Interjú: Herman Koch – 2016. április 23.

A XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik kiemelt vendége Herman Koch volt. Eddig két regénye jelent meg magyarul, mindkettő az Európa Könyvkiadó gondozásában: A vacsora és a Nyaraló úszómedencével. Dr. Benkő Marianna beszélgetett vele a könyvfesztivál szombati napján.

A magyar fordításért hálás köszönettel tartozunk Benkő Ferencnek.

 

A regénye, a Nyaraló úszómedencével alig pár nappal a könyvfesztivált megelőzően jelent meg Magyarországon, míg Hollandiában 5 éve. Ma is ugyanígy írná meg a regényt, mint öt évvel ezelőtt?

 

Ami azt illeti… Mármint most, hogy egy kissé eltávolodtam a regénytől, olyannak tűnik, mint egy gyerek egy korábbi házasságból. Noha valóban eltelt némi idő, de még mindig szeretem a könyvet, az egyik, ha nem a legjobb művem. Személy szerint jobban szeretem a Nyaralót az Úszómedencénél.

 

Kicsit kérdeznék a regényei felépítéséről. Számomra ugyanis olyanok, mintha egyfajta krimik lennének: fokozatosan derülnek ki a lényeges információk, mintegy krimiként építi fel a történetet, ami egy csavarral végződik. Előre kitalálja ezeket a fordulatokat, megtervezi a regényt, vagy menet közben alakítja a cselekményt?

 

Nem, mindenre folyamatában jövök rá, néha fogalmam sincs, merre haladok, csak egymás után jönnek a jelenetek és a fejezetek. Szeretem meglepni magam, és ennek például az a kellemes mellékhatása, hogy ha én sem tudom, pontosan mi következik, akkor az olvasó sem tudhatja, mivel ugyanott tart, mint én.

 

Ráadásul elsősorban azért, mert szerintem a regényének fő konfliktusa, ha szabad így fogalmaznom, a főszereplő lelkében zajlik le. Ön szerint mindenkinek vannak csontvázai a szekrényben?

 

Persze nem mindenkinek, de nincs ember, akinek ne lennének titkos gondolatai és ábrándjai, és úgy vélem, én hangot adok ezeknek. Például vegyünk egy nagyon-nagyon bosszantó szomszédot, akivel együtt kell élnie az embernek, és örülne, ha végleg eltűnne, ha egy szép napon holtan esne össze. Bizonyára nem törekedne a meggyilkolására, de ha meghal, akkor arra gondol, hogy „na végre”.

 

A regénybeli konfliktusok feloldása eléggé radikális. Úgy gondolja, hogy ezeknek a helyzeteknek nincs más megoldása, a szereplőknek nincs választása?

 

De igen, még szép, hogy van. Dönthetnének máshogy is, de nem az erkölcsi alapon, hanem ösztönösen cselekednek, és ha történik valami az ember gyermekével, akkor talán nem az igazság lenne az elsődleges, hanem talán a bosszú. Úgy vélem, mind A vacsora, mind pedig a Nyaraló szereplőire igaz, hogy átlagember nem követné a példájukat, de hát ez fikció, akárcsak a filmek. Ez csupán egy regény.

 

 

Felmerült bennem az is, hogy a szereplői inkább önbíráskodnak, semmint hogy a hatóságokhoz forduljanak. Úgy érzi, ennyire nagy a bizalmatlanság az állami szervekben?

 

Igen, de nem csak ez. Egészen más az ok, például a Nyaralóban az apa úgy gondolja, a lányának szörnyű dolgokat kellett kiállnia, aztán igazságot szolgáltattak, ami folyamatosan ismétlődik, újra és újra. Ezért aztán azt találja ki, és nem állítom, hogy helyes döntést hoz, de nem fordul az igazságszolgáltatáshoz. Természetesen a másik esetben, A vacsorában a helyzet teljesen más, mivel ifjak, persze igazából már nem gyerekek, de fiatal felnőttek, vagy inkább kamaszok a szereplők. Személy szerint úgy gondolom, hogy ők képtelenek együtt élni egy efféle titokkal, nem tudnának úgy bűnt elkövetni, hogy az sosem kerül napvilágra. Szóval, nem is tudom, valahogy így.

 

Lehet ebben valami, de a szereplői egymásban sem bíznak. Mit gondol, ez általános jelenség a mai világban és mi lehet ennek az oka Ön szerint?

 

Nem tartom általános jelenségnek, sokkal inkább az országtól függőnek. Akadnak olyan nemzetek, ahol nem szabad annyira bízni a rendőrségben és a hatóságokban, ráadásul ha családja van az embernek, akkor először az ő védelmükre gondol, és csak utána jön a rendőrség és a hivatalos szervek. Valahogy úgy képzelném el, és ezzel senkit nem akarok megsérteni, mint egy szicíliai családot, akik vacsora fölött… Nem maffiózókként, hanem sokkal inkább mintha Sopranóék a Maffiózókból egy átlag holland család lennének, ahol mindent családi körben kell megoldani, és először házon belül boldogulnak a problémákkal. Utána jön az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a hatóságok.

