Beleolvasó - John Kampfner: Gazdagok

Fülszöveg:

Ez a könyv az afrikai királyok és spanyol hódítók legendás gazdagságától a mai olajsejkek, internetcézárok és oligarchák mesés vagyonáig, kétezer év leggazdagabbjainak hiteles portréját és élettörténetét tárja elénk.

A vagyon és a hatalom kéz a kézben jár: a világ gazdasági és politikai életét szinte mindig a szupergazdagok egy maroknyi csoportja uralja. Hogy miképpen gazdagodtak meg – rátermettségük, szerencséjük vagy kíméletlen rámenősségük révén –, teljesen érdektelenné válik, mihelyst följutottak a csúcsra.

A birtokolni kívánt javak persze változtak az idők során, a rabszolgák, ágyasok, aranykincsek és kastélyok helyére immár a magánrepülőgépek, nyaralószigetek és futballklubok léptek. A felsőbb körökbe vágyó milliárdosok ugyanakkor gyakran éltek filantróp gesztusokkal, szívesen támogatták a művészeteket és a kultúrát, hogy ezzel rangot szerezzenek és növeljék társadalmi népszerűségüket.

Gates, Buffett és a Facebook-alapító Zuckerberg 2010-ben aláírta az Adományozási Ígéretet, amely arra kötelezi őket, hogy vagyonuk felét jótékony célra fordítsák. 2014 elején a világ 122 leggazdagabb embere csatlakozott a kezdeményezéshez. Ezek szerint korunk szupergazdagjai tanultak a régebbi korok híres milliomosai által elkövetett hibákból?

Ki-ki döntse el, mire a könyv végére ér.

Részlet a könyvből:

3. FEJEZET

Musza mansza - Utazó show

Menekülj mindenkitől, aki azt mondja neked, hogy a pénz rossz dolog.

Ez a mondat a bélpoklos csengőjéhez hasonlóan arra figyelmeztet, hogy egy pénzéhes gazember próbál megkörnyékezni.

Ayn Rand

A világtörténelemben nem sokan mondhatják el magukról, hogy annyi aranyat osztogattak szét, amennyivel egy évtizedre jól le is verték ennek a nemesfémnek az árát. Musza mansza (1280–1337) azonban nem közönséges államférfi volt, s nem egyszerű tagja a szupergazdagok klubjának. A 14. században a Mali Birodalom uraként – a Tizedik Musza, a Királyok Királya, Mózes király, hogy csak néhány titulusát soroljuk itt fel – a valaha is létezett egyik leggazdagabb uralkodói udvar feje volt. Minthogy a történészek végképp nem tudtak mit kezdeni egy szupergazdag, középkori afrikai uralkodónak már a puszta képzetével sem, akinek ráadásul öncélúan elpusztították örökségét és egykor virágzó országát, nincs mit csodálkozni rajta, hogy ma szinte senki nem is hallott Musza manszáról.

Valószínűleg ő az, aki a legnagyobb eséllyel pályázhatna a világtörténelem leggazdagabb embere címre – legalábbis a weboldalakon fellelhető rengeteg „Gazdagok listáján” szereplők sorában. Egyes számítások szerint Musza mansza vagyonának mai értéke 400 milliárd dollár lehet, amely értéket persze az inflációs hatások miatt óvatossággal kell kezelni. Musza a legtökéletesebb példája volt a valamely kereskedelmi árucikk monopolhelyzetű tulajdonosának. De például a mai oroszországi oligarcháktól eltérően ő nem sajátított ki semmit. Egyáltalán nem volt ő self-made man, aki önerőből lett azzá, ami. Őt „csupán” az a szerencse érte, hogy örökölt egy királyságot, amelynek a földje tele volt a világ összes kereskedője által mindennél többre becsült nemesfémmel. Azt pedig királyi rendelet rögzítette, hogy minden arany a király tulajdona. Musza így jutott egy soha ki nem apadó vagyonforráshoz.

