Főkép

Március végén a Typotex Kiadó és az Észt Intézet jóvoltából Magyarországra látogatott Andrus Kivirähk, mi pedig ennek alkalmából (e-mailben) faggattuk a legutóbb magyarul megjelent, Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét című regényéről.

A magyar fordításért hálás köszönettel tartozunk Benedek Nórának.

 

Számomra ez a regény egy nagyon sajátos, az észt kultúrára és hagyományokra nagyban támaszkodó fantasy – hogy mutatná be a magyar olvasóknak?

 

Ez egy világ és egy nyelv eltűnéséről szóló regény. Regény a babonákról és arról, hogy azok mennyi kárt okozhatnak. Egyszerre tragédia és komédia.

 

Ön szerint egy külföldi, vagyis nem észt számára mennyire érthető a regénye, mennyi mindenről maradunk le például mi, magyar olvasók?

 

A nem-észtek kalandregényként olvassák a művet, hiszen valahol teljes Európát az elhalás jellemzi. Egyre több az idegen, akik számára a klasszikus európai kultúra nem igazán fontos.

 

A regényben számos olyan apróság jelent meg, amire én kicsit furcsállva tekintettem. Mennyire jellemző a XXI. században az észtekre például a kenyér tisztelete? Egyáltalán, mennyire tartják meg hagyományokat?

 

Az észteknek van egy mondása: ha a kenyér leesik, azonnal fel kell venni és megcsókolni. Valójában senki sem csinál ma már ilyet, de a kenyér mégis valahogyan tiszteletreméltóbb, mint más élelmiszerek. De ez valószínűleg így van mindenütt Európában.

 

A regény egyik központi témája szerintem a modernitás és a hagyományok közötti konfliktus. Ön szerint jó irányban halad a világunk?

 

Ezt lehetetlen megmondani, melyik irány a helyes, mert nincs lehetőségünk az összehasonlításra. A világnak bizony változnia kell, egyes hagyományok elvesznek, és azok számára, akik emlékeznek rájuk, ez bizony sajnálatos, de az új generációk már új környezetben nőnek fel és nem is emlékeznek rá, hogy valaha másként lett volna. Ez így megy, és ez így természetes. Nincs értelme bármit is visszasírni, de a regényhez az ilyesféle változások hálás anyagot kínálnak.

 

Ha megtehetné, Leemethez hasonlóan Ön is inkább az erdőben élne?

 

Természetesen nem, én ős-városlakó vagyok. Ebben a regényben az erdő inkább a hagyományos életformát vagy az otthont, mint olyat szimbolizálja. Azt viszont bizton állíthatom, hogy csakis Észtországban szeretnék élni.

 

A regényben fontos szerepet játszik a hagyományok mellett a vallás is. Önnek milyen a valláshoz való viszonya?

 

Ateista vagyok. És nagyon nem tetszenek a mindenféle vallási szervezetek, a különféle egyházak. A vallás nevében borzasztó rémtetteket hajtottak végre, semmi sem igazolja az ilyen szervezetek tartós fennmaradását.

 

A magyar fülszövegben olvashatjuk, hogy a regény elnyerte az észt fantasztikus elismerést, a Stalker-díjat. Hogy fogadták a regényt, milyen visszajelzések érkeztek róla Észtországban?

 

A regény mindenféle díjat kapott, és a fantasztikus díj inkább egy jópofa kuriózum, mert én magam korántsem tartom annak a regényt, nagyon ritkán is olvasok ilyesmit.

 

Több könyve is megjelent már Magyarországon, köztük egy gyerekkönyv és egy dráma is. Érkezett Önhöz visszajelzés? Egyáltalán, meg tudja ítélni, hogy külföldön mekkora sikere van egy-egy könyvének?

 

Nekem úgy tűnik, hogy jól mennek a könyveim. Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét különösen sikeres volt Franciaországban, ahol fantasy-irodalmi díjat is nyert.

 

Min dolgozik most?

 

Év elején jelent meg egy új gyerekkönyvem és most egy új színházi darabbal is foglalkozom.