit eltávolodik ettől, és a képzeletbeli Kunvadasra helyezi át a cselekményt, ugyancsak fiktív szereplőkkel, de a sajnos valóban megtörtént eseményekkel. A kisregény alig 220 oldal, úgy pörög, mint egy versenygép, és letehetetlen, akár egy krimi. És ami talán a legjobban sikerült benne, az a (fő) elbeszélő személye: Hadnagyné Csóka Máriáé. Ha ő nem lenne, vagy nem ő szerepelne a középpontban, akkor nem működne a szöveg ennyire tisztán, ennyire zökkenőmentesen. Ugyanis ő egy olyan alak, akiben egyszerre összpontosul sok minden: az ő férje az a tanító, akit javarészt mondvacsinált vádakkal idéznek népbíróság elé (ami alaposan felbőszíti a helybélieket és utolsó szikrául szolgál a pogromhoz, ebben az egyre zsidóellenesebbé váló helyzetben, hiszen egy ilyen kilátástalan időszakban – vesztes háború, sok halott, egyre drágább árak stb. – mindig kell, hogy legyenek bűnbakok).  Ő az, aki sokfelé jár a városban, és sok mindent lát, anélkül, hogy részt venne benne vagy változtatna a dolgok menetén. De ő az is, akiben bár munkál az önfelmentés és a férje hibáinak elbagatellizálása, mégis van annyira „szuverén”, hogy legyen önálló véleménye, ami sokban különbözik a Hadnagy Sándorétól.

 

És bár a fő szólam a tanító feleségéé, de az Egy piaci nap nem is lehetne Závada regény, ha nem kapna benne szerepet több szólam, több sík, több „igazság”. A szövegbe folyton beszüremkednek mendemondák, tanúvallomások, levelek és újságcikkek, melyek többsége természetesen szöges ellentétben áll egymással, vagy éppen a valóban megtörtént eseményekkel. Az olvasó pedig kívülállóként, mindent látva és mindent meghallgatva értékelheti az adott eseményeket, és gondolhatja végig ő maga mit tett, mit tehetett volna az adott helyzetben. Závada pedig nem szépít, nem ad felmentést, és nem mondja ki egyik résztvevőről sem, hogy egyértelműen és kizárólag csak az ő bűnük az, ami történt.

 

Hisz felelősek itt a hétköznapi emberek, akik felülnek olyan ostoba rémhíreknek, miszerint a zsidók gyerekhúsból készítenek kolbászt, és akik nyomorult helyzetükben csak a bűnbakkeresésig jutnak. Felelősek néha maguk a zsidók is, akik még ebben a hangulatban is hangosan követelik a maguk igazát és azt, hogy engeszteljék ki őket a holokausztért. Felelősek a politikai pártok, amelyek mind a maguk pecsenyéjét sütögetnék, és úgy alakítanák a helyzetet, hogy ők jöjjenek ki belőle legjobban. Felelős a sajtó is, ami saját pártállása szerint hazudozik az eseményekről. És felelősek a hatalom közelébe kerülő, és egyre előretörő kommunisták is, akik saját pozíciójuk erősítése érdekében áldozzák be a zsidókat és kennek mindent a politikai ellenfeleikre. A bűnösök meg közben többnyire megúsznak mindent.

 

Závada Pál megint egy jól működő, minőségi művet tett le az asztalra, ráadásul egy olyan témában, amely ma is aktuális lehet, és amelyen ma is illik elgondolkodni. Elbeszélője, Hadnagyné Csóka Mária pedig az egyik legjobban sikerült alak az utóbbi idők könyvterméséből, életre keltője pedig sokadjára bizonyítja, hogy a legnagyobb kortárs íróink között van a helye.