Főkép

Nehéz lehet komoly dolgokról olyan gyerekkönyvet írni, ami szórakoztató, de közben elkerüli a szájbarágósság, a prédikálás, az elidétlenkedés, a „gyerekhez-le-kell-ereszkedni”-féle hozzáállás csapdáit. De Igaz Dórának sikerült.

 

Berci, a történet főszereplője, számítógépfüggő. Itt a nyári szünet, és, miután nem hajlandó semmiféle táborba menni, a szülei elpaterolják őt vidékre, a nagyanyjához, ráadásul az apja nem hajlandó odaadni neki arra az időre a tabletjét. Berci számára ez maga a rémálom. Biztos benne, hogy egybitesre fogja unni az agyát. Aztán jön a döbbenet: Nagyinak van tabletje, méghozzá jobb is, mint apáé. Wifi is van nála – így hívják a kutyáját. És nem ordítozik Bercivel, ha még egy kört akar játszani az aktuális játékkal. Nem próbálja eltiltani a tablettől – mégis eléri szép lassan, hogy hősünk jelen legyen a valódi világban is.

 

Ez olyan varázslat, amit megannyi szülővel egyetemben magam is nagyon szeretnék megtanulni. Merthogy az én egyik gyerekem is teljesen rá van kattanva a számítógépes játékokra, a kütyükre, és számomra is nyilvánvaló, hogy sem a tiltás nem használ, sem az, hogy magunkat hibáztassuk, hogy jaj, mit rontottunk el. Merthogy ez kivédhetetlen. A gyerek nyilván ahhoz alkalmazkodik, amit maga körül tapasztal, amiben él, és ha apa folyton a számítógépen dolgozik, anya meg reggel-este a mobilján nézi a Facebookot, akkor a gyerek is használni akarja ezeket. És mivel ebbe születik, iszonyú gyorsan el is sajátítja a használatukat.

 

A tiltás azért sem jó, mert hátrányba hozhatja a gyerkőcöt az iskolatársai, barátai körében. Ma már szinte mindenki használja ezeket a holmikat, ez elkerülhetetlen, de hogy értelmesen használjuk, hogy az eszköz csak segítő legyen, és ne váljunk a rabszolgáivá – na, ez az, amire még a legtöbb felnőtt sem képes.

 

Igaz Dóra pedig általánosságok és közhelyek helyett valódi, használható, felvillanyozó megoldásokkal áll elő ebben a rövid kis regényben. Olyan megoldásokkal, amiket bárki kipróbálhat, nem kell hozzájuk szuperjófej nagyinak lenni. Hogy például ezek a gyerekek gyakran tényleg jobban értenek a gépekhez, mint a felnőttek, és ha a segítségüket kérjük valamely probléma megoldására (legyen az a Skype használata, egy recept levadászása az internetről, vagy a buszmenetrend előkerítése), akkor amiatt azt érezhetik, hogy tudnak valamit, hogy hasznosak, hogy segítettek – és ez nekik jó.

 

De a www mintájára 3 n-nel kezdődő című könyvecske ettől még nem lenne igazi olvasmányélmény, pláne nem gyerekek számára. Igaz Dóra (és az illusztrátor Horváth Ildikó) azonban remek humorral ábrázolja Bercit és családját is, és tudott annyi cselekményt is költeni a mondanivalóhoz, hogy utóbbi egy pillanatra sem tűnik erőltetettnek. Az írónő ismeri és érti a gyerekek nyelvét, viszonyaikat, és azt is, hogy akármilyen vagányok legyenek is a virtuális világban, és akármennyit változott is a valódi világ a virtuális miatt az utóbbi pár évtizedben, valójában az ember ugyanolyan maradt. És így a gyerekeknek elsősorban és leginkább szeretetre, figyelemre és megértésre van szükségük.

 

Ez pedig olyasmi, amit sokszor a csupa stressz szülők, akiknek a kényszerű pénzkereset mellett már nem jut energiájuk semmire, nem tudnak megadni. Ezért óriási áldás egy olyan jófej nagyszülő, mint Bercié is. De annak a gyereknek is jár mindez, akinek nincs ilyen szerencséje a nagymama-nagypapa fronton. Márpedig ha a szülők elolvassák ezt a könyvet, akkor segíthet nekik még abban is, hogy jobban odafigyeljenek magukra, és arra, hogy megpróbálják máshogy beosztani a drága idejüket. Hátha akkor kiderülhet, hogy tudnak mutatni ők is valami hasznosat meg menőt a gyereküknek.