Beleolvasó - Andreas Englisch: A Vatikán harcosa - Ferenc pápa és a bátorság útja

Fülszöveg:

2014. december 22-én Ferenc pápa megtartja hagyományos karácsonyi beszédét a római Kúria előtt – alapvetően formális esemény. Csakhogy ezúttal meglepetéssel szolgál, keményen lecsap a Kúria bíborosaira.

Ferenc pápa – akit egyes bíborosok kinevezése óta „laikus teológusnak” gúnyolnak – igazi bombát robbant azzal, hogy nevén nevezi a Kúria „betegségeit”. A döbbenettől megmerevedett kardinálisokat lehordja, mert önzők és karrieristák, istentelenek, bürokraták, akik elveszítették a kapcsolatot az élő Krisztussal. Önhittségről beszél, gőgösségről és kapzsiságról, sőt, „spirituális Alzheimer-kórt” vet a bíborosok szemére.

De vajon jogos ez a borzasztó szemrehányás? Mit tudott meg a pápa az egyház vezetőiről, ami ennyire kihozta a sodrából? Milyen titkokra jöhetett rá?

Andreas Englisch, a legismertebb német Vatikán-szakértő, akinek a könyvei nem csupán Németországban váltak bestsellerré, elemzi a katolikus hatalmi központ kritikus helyzetét, és beszámol az új pápa forradalmi harcáról a berozsdásodott vatikáni viszonyok ellen – egy új egyházért. Elénk tárja a korrupció, az intrika, a hatalmi harcok és összeköttetések szövevényes világát, leírja a Vatikáni Bank ármánykodásait, az olasz nemesség és a Kúria, valamint a Cosa Nostra és az egyházi méltóságok közötti jövedelmező kapcsolatokat. Végül vázolja I. János Pál pápa a mai napig összeesküvés-elméletekre okot adó halálának titokzatos körülményeit.

Karácsonyi vádbeszéde óta kétség sem fér hozzá, hogy az argentin pápa – erre ötszáz éve nem volt példa – nyíltan felveszi a harcot az egyház hatalmasaival, és oroszlánként küzd az igazáért.

Részlet a könyvből:

December 22-én, 11 óra 27 perckor Ferenc pápa belép a Kelemen-terembe, ahol a bíborosok várnak rá. Semmiféle feszültség nem érzékelhető. Mindenki a barátságos karácsonyi üdvözletre vár, és először úgy tűnik, nem is kell csalódniuk. Minden a megszokott mederben folyik.

A pápa felolvassa beszédének első és második bekezdését. Szeretné karácsonyi hangulatba hozni a Kúriát. Az első bekezdésekben a pápa megköszöni a Kúria éves teljesítményét. Az ötödiktől a hetedik bekezdésig Jézus Krisztus misztikus testének képéről elmélkedik, és párhuzamot von a Római Kúriával. A misztikus test teológiai hasonlatáról a pápák gyakran és szívesen beszélnek. Ferenc pápa emlékeztet rá, hogy már elődje, XII. Pius pápa is gondolkodott Krisztus misztikus testéről. A szokásos téma. Érthető, hogy néhány bíboros a Krisztus misztikus testéről szóló kilencedik bekezdésnél szunyókálni kezd. A tizenegyedik bekezdésig a pápa emlékezteti a jelenlévőket arra, hogy a jó egyesít, a gonosz pedig elválaszt – eddig a pontig tehát pontosan olyan a felszólalás, mint előtte bármikor.

Csakhogy a tizenkettedig bekezdéstől Ferenc pápa hirtelen másról kezd beszélni, és a félig-meddig már elszenderült kardinálisok egy csapásra felébrednek. A karácsonyi hangulatba hozott idősebb urak nem hisznek a fülüknek, mert az, amit Ferenc pápa mond, rendkívüli arcátlanságra utal. Elkezdi felsorolni a „Kúria betegségeit”. A „kuriális betegségek katalógusáról” beszél.

Hogy micsoda? A jelenlévő excellenciás és eminenciás urak teljesen éberek. Elfelejtette a pápa, hogy a bíborosi kollégiumot, amelynek „betegségeit” éppen fel óhajtja sorolni, évszázadokon át „szent bíborosi kollégiumnak” hívták? Talán nekik, a bíborosoknak nincs meg minden joguk hozzá, hogy kijelenthessék: Isten megbízásából cselekednek? És most idejön egy pápa, és azt állítja, hogy a bíborosi kollégium betegségben szenved? Ekkorát fordult volna a világ?

Alig térnek magukhoz a bíborosok a meglepetésből, a pápa máris támadásba lendül: a Kúria első számú betegsége egész egyszerűen az önhittség. A pápa azt veti a kardinálisok szemére, hogy a „kiválasztottak komplexusában” szenvednek, uraságokká alakulnak át, és mindenkinél magasabb rendűnek érzik magukat.