Volt egy esemény, amelyet megörökített a történetírás: Musza király mesébe illő utazása a mekkai zarándoklatra. Amerre csak elhaladt, a karavánt szájtátva bámulták az emberek. Végeláthatatlan sorban vonultak a díszes ruházatú rabszolgák és kereskedők, egy férfiú pedig csillogóan fölszerszámozott paripán haladt közöttük. Ezen az egy évig tartó vándorláson Musza két kézzel szórta az aranyat mindenkinek, akivel csak találkozott. S ahogy közeledett úti céljához, úgy erősödött benne a vallásos érzület; azt mondják, minden pénteken egy-egy mecset építésére adott pénzt a kiszemelt helyszínen. Annyit osztogatott, hogy a zsákjai is ki- ürültek, ezért kölcsön kellett kérnie. Mekkából hazafelé pénzt kínált azoknak, akik a Próféta leszármazottjának mondták magukat, s hajlandók voltak vele tartani és terjeszteni az iszlámot. Timbuktun keresztül tért vissza a hazájába; ez az oázisváros az ő adományainak köszönhetően a világ egyik híres tudományos központjává vált.

Huszonöt évig tartó uralkodásának végére Mali a világ egyik legerősebb és legjobban prosperáló állama lett. Az Atlanti-óceán partjától kelet felé a Nigernél elterülő Szongai Birodalomig terjedt; északon pedig a tanghazai sóbányáktól a legendás déli wangarai aranybányákig. Birodalmának négyezer települését a jólét szinonimáiként tartották számon, ahol fejlődött és kiteljesedett a kultúra és az iszlám tudomány. Musza uralkodása pedig a gazdagsággal és a jámborsággal való hivalkodás egyik legkirívóbb példája volt. Musza mansza nem látott ebben semmi ellentmondást. Mindkettő hozzátartozott a kötelességeihez.

Az 1324-es esztendőben – ahogy milliók már korábban is, és azóta is – egy istenfélő muszlim nekikészülődött a hadzsnak, azaz, hogy felkeresse az iszlám legszentebb helyeit, Mekkát és Medinát, s elinduljon Nyugat-Afrikából a 4000 kilométeres szárazföldi zarándoklatra. Semmit sem bízott a véletlenre. Az iszlám és a preiszlám hiedelmek érdekes keveredését mutatja, hogy okkult jósokkal is tanácskozott, hogy közösen válasszák ki az induláshoz a legszerencsésebb napot. Huszonöt évvel korábban ugyanis egyik elődjét, Szakura szultánt megölték a zarándoklatról hazatérőben. Szakura felszabadított rabszolga volt, aki elfoglalta Mali trónját; korai halála lehetővé tette, hogy Musza családja visszaszerezze a trónt. Muszának is veszélyes utakon kellett haladnia, a Vörös-tenger mentén, Eritreán és Szudánon keresztül.

Musza megfogadta, hogy nem követi el elődje hibáját. Csak szárazföldön közlekedik – Egyiptomon keresztül, az egész hatalmas sivatagon át, ami elválasztja Afrika nagy részét a mediterrán világtól. Végig kellett mennie saját, óriási Mali Birodalmának keleti peremén, a mai Niger, Csád és Líbia területén, hogy aztán három hónapra letáborozhasson és feltölthesse a készleteit Kairóban, abban a városban, ahol Afrika a Közel-Kelettel találkozik. Ez egyfelől biztonságosabb útvonal volt, másrészt lehetőséget kínált rendkívüli gazdagságának s így királysága hatalmának a demonstrálására is, nyíltan, mindenki szeme láttára. Musza különösen az egyiptomi szultán előtt kívánt kérkedni a maga nagyságával – ennek az uralkodónak ugyanis az egész régióban nagyobb volt a hírneve és a tekintélye, mint az övé.

A zarándoklat jó alkalomnak ígérkezett Mali királya számára egyfajta „arculatépítésre” is a világnak azokon a részein, ahol az országát, ha egyáltalán hallottak róla, titokzatosnak és egzotikusnak tartották. Musza helyet keresett magának a világ színpadán.

