Oláh Gábor: Az a kő ott a kertben

Oláh Gábor Az a kő ott a kertben című regényének belső borítóján egyik irányból nézve halpikkelyeket láthatunk, megfordítva a könyvet elmosódott emberi arcokat. Számomra ez a kép tökéletesen szimbolizálja mindazt, amit erről a különleges könyvről el szeretnék mondani: egyszerre végtelenül talányos, játékos és fájdalmas szépségű.

 

A halpikkelyek egymásra rakódnak, hogy védelmet nyújtsanak „viselőjüknek” és létfontosságú szerveinek, csakúgy, mint az emberi sorsok, amelyek egymáshoz kapcsolódva, harmonikus vagy éppen disszonáns, de egységes képet alkotnak. Közelebb hajolva a pikkelyek hálózatához különbségekre bukkanunk, a halfajták függvényében az egységes mintázatok más-más képet mutatnak. Így van ez az emberi sorsok esetében is, létünk állomásainak állandósága adott, a különböző közösségek mintázata azonban nagyban függ az egyes emberek életének alakulástól és a felszín alatti érzelmek, indulatok hullámzásaitól, változásaitól.

 

Az a kő ott a kertben című regényben kibontásra kerül e szimbólum, hiszen a könyvben egy magányos emberekből verbuválódott sorsközösség kialakulását követhetjük nyomon. A halpikkelyek szimbolikus üzenete a regény lapjain még konkrétabbá válik: az egyik szereplő a halpikkelyekből készít egyedi műalkotásokat, összekötve ezzel a belső borítón látható kép két nézőpontját.

Lídia, a jelmeztervező egyedül él, míg egy napon egy véletlen esemény megváltoztatja az életét. Lídia és a többi szereplő – Julika, a rendezőasszisztens, Neményi János, a tervező mérnök – élete csupa rejtély. Oláh Gábor izgalmas, fordulatokban gazdag történeten keresztül avat be minket hősei jelenébe és múltjába. Az olvasmányos cselekményben jelen van egyfajta filmszerűség, amely híven tükrözi az író rendezői megközelítését. Az egyes epizódok, párbeszédek filmkockaszerű, időtlennek tűnő jelenetekbe merevednek ki.

 

Az író szereplőválasztása és ábrázolása különleges: Lídia, Julika, János és Nóra egyszerre különc, nem hétköznapi emberek, ugyanakkor vágyaik alapján átlagosak, hiszen így vagy úgy mind a négyen szeretet és elfogadás után áhítoznak, még ha megannyi, sokszor kudarcra ítélt utat is járnak be mindezért. Mindennapjaik egyszerre hétköznapiak és mégis meseszerűek. Kezdetektől láthatatlan kötelékekkel kapcsolódnak egymáshoz, amelyek idővel valóssá válnak, az egész folyamatot egyfajta sorsszerűség, eleve elrendeltetés hatja át. A szereplők munkája és életük alakulása is értelmezhető szimbolikusan: a Bábszínházban dolgozva, Lídia jelmeztervezőként, Julika rendezőasszisztensként vesz részt a „játékban”, a nagybetűs életben, János, tervezőmérnökként működteti az élet nagy gépezetét, míg Nóra sorsában van egyfajta bábszerűség, tehetetlen sodródás.

 

A címadó kő szintén szorosan kötődik a létezéshez, a múlt elengedésének folyamatát szimbolizálja, annak minden nehézségével együtt, egyfajta gyász feldolgozási eszközzé válhat Lídia életében, sorsa azonban sokáig bizonytalan marad a regényben.

 

A rengeteg megbúvó szimbólum mellett, Az a kő a kertben mégis elsősorban egy izgalmas, szövevényes regény. Bár tudjuk, hogy a regény Budapesten játszódik, a tovasuhanó utcák, villamosok, a metró, a Nagycsarnok, a körfolyosós ház, csakúgy, mint a Bábszínház épülete a fővárosba helyezik a történetet, mégis sokkal inkább a létezés nehézségeinek, választásaink következményeinek egyetemessége áll a regény középpontjában, nincsenek benne hangsúlyos önéletrajzi, történelmi utalások. Egyszer egy régebbi ajánlómban azt írtam, hogy Oláh Gábor minden regénye más, mégis összeköti műveit, valamiféle láthatatlan védjegy. Az a kő a kertben esetében ez a megállapítás fokozottan igaz, hiszen ez talán az író első tisztán fiktív nagylélegzetű írása, a többi regényében a szerző saját bevallása szerint is sokkal több volt az önéletrajzi elem, a „felismerhető” szereplő. Ugyanakkor képszerűségében, lírai hangvételében egyértelműen csakis Oláh Gáborhoz köthető könyv.

 

Az író szimbólumokkal átszőtt, gazdag képi világú és fordulatos cselekményű regényében egyedi látásmódjával, érzékenységével, különleges módon ábrázolja a mindennapi ember küzdelmeit, az emberi lét csodálatos, egyben mégis ijesztő útvesztőit, egyfajta kapaszkodóval szolgálva napi szorongásaink, félelmeink legyőzéséhez.