A teremben mindenki pontosan tudja, hogy a pápának igaza van. Csak ezt az elmúlt évszázadokban egyetlen pápa se mondta ki. A kardinálisok magasabb rendűnek érzik magukat, mert véleményük szerint azok is, hiszen a világ legexkluzívabb klubjának tagjai. Hogy mennyire felsőbbrendűnek érzik magukat, annak évszázadok óta számos jelét lehet látni a Vatikánban. A Kúria bíborosai a mai napig meglehetős luxusban élnek. A legdrágább autókkal furikáztatják magukat, és még csak nem is szégyenkeznek emiatt. Angelo Sodano bíborosi titkár kinevezése alkalmából hatalmas ünnepséget szervezett, amelyen a Vatikán parkjában szimfonikus zenekar játszott. A kardinálisokat természetesen legalább fél tucat apáca szolgálja ki lélegzetelállító luxusotthonaikban a vatikáni Porta Sant’ Anna lakótömbjében. Eddig senkinek se jutott volna eszébe még álmában sem, hogy egy napon valaki majd idejön Argentínából, és a szemükre veti, miként élnek.

Csakhogy a pápa még tovább megy, sokkal tovább. A legrosszabb még hátravan. Egyszerre kimondja azt, amit mindenki tud a Vatikánban, és amiről eddig mindenki hallgatott: a Kúria tevékenysége javarészt bürokratikus ügyintézésre korlátozódik. A Kúria legtöbb tagja úgy dolgozik, mint bármelyik magas rangú tisztségviselő. Nem sokban különböznek azoktól a férfiaktól, akik egy világi adó- vagy kormányhivatalban ülnek. A szentek kormányzatának már régóta semmi köze Istenhez, és a pápa ezt ki is mondja. Szemére hányja a Kúria bíborosainak, hogy a bürokrácia emberei lettek Isten emberei helyett. Nem semmi.

A pápának természetesen ebben is igaza van, és ezzel mindenki tisztában van. A kardinálisok egy része láthatóan sértve érzi magát. Aztán a pápa elérkezik a hatodik ponthoz, és a legtöbb egyházi méltóság összerezzen. Ferenc pápának most tényleg sikerül vérig sérteni a bíborosokat.

A pápa egészen komolyan azt vágja az összegyűlt öregurak fejéhez, hogy „spirituális Alzheimer-kórban” szenvednek. A kardinálisok azt hiszik, rosszul hallanak. Valószínűleg a legutolsó öregek otthonában se merné még az elcsigázott személyzet se azt mondani a feledékeny öregeknek, hogy alzheimeresek. A pápa a bíborosok arcába vágja, hogy elfelejtették Krisztust, és nem emlékeznek személyes találkozásukra Istennel. A hetes pontban végül egészen egyszerűen dicsőségvágyat ró fel a kardinálisainak. Aki érintett, tudja, hogy róla van szó. Ott van például Rino Fisichella püspök őexcellenciája, Joseph Ratzinger hű barátja, aki vele együtt tisztelettel hódol Urs von Balthasar teológusnak. Fisichella az egyik leghiúbb és legversengőbb karrierista, aki 2010-ben elérte, hogy új pápai tanács alakuljon, méghozzá pusztán azért, hogy ő lehessen az elnöke. Ez az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa. Fisichella imádja fitogtatni szellemi fölényét. Most rá kell döbbennie, hogy lesznek még gondjai az új pápával.

A Kelemen-teremben megfagy a levegő, amikor Ferenc pápa a nyolcas ponthoz ér. Kétség sem fér hozzá, mi történik. A pápa kérlelhetetlenül visszavág, amiért a Kúria hónapokon át megvetéssel bánt vele, és szüntelenül sértegette. Nem fél elmondani, mi bántja, mi dühíti. Kőkemény, célzott ütés ez főleg a Kúria azon részének a gyomrába, amely még mindig XVI. Benedek lelkes híve, és titokban az ő visszatéréséről álmodik. Ferenc pontosan ezekre a tudósokra és teológusokra sújt le, akik a megválasztása óta folyamatosan az orra alá dörgölték, hogy elődjéhez, Joseph Ratzingerhez képest egy teológiai senki. Joseph Ratzinger, a tudós büszkén hangsúlyozta, mennyire idegesítette a lelkipásztori tevékenység. Ferenc pápa leleplezi ezt az önhittséget, és azt hányja a teológusok szemére, hogy „spirituális kiüresedésüket” akadémiai titulusukkal próbálják ellensúlyozni. Az egzisztenciális skizofrénia különösen azokat az egyházi méltóságokat sújtja, akik sosem folytattak lelkipásztori tevékenységet, mert elveszítik a kapcsolatot a valósággal, a valódi emberekkel. Pontosan ezt a valóságtól való elidegenedést, a puszta gondolatok elefántcsonttornyába történő visszahúzódást rótták fel a kritikusok XVI. Benedek pápának, és most Ferenc pápa is csatlakozott hozzájuk. Az nem elég, ha egy katolikus atya egész életét a dolgozószobájában tölti; ezzel még nem teljesíti Isten akaratát. A megválasztása óta Ferenc pápáról legbőszebb kúriabeli kritikusai mindig ugyanazzal a megvető mondattal nyilatkoztak: „Mindent elolvastam, amit Jorge Mario Bergoglio valaha írt – nem tartott valami sokáig.”

