Főkép

Egy személyes vallomással kezdem ezt az értékelést: jó barát könyvéről mindig nehezemre esik írni. És nem azért, mert fennáll a lehetősége, hogy esetleg nem tetszik, és jaj, ezt hogy mondom meg – ez az eshetőség Pusztai Andrea és az én esetemben fel sem merült. Van szerencsém ismerni őt és az írásait is annyira, hogy tudtam, kincset tartok a kezemben a Bizánc első részével.

 

Azért érzem kissé nehezebbnek ezt a véleményformálást, mert könnyen átcsúszhatok olvasóból rajongóba, ami nem kenyerem. Márpedig a Bizánc első kötetét olvasva, bevallom, pontosan ez történt, ráadásul abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy olvasás közben végig visíthattam, kiabálhattam, ömlenghettem magának az írónőnek, aki hol kacagott, hol könnyezett az olvasásom közben. (Ezúton is köszönöm, hogy fenn maradtál velem hajnalig, Pandi.)

 

„Az Úr 958. esztendeje, Szent György havának első napja*

 

Az amasztriszi hajós mogorva képpel mérte végig a kocsma részegeit és a kikötői népek kedvenc helyét, aztán rámarkolt a borral teli kupára, amivel elészaladt az ismerős kocsmáros. Nem szóltak egymáshoz, de a bőrkötényes férfi alig észrevehetően biccentett. Karniosz ebből a szokásos jelből tudta, nemhiába jött el ma este.
– Sosem lesz vége ennek a napnak – dünnyögte kimerülten, és beljebb ballagott.
Kora hajnalban kelt, egy teljes nap fáradtsága ivódott be vén csontjaiba, amin csak keveset oldott a torkán leengedett savanyú bor. Őszes haja csapzottan simult a fejére, aszott bőrét a tengeren sötétbarnára cserzette a nap, nyaka is vörhenyes pírral sötétlett, míg szétnyílt inge alól, fakó mellkasáról tétován tűnt elő néhány deres szőrszál."


A könyv ezzel az erőteljes költői képpel indít, ezt követően pedig azonnal belekerül az olvasó a történet sűrűjébe. Már az első oldalon rabul ejtő a nyelvezet, a stílus, az ember visszafojtott lélegzettel falja a sorokat – hamisítatlan kalandregénynek is beillik a könyv, melynek már a kiinduló helyzetében szó esik álruháról, szökött széplányról, az uralkodó fiának párválasztó versenyéről, és ahogy haladunk az olvasásban, úgy tapasztaljuk, hogy a könyv egyenesen letehetetlen.

 

Az írónő ösztönösen úgy bánik a szereplőivel, mintha patikamérlegen adagolná az izgalmakat. Van itt minden: életre szóló férfibarátság, rokoni összetartás, ármánykodás, szerelem, sőt, szerelmi sokszög, féltékenység, tévedések vígjátéka, elkötelezettség az otthon, a haza, a nép, a nemzetség iránt. Ellenségekből válnak barátok, barátokból ellenségek, s mindeközben a szemünk előtt bontakozik ki két, sőt, több csodálatos szerelmi történet.


Kagan vezér személyében olyan férfi hőst kaptunk Pusztai Andreától, akibe, garantálom, minden női olvasó bele fog szeretni, legyen bármilyen korú. Intelligens, művelt, tájékozott, szenvedélyes, tekintélyt parancsoló, érzékeny, és mérhetetlenül érzéki férfi, akiről azt reméli az ember, hogy kilép a könyv lapjairól, és eljön érte. Rómanosz hercegről első pillanatban még majdnem elhittem, hogy egy elkényeztetett főúri fiú, de aztán az írónő elég hamar bebizonyította, hogy tévedek. Úgy érzem, a herceg elsősorban a fiatal hölgyolvasók szívét fogja erőteljesen megdobogtatni, de bevallom, az enyémre sem maradt hatástalan.


Anasztáziában minden adott ahhoz, hogy szerethető főhősnő legyen. A fiatalos túlkapásaival együtt nyomon követhető a nővé érése, a felelősségvállalás, a szeretet, a lojalitás, a szerelem, társítva az eleinte vonzó külsővel, ami a lelki érésével párhuzamosan csodálatossá, ragyogóvá fejlődik. A Phókasz-férfiak szintén fontos elemei a történetnek, a köztük lévő családi kötelék ábrázolása a lélek mély ismeretéről tanúskodik. Figyelmetekbe ajánlom León Phókaszt, akiről nem hittem volna, mégis őszintén megszerettem.

 

A történetben sok karakter nem az, akinek elsőre látszik, mindannyian komoly fejlődésen mennek keresztül. Sodró, több szálon futó cselekményt kapunk, olvasás közben végig az volt az érzésem, hogy egy rendkívül érdekes kalandfilmet nézek, annak minden fontos elemével: izgalommal, kihívással, harccal, romantikával, szenvedéllyel, szerelemmel, hűséggel, csalással, ármánykodással, csapdaállítással, családalapítással, közelgő háborúval, és még sok-sok mással, ami lélegzete visszafojtására készteti az olvasót. Mindezek mellett az is abszolút érezhető, hogy az írónő alapos kutatómunkát végzett, ráadásul az külön megmelengetheti az olvasók szívét, hogy magyar szálai is vannak a történetnek, hiszen a mi Géza fejedelmünk is feltűnik kamasz fiúként a Bizánc oldalain, de Kagan vezér kapcsán is több mint megalapozott a magyar vonatkozás.

 

Mindent figyelembe véve tehát Pusztai Andrea bemutatkozó regénye olyan, amit csak ajánlani tudok mindenkinek.