 

Magam is jártam Hollandiában és az ottani embereket különösen barátságosnak ismertem meg, ezért volt kicsit sokkoló A vacsora emberábrázolása, ha szabad így fogalmaznom. A regényben ábrázoltak problémák, helyzetek jellemzőek Hollandiára?

 

Szerintem inkább vannak problémák, amik kifejezetten Hollandiára jellemzőek. Viszont szerintem az ország annyira nagyon civilizált és bizonyos szempontból irányított társadalom, hogy még szép, hogy virágzik a demokrácia. Viszont mindenkiről megvan a véleményük, és a maguk politikailag korrekt módján egyet is értenek egymással. Az én szereplőim viszont nem viselkednek politikailag korrekt módon, hanem lázadnak az általánosan elfogadott véleményekkel szemben.

 

Regényeinek főszereplőit szűk keresztmetszetből választja: felső-középosztálybeli értelmiségiek, akik sokszor úgy tűnnek, mintha legnagyobb problémájuk az lenne, kapnak-e asztalt a legmenőbb étteremben. Mit gondol, ezzel a háttérrel miért lehetnek érdekesek a felvetett problémák más körülmények között élők, mondjuk a kelet-európaiak vagy a magyar olvasók számára?

 

Szerintem az efféle helyzetekben a társadalmi helyzet nem olyan fontos. Elvégre még mindig olvasunk tizenkilencedik századi regényeket, köztük olyan orosz műveket is, mint az Anna Karenina vagy a Háború és béke, amik aztán tényleg a felsőosztályról, csakis a nemességről szólnak. Ez pedig csak középosztály, talán egy kicsit felső-középosztály, de attól még minden réteg tartogat érdekességeket. Még akkor is, ha mondjuk alacsonyabb társadalmi rétegből vagy másik országból származik az ember, vagy akár másik országból, és valóban – hogy az ön szavaival éljek – jól eleresztett értelmiségieknek látja ezeket a hollandokat. Érdekes lehet olyanokról olvasni, akik ennyire különböznek az embertől. A gondolataik és a tetteik viszont számtalan olvasónak nagyon ismerősek lehetnek, legalábbis szerintem.

Regényei szereplőinek elég markáns és főként negatív véleménye van a körülötte élőkről. Ön szerint csak ítélkezünk, de nem vesszük a fáradtságot, hogy megismerjünk másokat? Komoly problémának tartja ezt manapság?

 

Persze, meghiszem azt. Úgy látom, az emberek nagyon könnyen ítélkeznek mások fölött, ezért nagyon óvatosnak kellene lenniük, de persze képtelenség elkerülni az előítéleteket, ráadásul néha még ezekben is akad némi igazság. Nem is tudom, szerintem óvatosnak kell lennünk, ellentétben a szereplőkkel. Ügyelnünk kell arra, nehogy elhamarkodottan ítélkezzünk, és próbáljunk minél többet tanulni. Személy szerint engem leköt, hogy minél többet megtudjak az emberekről. A szereplőket viszont inkább az foglalkoztatja, hogyan éljék az életüket úgy, ahogy az nekik tetszik.

 

És hogy érzi magát a Könyvfesztiválon?

 

Köszönöm, jól, bár csak olyan egy óra körül érkeztem, így még nem volt időm körülnézni, vagy megpihenni a szabadban. Bizonyos szempontból a könyvfesztiválok eléggé egyformák, akadnak köztük tényleg hatalmasak, de kisebbek is. Mindazonáltal köszönöm, remekül vagyok, már volt egy csodás interjúm élő közönség előtt, és nagyon boldog vagyok.

 

Járt már korábban Budapesten? Mi a benyomása a városról és a magyarokról?

 

Az ebben a vicces, na jó, igazából nem, hogy egyszer már megfordultam itt, méghozzá 1973-ban, ami azért nem tegnap volt. Ami azt illeti, 43 éve. Nagyon fiatal voltam, stopposként jutottam ide. Természetesen akkor még egészen másmilyen volt az ország, de a város már akkor is gyönyörű volt. Most pedig, anélkül, hogy esetleg hízelkedőnek tűnnék, de úgy látom, hogy igazán csodálatos hely. Tegnapelőtt érkeztem, és szerintem minden, a teraszok, az emberek… Tegnap is szétnéztem valahol, ahol az utca tele volt sört iszogató fiatalokkal. Mindig zajlik az élet, és a város is igazán csodaszép, és már el is döntöttem, hogy noha holnap indulok, de hamarosan visszajövök, hogy még jobban szétnézhessek.

 

Szeretettel várjuk. Köszönöm az interjút!

 

Oké! Nagyon szívesen.