Hónapokon át gúnyolódtak teológiai hiányosságain, amelyek elődjéhez, a szupertudós Joseph Ratzingerhez képest nevetséges színben tüntették fel. Most Ferenc pápa könyörtelenül kiegyenlíti a számlát. Azt állítja, a tudósok megosztott életet folytatnak azzal, hogy másoknak előírnak olyan dolgokat, amelyeket maguk már nem vesznek komolyan. Tehát párhuzamos életet élnek.

A teremben mindenki tudja, mire céloz. Az elmúlt hónapokban XVI. Benedek pápa hívei megalkuvás nélkül a „tiszta tant” képviselték, követelve, hogy ne legyen kegyelem az elvált, majd újraházasodott hívőkkel szemben. A Vatikánban mindenki tudja, hogy pont azok a kardinálisok, akik a hívőkkel szembeni könyörtelen fellépést támogatják, gyakran maguk is meglehetősen kényelmes és élvezetekben gazdag életet folytatnak.

A kilencedik pontban Ferenc pápa azt veti a Kúria bíborosainak szemére, hogy a sátánhoz hasonlóan viselkednek, azaz bőbeszédűséggel és pletykálással teszik tönkre kollégáik és rendtársaik jó hírét. A pápa újult erővel sújt le, és a bíborosokat „gyáva személyeknek” nevezi, „akiknek nincs bátorságuk ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek, és az illető háta mögött beszélnek.”

Ferenc pápa természetesen tisztában van szavai keménységével. A kinyomtatott szövegre koncentrál, és nem néz egyetlen bíborosra sem, nehogy azt higgyék, néhányukat különösen bűnösnek tartja. A bíborosok mereven ülnek, és tűrik a verbális mészárlást. Teljes a csend a Kelemen-teremben, senki nem köhint, senki nem köszörüli a torkát. A méltóságok hitetlenül hallgatják a pápa szájából rájuk zúduló támadásokat. Most már senki nem ásít. A feszültség tapintható. Walter Kasper német kardinális mogorva arcot ölt, de nem azért, mert úgy érzi, rá céloz a pápa. Éppen ellenkezőleg: örül, hogy a pápa felhozza a Kúria hibáit, főleg a mások jó hírének romba döntését. Kasper kardinális maga is a szurkálódások középpontjában állt a családszinódus alatt; az elvált, majd újraházasodott hívők mellett foglalt állást, amiért hevesen és gyakran tisztátalan eszközökkel támadták őt azok a férfiak, akik most hallgatva ültek körülötte a Kelemen-teremben. El kellett tűrnie, hogy megkérdőjelezzék a szavahihetőségét. Mogorva arca csak azt mutatja, pontosan tudja, milyen kegyetlenséggel képesek a teremben összegyűlt bíborosok tönkretenni egész életeket.

Ferenc pápa a tizedik ponthoz ér. Most azt veti bíborosai szemére, hogy néhányan közülük az opportunizmus áldozatai, és a végzetes önzés ösztönzi őket, ezért semmi másra nem gondolnak, mint arra, hogy elnyerjék elöljáróik jóindulatát, és ezzel feljebb jussanak.

Ez a pápa által említett betegség több mint ezer éve jelen van a Vatikánban. Eddig lehetetlennek tűnt, hogy egyszer jön egy férfi Argentínából, és szóvá teszi az udvari hízelgést és talpnyalást.

Aztán a pápa még egyszer lendületet vesz, és a felhalmozás betegségét veti a Kúria egyes tagjainak szemére. Mindenki tudja, kire gondol, főleg az eltávolított, egykoron nagyhatalmú szentszéki államtitkárra, Tarcisio Bertonéra, aki XVI. Benedek alatt a legfontosabb embernek számított, és akiben Ratzinger vakon megbízott. Bertonét a legkevésbé sem érdekelte a szegény egyházat hirdető Ferenc pápa üzenete. A vatikáni Szent Károly-palota tetőteraszán hétszáz négyzetméteres penthouse-t építtetett magának, ami elképesztő összegeket emésztett fel. A pápa eddig hallgatott, de ezen a reggelen végre Bertonét is ízekre szaggatta.

A legutolsó, tizenötödik pontban a pápa katasztrofális színben tünteti fel a Kúriát: olyan embereknek nevezi őket, akik nem riadnak vissza attól, hogy az újságokon és a televízión keresztül járassanak le másokat, pusztán azért, hogy ezáltal még több hatalomhoz jussanak.

Dél körül vége a rémálomnak. Ez után a támadás után senkinek nincs kedve az elmélyült karácsonyi ünnepléshez. Ferenc pápa, akiről sokáig azt hitték, hogy jóakaratú, de a Kúriában kevés szava van, kimutatta a foga fehérjét.