Mali uralkodói a 13. század eleje óta vettek részt a mekkai zarándoklaton. Musza utazása azonban nagyságrendekkel nagyobb szabású vállalkozás volt minden korábbinál. Kísérete 60 ezer (szabad) emberből és 12 ezer rabszolgából állt, akik mind díszes brokátban és perzsa selyemből készült ruhákban parádéztak. Közülük jó néhányan Musza feleségére, Inari-Kunatéra és az udvar más tagjaira vigyáztak. Az utazáson részt vettek mélyen vallásos, gazdag kereskedők és egyházi emberek is. Minden egyes rabszolga az egész úton körülbelül három kilogramm aranyat vitt a fején. A száz teve mindegyike több mint 130 kilónyi aranyfüsttel és aranyröggel volt fölmálházva. De az emberek és az általuk szállított áruk túlnyomó többsége egyetlen férfiú kedvét és kényelmét szolgálta: magáét a Királyét, aki ott lovagolt paripáján a karaván közepén.

A Mali Birodalom alapítását szinte mindenki a Szungyata Keita nevű mágus és kultúrhérosz nevéhez köti, aki 1230 és 1255 között uralkodott. Szungyata királyi rabszolga volt, a szuszu népből származott, amely a Ghánai Birodalmat „örökölte meg” a 8. században, amikor Európa még nyakig merült a sötét középkorba. A legenda szerint Szungyata meghódította azokat a nagy területeket, amelyeken keresztül az aranyeladás folyt, egész hadsereget toborozva lelkes, fanatikus harcosokból, akikkel aztán le is győzte az ellenségeit. Az ezzel kapcsolatos eseményeket a Szungyata Eposza című költemény beszéli el, amely szájhagyomány útján öröklődött egyik nemzedékről a másikra a griotok, az oral historyt őrző afrikai törzsi epikus énekmondók körében. Szungyatát az apja egyik felesége elűzte a királyi udvarból, így más uralkodók udvarában tengette az életét. Fiatalon sikerült összegyűjtenie egy hadsereget, egyesítenie a különböző városokat, és legyőznie a szuszukat. Az egyik griot, dzseli Mamadou Kojate így írta le Szungyatát: „Erőtől duzzadó legény; tíz férfi ereje volt a karjában, karizma félelmet keltett a társaiban. Már fiatalon is azzal a határozottsággal tudott beszélni, ahogy a parancsolásra rendeltek beszélnek.” Az eposz a meggazdagodásnak három forrását emeli ki:

                                                             Akik földet művelnek,

                                                             Műveljék a földet!

                                                             Akik kereskednek

                                                             Kereskedjenek!

                                                             Akik harcolnak,

                                                             Vívják a harcukat!

                                                             Ez volt a harc, amit Szungyata vívott!

Musza, aki Szungyata féltestvérének unokájáig tudta visszavezetni a származását, 1312-ben került trónra. A Mali Birodalom ekkor már tekintélyes méretű volt. Magában foglalta a Ghánai Királyság földjeit és a Melle nevű területet; de ilyen messzire nem sok utazó merészkedett el. Élete vége felé a királysága már a világ egyik leghatalmasabb országa volt; lerohanta a rivális Szongai Birodalmat, és elcsatolta Gao és Timbuktu híres városát.

Maliban az élet minden mozzanatát az arany határozta meg. Ez volt a fokmérője az uralkodó hatalmának és országa tekintélyének. Az anyagi gazdagság hivalkodó közszemlére tétele mindig is kötelessége volt a mali királyoknak; Musza azonban ezt is magasabb szinten művelte. Malit ugyanis, minden gazdagsága ellenére, csak egy koszos porfészeknek tekintették, amely jó távol fekszik a mediterrán térségtől s a művelődés és kereskedelem egyéb központjaitól. Musza borzasztóan vágyott rá, hogy őt komolyan vegyék, ezért a városba érkező külhoni méltóságoknak szigorú rituáléhoz kellett alkalmazkodniuk. A királyi audienciákat Musza palotájának egy kupolás dísztermében tartották Nianiban, a birodalom azóta elpusztult fővárosában. Ott ült a király egy elefánt- csont trónon, aranysassal díszített selyem napernyő alatt, aranyfegyverekkel, egyebek közt íjjal-nyíllal fölszerelkezve.